Amikor megalakult Egerben a Szurkolói Klub elsőként váltotta ki az igazolványát. Hazai mérkőzésről soha nem hiányzott. Akár szerveztünk idegenbeli meccsekre szurkolói buszt, akár nem ő mindig ott volt, ahol éppen játszott a csapat. De nemcsak az OB-I-es találkozókra érkezett elsőként Pécstől, Kaposváron át, a fővárosig, hanem a nemzetközi kupákat sem hagyta ki soha. Találkoztunk vele Moszkvában, Barcelonában, Berlinben, vagy éppen Belgrádban. Megfertőzte az uszodák világa, rajongott a csapatért. Minden játékos ismerte és szerette aki csak megfordult Egerben.

Büszkévé tették a klub sikerei, bosszantotta, ha kikapott a  kedvencekből álló csapat. A fia volt a dobokért felelős, mert ő is a törzsszurkolók közé tartozott. Hiába! A nagy dolgok apáról, fiúra szállnak. Amióta lelépett a katedráról és nyugdíjba ment, a vízilabda szerelmese lett, ahogy erről vallott: főállású szurkolóvá vált. Az utolsó Szeged elleni mérkőzésünkre már nem jöhetett. Nem engedte a betegsége. Ma pedig érkezett a szomorú hír: elment a Tanár úr! Már valahonnan fentről szurkol. Szervezi a szurkolókat, s a legszebb tantárgyat tanítja -  a rajongásét, a szeretetét.

/Fotó: Lénárt Márton/