Vályi Vanda tíz góljával repülőrajtot vett a bajnokságban a ZF-Eger leány gyermek gárdája.
Az Egri Vízilabda Klub utánpótlás csapati közül elsőként a ZF-Eger leány gyermek együttese kezdte el az országos bajnokság küzdelmeit. Nagy István kislányai az elmúlt hétvégén Szentesre utaztak, ahol a Kecskeméti Sportiskolával kellett megmérkőzni.
A 19-9-es győzelemből kiderül, a bemutatkozó meccs remekül sikerült. Az egrieknél különösen Vályi Vanda volt elemében, aki egymaga több gólt szerzett, mint az ellenfél, nem csoda, hogy tíz találatával ő lett a találkozó legjobbja. Vályin kívül Hornyák Stella és Katona Zsófi is pontosan célzott, egyik játékos sem rontott lövést ugyanis, így előbbi tehetség ötször, utóbbi pedig háromszor volt eredményes.
A női szakág legkisebb korosztályának idén úgy néz ki a bajnokság lebonyolítása, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség illetékesei két hatos csoportba sorolta a résztvevő csapatokat. A mieink a B-jelű hatosba kaptak besorolást, ahol minden egyes fordulót más egyesület rendez meg. Az első körben a Szentes volt a soros, legközelebb pedig Győr ad otthont a mérkőzéseknek. Az egriek október 13-án mellesleg a következő helyszín házigazdáját legyőző Vecséssel csapnak össze.
- Ha csak röviden szeretném összefoglalni a látottakat, akkor azt mondanám, hogy a Kecskemét illeni meccs a kötelező győzelem kategóriába tartozott – értékelte a hétvégi találkozót Nagy István, a ZF-Eger leány gyermek csapatának trénere. – Mondjuk az a helyszínen hirtelen meglepett, hogy olyan új szabályt hoztak az illetékesek, ami szerint azon egyesületeknél, ahol nincs OB I-es csapat, három 2001-es születésű fiú is nevezhető a mérkőzésre. Az ellenfelünk így tehát három fiúval kiegészülve játszott, de ezzel együtt is simán hoztuk a kötelezőt. A játék ugyanakkor kicsit még idény eleji volt, de az eredmény, illetve Vályi Vanda tíz gólja önmagáért beszél.
|
Eredmény: Országos leány serdülő bajnokság, B-csoport, 1. forduló ZF-Eger – Kecskeméti SI 19-9 (6-1, 5-2, 3-3, 5-3) V.: Nóvé Gy. ZF-EGER: Rompos R. – VÁLYI V. 10, Huszti V. 1, Ádám V., HORNYÁK S. 5, Bukovenszki, Szedmák. Cs.: Gell G. – Hegedűs V., KATONA ZS. 3, Borbás, Molnár D. Edző: Nagy István. Gól – Emberelőnyből: 4/3. ill. 10/4. Ötméteresből: 1/1. ill. 2/2. Kipontozódott: Huszti V., Katona Zs. |
(FOTO: archív)












