Még véletlenül sem kiabáljuk el, de jött, látott, és győzött! No meg persze iszonyatos munkát beletett!
Szécsi Zoltán klubelnök azért szerződtette - miután az U 15-ös válogatottal megnyerte az Európa bajnokságot -, hogy női vonalon rendbe tegye az utánpótlást. Aztán a körülmények úgy alakultak, hogy át kellett vegye a felnőtt női csapatot. Azt nyilatkozta első interjújában még a nyáron, hogy a nőkkel való foglalkozás egy külön szakma. Ezért is hálás Mihók Attilának, aki Dunaújvárosba hívta, ahol megtapasztalhatta, megtanulhatta mindezt.
Az elmúlt évek helyben toporgása után különösebben nagy dolgot senki nem várt. Persze mindenki áhította a jobb szereplést, de az esetleg egy, egy hellyel való előrelépést jelentett a tabellán. Aztán Lőrincz Bálint még az alapozási időszakban azt kérdezte tőle, hogy ugyanaz az úszásprogram lesz-e a lányoknak, mint nekik volt annak idején Miskolcon. A válasz magától értetődő igen volt, mire csak egy hitetlen szemöldök felhúzás jelentette a reakciót.
Kérdezgettük is a lányokat, hogy na milyen az új mester? Panaszkodást vártunk, ehelyett lelkes válaszokat kaptunk. Elmondták, hogy bár nagyon fárasztó, de nagyon élvezik az edzéseket. Dr. Sike ekkor nyerte meg az első csatáját. Képes volt elfogadtatni a lányokkal, hogy csak úgy érdemes várni valamit, ha teszünk is érte, ha megdolgozunk a sikerért. Hittek neki és minden panaszkodás nélkül beleálltak a munkába valamennyien, kortól, korábbi érdemektől függetlenül.
És láss csodát...! Összedugták a fejüket Biros Péter szakmai igazgatóval és szép lassan jöttek az eredmények. Amikor a Magyar Kupa negyed döntőjében megverték a BVSC-t még mindenki csak legyintett. Egyszer ez is összejöhet - mondták. A tamáskodókat igazolta a döntőbe jutásért vívott Szentes elleni mérkőzés, ahol a szezon leggyengébb játékával sikerült valahogy továbbjutni. A Dunaújváros elleni döntő előtt mindenki azt mondta, hogy le se kell játszani, vihetik haza a kupát a dunaújvárosiak. Aztán jött egy olyan sziporkázás, amitől mindenkinek leesett az álla. Czigány Dóra pedig a feje fölé emelve a trófeát, mutatta meg csapattársainak, hogy ezért küzdöttünk. Megérte!
Az idei év nagy kérdése volt, hogy csak egyszer "kiszaladt" teljesítményről, eredményről van szó, vagy képesek kupagyőzteshez méltó módon teljesíteni a lányok. Ám előtte volt még valami. Dr. Sike József a kupagyőzelem után összehívta a társaságot és elmondta az ünnepi programot. Lehet karácsony és szilveszter, de dolgozni kell, mert csak így lehet még előrébb jutni. A lányok pedig ugyanúgy mint nyáron ezt is elfogadták. Míg sokan pihentek, ők kondiztak és úsztak az év utolsó napjaiban. Jöttek is a győzelmek sorban. Az már nem lehet véletlen, hogy másodszor győztük le a BVSC-t ebben a szezonban, az elmúlt hét végén. Ráadásul micsoda meccsen!
Külön kiemelni senkit nem akarunk, mert tényleg egy csapatról beszélünk. Szakmai igazgatóstól, vezetőedzőstől a játékosokon át mindenkit ide értve. Az azonban szembe tűnő, ahogy Czigány Dóra megújult, s jobban teljesít, mint amikor még a válogatott Európa bajnoki aranyáért küzdött. Az sem véletlen, hogy Kiss Alexandra válogatott meghívót kapott Bíró Attila szövetségi kapitánytól. Menczinger Kata munkabírásáról külön megemlékezett edzője egy győztes mérkőzést követő sajtótájékoztatón. Jancsó Patrícia kiváló igazolásnak bizonyult, mert nagyon hamar fontos láncszem lett. Molnár Daniellára rá sem lehet ismerni, úgy teljesít. De a teljesség igénye nélkül sorolhatjuk a valamennyiüket. Az Amerikából haza ruccanó Hertzka Orsin át, Dobi Dorináig, vagy a nagyon fontos gólokat lövő Borsi Ilonától, a még bekkelni is képes Katona Zsófin át. Egymásért küzdenek Szilágyi Szabina, Párkányi Réka, Gálicz Zsófi, Bódi Fruzsina, de még a második számú kapus Túri Dorottya is.
Ami a legcsodálatosabb, ahogy egymásra találtak - és ez a Sike/r/ sztori!