MVLSZ tisztújítás: Kemény Dénes az új elnök, Dr. Halmos R. Péter elnökségi tag - Pályázat a férfi kapitányi posztra
- Írta: Bajzát Rafael
- Hírek
- Találatok: 9443
A Magyar Vízilabda Szövetség Budapesten tartotta tisztújító közgyűlését. Az eseményen 20 egri küldött (ZF-Eger, EKF, Egri Vízmű) vett részt. A szövetség új elnöke Kemény Dénes, a férfiválogatott e hónap végéig hivatalban lévő szövetségi kapitánya lett. A nemzeti csapatot sorozatban háromszor is olimpiai aranyéremig vezető szakvezetőt az MVLSZ vasárnapi tisztújító közgyűlésén választották meg a sportág első számú irányítójának. Kemény kétszeres olimpiai bajnok kapusa, Gergely István ellenében diadalmaskodott a voksoláson 133-108 arányban. Megbízatása négy évre szól. Az elnökség tagjává választották, a 12 jelölt közül legtöbb szavazattal Halmos R. Pétert az Egri Vízilabda Klub korábbi elnökét, jelenlegi elnökségi tagját.
Az eddigi elnököt, Martin Györgyöt örökös tiszteletbeli elnöknek választották meg.
Kemény Dénes a voksolást követően arról beszélt, hogy tisztában van vele: - nagyon nagy a felelősség, és megpróbál megfelelni a feladatnak. Büszkévé tesz, hogy akik bennem gondolkodtak, saját meggyőződésből tették ezt, én magam semmilyen lobbitevékenységet nem folytattam - fogalmazott az új elnök, aki egyik első és legfontosabb feladatként a várhatóan legalább 100 milliósra becsült deficit ellensúlyozását jelölte meg. "Mielőbb meg kell találni azt a támogatót vagy támogatókat, akik ezt a lyukat betömik" - mondta Kemény Dénes.
Gergely István, valamint Faragó Tamás és Szivós István mellett egy további - háromszoros - olimpiai bajnok, Molnár Tamás is bekerült az újjáválasztott elnökségbe, amelyben a leendő főszponzornak fenntartva egy alenöki helyet üresen hagytak.
Az elnökség további tagjai Kemény Dénes mellett: a társelnök Beck György, az alelnök Tóth Sándor, valamint Kovács István, Pázmányi Gábor, Novák Ferenc, Juhász György, Boros Tamás, Halmos R. Péter, Hoffmann Tamás és Magyar József.
FOTÓ: mti.hu
A testület a közgyűlést követő első ülésén újabb négy évre megerősítette tisztében a női válogatott eddigi szövetségi kapitányát, Merész Andrást, az viszont, hogy ki lesz Kemény Dénes utóda a férficsapat élén, még nem dőlt el, mivel a szövetség pályázatot ír ki a posztra.












