Nem ma kezdtem vízilabda meccsekre járni. Már láttam azt az Egri Dózsát, amelyben még Pócsik vezérletével olyan ma már lengendává vált játékosok tempóztak mint Krajcsovics, Katona, Bolya, Rüll, Lutter, vagy éppen a Kovács testvérek. Emlékszem arra, hogy két órával a bajnoki mérkőzések kezdete előtt, kapunyitásra, ki kellett menni a kamaszkort sem megélt fedett uszodába, hogy helyet kapjon az ember. A régi, falelátós Bárányba pedig mindig annyian préselődtek be, ami a befogadósképesség több mint a dupláját jelentette. Láttam az első kupagyőzelmet a Ferencváros elleni diadallal. Sem az ellenfelek, sem a játékvezetők nem szerettek Egerbe jönni, mert itt aztán mindig parázs hangulat uralkodott, nem mindig a sportszerűség határain belül.
Ezt idézte fel bennem az elmúlt hétvégén az a gyermektorna, amin az ország legjobb csapatai két napon keresztül reggel tíztől, este nyolcig vívtak a végső helyezésekért. A lelátók megteltek elsősorban szülőkkel, rokonokkal, iskolatársakkal, barátokkal. Olyan parázs hangulatot teremtettek, mint a hatvanas évek végén, a hetvenes években, amikor nem volt életbiztosítás játévezetőnek lenni. Nem részletezem, hogy miért, de majdhogynem itt sem nagyon. A szülők képesek voltak összeveszni azon, hogy ki, kinek szurkol. Volt olyan apuka, akit ki kellett küldeni az uszodából, annyira megfeledkezett magáról. Persze az anyukák még őt is túlszárnyalták egy-egy kedvesnek éppen nem mondható bekiabálásukkal.
Forrt a víz a medencében és forrt a levegő a lelátón is. Egy gyermektornán nem biztos, hogy így kell ennek lenni. Mondják, hogy ez szinte csak nekem tűnt fel, mert általában mindig ez van.
Maga a rendezés az, amire valóban büszkék lehetnek az Egri Vízilabda Klubban. Minden a helyén volt, még a váratlan, vagy éppen szokatlan igények is azonnal teljesültek. A gyerekek pedig egyenesen csodálatosak voltak. Pécstől, Szegedig, a fővároson át, Gödöllőig, vagy éppen a Balatont, vagy az egrieket, a házigazdákat képviselve. Tizenhat meccs pörgött egymást követően a két nap során. Kovács Gábor a hazaiak edzője, a házigazda foglalta össze a tornát.
Azzal kezdte, hogy az ő csapatában fele arányban fiatalabbak játszottak, a 2012-13-as korosztályban. Egyik mérkőzésükön sem vallottak szégyent. Egy sokkal erősebb, komplettebb OSC, vagy a Balaton ellen sem. Egyedül a Szeged elleni már megnyert mérkőzést sajnálta, hiszen 5-2-re vezettünk, a végére azonban elfogyott az erő, és kegyenlítettek a vendégek. Az ötméteres párbajt pedig elbuktuk. Mi jellemzi a csapatot? Leginkább az összetartás, az egymásért való küzdeni tudás. Mert valamennyien azt sajnálták, hogy a lelátón szurkoló, friss műtéten átesett társuk, Széles Benett nem lehetett velük. Mert vele együtt gyakoroltak egyfajta játékot nyolc hónapon keresztül, amit egy hét alatt kellett átalakítani, mert tudták, hogy bármennyire is akarja, de ő nem lehet ott velük a vízben. Végül érte is küzdve a Gödöllőt legyőzték és a hetedik helyen végeztek. Mondta is nekik Kovács Gábor, hogy ne keseregjenek, mert mindegy mi van a táblára írva nagyon sokat fejlődtek, ami mindennél többet ér. Emlékeztette őket, hogy honnan indultak tavaly júliusban, és hová jutottak mostanra. Nagy utat tettek meg. Melyikőjükből lesz nagy vízilabdás, arra most még csak tippelni lehet. Egy biztos: minden résztvevő, sapkája színétől függetlenül, nyertese ennek a tornának! Mert elindultak azon az úton, amit a legnagyobb bajnokok, az elődjeik is végigjártak.
A szülők meg nyugodjanak meg! Lesz magyar vízilabda, méghozzá a világ élvonalába tartozó, a jövőben is!
Az egri csapat névsora: Bolyki Bence, Gólya Miron, Gömöri Levente, Heverdle Zádor, Ipacs Barnabás, Ivády Csongor, Juhász Benjamin, Orosz Kristóf, Pelyhe Szabolcs, Petró Botond, Sós István, Szécsi Zénó, Széles Benett, Tomozi Béla, Tóth Ábel. A fotón nem szerepelnek, de a csapat tagjai voltak a lányok is: Alaxai Hanna, Farkas Borbála, Gál Dorottya, Gergely Gréta, Korózs Emma, Molnár Fruzsina, Péter Lilien, Simon Mira. Edző: Kovács Gábor.
