Az utolsó másodpercben mentett pontot Olaszország ellen a magyar junior válogatott a VB második napján.
Nagy csatát hozott a szombathelyi férfi U 20-as világbajnokság második napjának slágermeccse. Az A-jelű négyes bemutatkozó mérkőzésein mind az olasz, mind pedig a házigazda magyar csapat nagyarányú sikerrel rajtolt, kedd este pedig egymás ellen ugorhattak vízbe a csoport első helyének megszerzéséért.
Jól kezdtek a Horkai-tanítványok, 1-0-nál legalábbis még hazai vezetést rögzíthettünk, aztán megváltozott a játék képe és a taljánok átvették az irányítást. A találkozó ezen periódusában sok ítéletet kaptak az itáliaiak, akik rendre élni is tudtak az emberelőnyös lehetőségekkel. A ZF-Eger együttesének két pólósa, Lőrincz Bálint és Bedő Krisztián is kitett magáért, ketten összesen háromszor találtak az ellenfél kapujába, ami kellett is, mivel a nagy üldöző verseny végén összejött a pontmentés. Ezzel még semmi nem dőlt el az A-csoportban, hiszen az egymás elleni eredmény azonossága miatt, a gólarány fog dönteni.
A játéknap többi összecsapásán ismét jól muzsikáltak az egri utánpótlás műhelyben dolgozó fiatalok. Habár Üzbegisztán és Szlovákia válogatottja ismét nem járt jól, Kirill Rusztamov és Tomas Kosztelnik továbbra is kirobbanó formában pólózik. Előbbi játékos ezúttal Dél-Afrikának „rámolt” be öt gólt, utóbbi pedig az Egyesült Államok ellen volt kétszer is eredményes.
Eredmény:
U 20-as világbajnokság, Szombathely, A-csoport, 2. forduló
Olaszország – Magyarország
11-11 (4-3, 4-3, 1-1, 2-4)
Magyar gólszerzők: Csapó 3, Gyárfás T., Bedő, Jansik Sz. 2-2, Lőrincz B., Berta 1-1.
További eredmények:
Üzbegisztán - Dél-Afrika 9-8
Szerbia - Brazília 11-5
Szlovákia - Egyesült Államok 10-12
Spanyolország - Oroszország 11-11
Japán - Kazahsztán 13-4
Kolumbia - Kanada 8-9
Horvátország - Ausztrália 11-5
(FOTO: mvlsz.hu)












