Elérkeztünk 2021. esztendő utolsó napjához. A számvetés időszaka ez, de természetesen már jócskán gondolunk a jövőre is. Szécsi Zoltánnal, az Egri Vízilabda Klub elnökével beszélgettünk minderről.

- Nem szeretnénk túl messzire visszamenni, de a kérdés adja magát: kezd már hasonlítani a klub arra, amit Szécsi Zoltán elnökké való választása után elképzelt?

- Jó kérdés! Ha röviden akarok válaszolni, akkor igen. Nagyjából az egész klub kezd arra hasonlítani. Részletesebben: bizonyos szempontból előrébb tartunk, bizonyos szempontból, sajnos hátrább. Elsősorban a férfi felnőtt csapatnál volt olyan reményem, hogy úgy lehet a pénzügyi konszolidációt megcsinálni, amikor nem esik vissza a csapat aktuális játékereje. Ez nyilvánvalóan nem sikerült. Ha négy-öt éven keresztül két válogatott játékossal több volt a keretben, akkor most nem nehéz kiszámítani, hogy négy-öt éven keresztül két válogatottal kevesebb lesz. Utólag visszagondolva ennek örülök is, mert ez egyben lehetőséget is nyitott. Az Újpestnél láttuk a példát, de a covid helyzetben talán mi voltunk az elsők, akik azt mondtuk, hogy akkor jöjjenek a fiatalok. Azóta egyre többen mondják azt, hogy jöjjenek a fiatalok. 

- Azóta minden egyes mérkőzés rajtlistáján nyolc, kilenc saját nevelésű egri játékos szerepel a nevezhető tizenháromból...

- Az egy dolog, hogy a kész egri játékosokat igyekeztünk és továbbra is igyekszünk visszahozni. Az viszont már a jövőre nézve nagy dolog, hogy az ificsapatunkból hárman már fix csapattagokká váltak, nem egyszer pedig akár négyen, öten is szerephez jutnak. Megkapják a bizalmat, sokak szerint nem megérdemelten, de ezzel azért nem értek egyet, mert az OB-I-ben való szereplésükkel sokkal nagyobb ütemben fejlődnek. Ha visszagondolok a mi időnkre, mi sem feltétlenül megérdemelten kaptunk bizalmat, hanem azért, mert volt valamiféle üresedés. Akár Kiss Gergő, vagy például én is, már tizenhat éves korunkban bemutatkoztunk az OB-I-ben. Nem voltam még tizenkilenc, amikor rájátszás meccset védtem végig, amit meg is nyertünk. Nem voltam húsz éves, amikor már válogatott voltam. Mindezt azért mondom el, mert ugyanaz a párhuzam. Bár a kényszer szülte a fiatalok csatasorba állítását, de akár mi, akár a mostaniak éltek, éltünk a lehetőséggel. Nem mellesleg pedig így a tűzvonalban sokkal gyorsabban lehet, lehetett fejlődni. Huszonkettő, huszonhárom, huszonnégy éves korban már, amikor kész játékosként érkezik valaki egy TOP csapathoz már nem úgy reagál a telt házas meccsekhez, a rangadókhoz, a nemzetközi szereplésekhez, mint ha tizenévesen lehetőséghez jut. Ha megnézzük a férfi kupadöntőt, mindkét csapatban ott voltak a fiatalok, és kifejezetten jól teljesítettek. Úgy tűnik visszatérünk ahhoz a magyar vízilabdát mindenképpen segítő körülményhez, hogy a mindenkori junior válogatott legtehetségesebb játékosai már most az élcsapatok játékosai, és nemcsak a kispadot koptatják. Belőlük lehetnek a klasszisok. Huszonhárom évesen már nem lehet klasszisokat nevelni.

-Ez az egyik szempont, mi a másik?

- Maga a teljes utánpótlás képzés. Amikor megérkeztem, akkor nagyon össze volt zsúfolva a kisvíz, aztán ott volt a hideg sátor. Új sátor, megfelelő körülmények, s több csapat kikerülhetett a strandra, a legkisebbeknek helyet hagyva a Bitskeyben, ahol így érdemi munkát lehetett végezni. Nem morzsolódott le egy-egy korosztály, nem veszett el a nyári munka. Erős döntések sorozata kellett ahhoz, hogy ma már ideális körülmények között dolgozhassanak a fiatalok. Elértük, hogy bármennyi vízfelületet meg tudnánk tölteni. A minőség pedig azt jelenti, hogy sokkal nagyobb előnnyel indulhatnak, mint korábban. Talán senki nem haragszik meg ha kiemelem a 2011-es korosztályból Koncz Dominiket, meg Szabó Benedeket, akik az országos diák olimpián a legjobb ötben végeztek, ötven méteres gyorsúszásban. Tehát már ebben a korban rendelkeznek azokkal az alapokkal, amelyekkel korábban csak néhány évvel később. Így már most olyan képzést kaphatnak, amikkel csak sokkal később találkozhattak. 

- Ez a fajta szemlélet újra csak a hagyományok felélesztése jócskán találunk példát vízilabdások országos úszóbajnokságokon elért sikereiről...

- Számomra érthetetlen módon szétválasztották valamikor az úszó és vízilabda szakosztályokat, s ez különösen igaz volt Egerre. Mi most kértük a felvételünket a Magyar Úszószövetségbe, mert szerintem a kettő nem működhet a másik nélkül. A már említetteken kívül ki kell emeljem Gólya Miror és Tóth Ábel úszósikereit, akik szintén az országos élmezőnyben végeztek. Akiket említettem, ők nem lesznek úszó olimpikonok, viszont a vízilabdás karrierjük remek alapokkal indul. Ott van a visszajelzés, hogy amit csinálnak az jó, és van értelme. Ez az amire azt mondom, hogy előrébb tartunk. Még mindig vannak lukas korosztályok, például az ificsapatunk többségében serdülőkből áll, de a minőségi munka megmutatkozik az eredményekben. Volt olyan időszak, amikor rádióhirdetésben kerestünk a lukas korosztályokban lányokat, ma már erre nincs szükség, sőt mint említettem bármekkora vízfelületet képesek lennénk megtölteni. Érkeztek új edzők, mint például Sántavy Máté, vagy Kovács Gábor, akiktől azt kértem, hogy nem az eredmény számít, hanem technikailag, taktikailag, és egyáltalán az alapokkal zárkóztassák fel a korosztályukat. Itt van a jelentősége Biros Péter szakmai igazgatói munkájának, aki átfogóan koordinálja az egész utánpótlást. Tehát a korábbinál lényegesen tudatosabb munka folyik, aminek látszanak is az eredményei, s amire azt tudom mondani, hogy előrébb tartunk. Mellette az infrastruktúrát fejlesztjük tovább, a cél az, hogy a Bárány uszodát tizenkét hónapon át tudjuk használni, ne csak a nyári hónapokban. 

-Beszéljünk kellemesebb dolgokról a lányok fantasztikus kupasikeréről...

- Az a két ember akik ezzel foglalkoztak Sike/r/ József és Biros Péter újfent igazolták, hogy értenek a vízilabdához. Ugyanebben a felállásban a nyáron U-15-ös csapatunkat Európa bajnoki elsőségre vezették. Nyilván Sike dr. a vezetőedző, Peti pedig sokkal inkább a fűszer. Nagyon sok apró sikerfaktor kellett. Kezdve azzal, hogy Sike Józsefet azért hoztuk haza a nyáron, hogy a női utánpótlásunkat rázza gatyába. Aztán úgy alakult, hogy a vezetőedzői poszton váltani kellett. Megkapta a bizalmat és élt vele, Vagy a klub kapta meg Sike Józseftől a bizalmat, mert felemelte ezeket a lányokat. Csak egy példa. Molnár Daniellát majdnem elengedtük Győrbe. Sike kérte, hogy maradjon, s láss csodát pillanatok alatt stabil játékossá vált. Vagy az a Jancsó Patrícia akit az utolsó pillanatban Sike József kérésére igazoltunk le, aki a csapat erőssége lett. Nagyon büszke vagyok a lányokra és Sike József munkájára, de hát nagyon sok mindennek klappolnia kellett, ne hallgassuk el a szerencsefaktort sem, ami semmit nem von le a sikerből.

- Most akkor le kell venni a lányok válláról a terhet?

- Közel sem. Sike legnagyobb érdeme, hogy visszaadta a lányoknak a hitét. A lányok elhitték, hogy egy gyengébbre sikerült elődöntő után megnyerhetik a döntőt egy Dunaújváros ellen. Ezt a hitet kell tovább vinni a bajnokságban is. Nekem pedig az a feladatom, hogy egy erős szponzort találjak a női csapat mellé, mert jövőre már biztos nemzetközi szereplők vagyunk ezzel a kupasikerrel, s ott is sikeresek akarunk lenni.

- Bár sok minden benne volt az eddig elmondottakban, mégis az a kérdésem, hogy mi az üzenet 2022-re?

- Szeretném ha a fiúk egy pici, vagy inkább egy nagyobb bravúrral a jelenlegi hetedik helyről előbbre lépjenek. Jelen pillanatban a negyedik és a tizenkettedik hely között alig van különbség. Nézzük meg, a Kaposvár megverte a Vasast. Ezért mondom, hogy bravúr kell az előrelépéshez. Ha így együtt marad a társaság, már akkor előbbre végzünk a következő szezonban. Persze ez sok mindentől függ. Ha marad ez a kiemelt sporttámogatás a választások után is, akkor nagyot léphetünk előre. Visszatérve a hitre, azt kell tovább erősíteni úgy az utánpótlásban, mint a felnőtteknél, s akkor szép év elé nézhetünk.

- Akkor mi mással is zárhatnánk ezt a beszélgetést, mint hogy boldog új évet egri vízilabda!
- Köszönjük, de én még annyival hagy egészítsem ki, hogy boldog új évet kívánjak mindenkinek, minden egri vízilabda barátnak!

/Fotó: Szabó Gábor - Origó /archív/