Jászberényi Gábort senkinek nem kell bemutatni Egerben. Már tizenhat évesen a felnőtt csapat kapuját védte. Több mint kétszáz OB-I-es mérkőzésen állt a kapuban. Nyert Magyar Kupa ezüstöt, bajnoki bronzot. Innen lett válogatott, nyert Universiadét, Európa bajnoki bronz érmet, Világliga és Világkupa ezüstöt. Ez utóbbi világeseményen pont azzal a Szécsi Zoltánnal alkottak kapus párost, aki ma az Egri Vízilabda Klub elnökeként haza hívta és kétéves szerződést ajánlott az OB-I mezőnyét, s az európai elitet nagyon jól ismerő egykori hálóőrnek. A ZF-Eger női és férfi csapatának kapus edzője lesz, de természetesen besegít majd az utánpótlásban pallérozódó tehetséges kapusokkal való foglalkozásokba is.
Mielőtt belevágtunk volna a beszélgetésbe máris kijavít. Mint mondja, ő nem egykori kapus. Az elmúlt szezonban Tatabányán védett. Miután megtudták, hogy elmegy, felajánlották neki, hogy rendeznek búcsúmérkőzést. Ő azonban visszakérdezett: "Ki mondta, hogy visszavonulok?" Franciaországban, Montpellierben is szerveztek volna búcsúmeccset, de ott is azt mondta: esze ágában sincs visszavonulni. - Most akkor zavarba hoztál. Úgy tudtam, hogy kapusedzőként szerződtél a klubhoz...
-Igen! De soha ne mondd azt, hogy soha. Honnan tudjam mit hoz még az élet? Harminchét éves vagyok. Játszottam majd háromszáz OB-I-es meccset, voltam negyvenötször válogatott, francia bajnoknak is vallhatom magam. Buffon a példaképem. Ő most negyvenegy éves. Azon gondolkodik, hogy a párizsi PSG-ből, a világhírességek csapatából, melyik nagy európai klubhoz igazoljon, mert nem elégedett azzal amennyit a szezon során a kapuba állhatott. Mert "csak" a Bajnokok Ligájában védett. Kapusedzőnek szerződtem Egerbe, de még nem vonultam vissza. Persze ezt most nem azért mondom, hogy riogassam az egri kapusokat. Nincs szándékomban kiszorítani senkit, de jó erőben vagyok, s az én koromban még jó teljesítményre képesek a kapusok bármelyik sportágban. Tempesti azért igazolt el a Reccoból, mert be akarja bizonyítani, hogy még szükség lehet rá az olasz nemzeti csapatnak a tokiói olimpián. Ő is elmúlt negyven.
-Szinte a második otthonunk volt a jó öreg Bárány uszoda. Ott tanultam meg úszni, az első edzőm pedig Holló Tivadar volt. Nagyon hálás vagyok neki, ő oltotta belénk a vízilabda iránti szeretetünket. Nyugodtan mondhatom, hogy szinte mindent neki köszönhetek.
-Ha ez volt a második otthonotok, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy Jasu hazatért. Mi lesz a konkrét feladatod?-A kapusokkal fogok foglalkozni. Úgy a női, mint a férfi csapatnál, meg az utánpótlásnál is. A napokban ülök le Dabrowski Norbival, hogy egyeztessük a konkrét programot. Hamarosan kezdődik a felkészülés. Major Attilával is egyeztetnünk kell a kapusok szárazföldi edzéséről. Nem sok klubban játszottam, de nagyon jó edzőim voltak, akiktől sokat tanultam, sok hasznos gyakorlati tapasztalatom van. Most végzem az edzőit, s nem hátrány az sem, hogy képben vagyok a mezőnyt illetően. A körülmények lenyűgözőek, ilyen szerintem sehol máshol nincs. A konditerem, az öltözők, a vízfelület, ami a rendelkezésre áll, itt csak eredményesen lehet dolgozni.
Montpellierben, s Tatbányán sem fogadta el a búcsúmeccset, ha eldöntötte, hogy végleg abbahagyja, akkor itt, a nevelőegyesületében gazdag pályafutásához a legméltóbb helyszínen erre még sor kerülhet. Talán titkon ő is ezt reméli, s akkor kimondhatja, véget ért a játékos pályafutása... Mi pedig annak örülünk, hogy világgá kürtölhettük: Jasu hazatért!
/Fotó: Lénárt Márton/
