Szombaton, Büdaörsön rendezték a 2015-ös Vízilabda Expót, amelyen klubunk is részt vett.
Olyan ez, mint a szerelem. Ha már a második randi is összejön, akkor talán már lesz belőle valami. Gergely István egykori olimpiai bajnokunk ötlete alapján pedig az elmúlt hét végén másodszor találkozott a vízilabda társadalom. A Vízilabda Nyílt Nap és Expó helyszíne ezúttal is Budaörs volt.
Csak úgy, mint tavaly, most is felépítették a standjaikat a klubok, bemutatva ereklyéiket, eredményeiket, munkájukat. Az uszodában az egyetemi bajnokság biztosította futószalagon az eseményt, még déltől előadások sorozata jelentette a programot a sportcsarnokban.
Ha már egyetemi bajnokság: csak az érdekesség, s a nem kis büszkeség mondatja velünk, igaz a tétel, ami szerint nincs vízilabda egriek nélkül. A különböző csapatokban nyolc olyan játékost fedeztünk fel, akik Egerben ismerkedtek meg a sportág alapjaival. S ha már így van, emlékezzünk meg róluk, mert ők sem kevésbé büszkék, egriségükre. Gyetvai Zalán, Pajtók Pázmán, Pálkovács Roland, Román Gergely, Rompos Gilbert, Balogh Gergely, Bernáth Balázs. Vízbe ugrott Csoma Kristóf is, aki a Corvinius mesterképzésére jár, s a szabályok értelmében minden csapatban szerepelhet egy OB-I-es csapattagsággal is bíró játékos. Halmos Péter, aki már OB-I-es bajnoki mérkőzésen is bemutatkozott egri színekben, ezúttal külföldi elfoglaltsága miatt maradt távol a küzdelmektől. Az egyetemi bajnokságot végül a Semmelweis csapata nyerte, soraiban Pálkováccsal, valamint Románnal.
Dabrowski Norbert több aláírásgyűjteményt megtöltő autogram kiosztása közben elmondta, hogy szinte soha máskor nincs alkalom arra, hogy így együtt legyen mindenki. Többször gratulált is Gergely István alapgondolatához, ami az volt, hogy a kirakatban lévő válogatott csapat mellett maguk a klubok is megkapják a lehetőséget egy nagy közös rendezvényre. Hiszen a munka oroszlánrésze a klubokban zajlik, s amíg a válogatott szereplését kitüntető figyelem kíséri, addig a klubok - tisztelet a kivételnek -, kevesebb figyelmet kapnak. Ehhez Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok, a ZF-Eger csapatkapitánya csak annyit tett hozzá, hogy szívét-lelkét melengeti, a két egri stand. Mert saját klubjának kiállítását – minden elfogultság nélkül -, a legszínvonalasabbnak értékelte, s mint kiemelte nagyon jóleső érzéssel fogadta ott az érdeklődőket. Az pedig csak hab a tortán, s az egriek vízilabdához való viszonyát jelzi, hogy az Amatőr Vízilabda Klub is külön standdal jelentkezett a klubok bemutatkozásán. Képviselőjüktől, Denk Zoltántól megtudtuk, hogy egyre több amatőr csapat alakul Egerben, akik csak a játék, a mozgás öröméért, a sportág iránt érzett szeretetükért, tiszteletükért, s nem utolsó sorban saját egészségükért játszanak meghatározott rendszerességgel, szervezett keretek között.
A sportcsarnok nagy színpadán pedig egymást követték az előadások. Volt, aki a TAO támogatások jelentőségéről szólt, a közgazdász a sportgazdálkodás feladatait összegezte, míg dr. Kemény Dénes a szövetség munkáját mutatta be. Az élsport egyre nagyobb követelményei miatt aktuálissá váltak a gyermekjogi kérdések is, s az egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó internetes lehetőségek, napi gyakorlati előnyeinek a kérdése is terítékre került.
Mintha ennek igazát szerették volna bizonyítani a szervezők az internet segítségével lebonyolított két szenzációs beszélgetéssel. Gergely István és dr. Kiss Gergely nem mással, mint a több sportággal, így a vízilabdával is nagy barátságban lévő Bud Spencerrel, azaz Carlo Pedersolival, valamint a Kaliforniában élő, legidősebb magyar olimpiai bajnokkal, a kilencvenkét éves Tarics Sándorral beszélgetett. Dübörgő taps, éljenző ováció volt a jutalmuk, mind a „riportereknek”, mind pedig alanyaiknak. Persze mi is újságírók is tanultunk valamit. Jól kell megválasztani a beszélgető partereinket…
Női, majd férfi gálamérkőzések zárták a programot, ami azzal az igénnyel ért véget, hogy mihamarabb hozzá kell látni a harmadik randevú előkészítéséhez. Jövőre, az olimpia után ennek különös aktualitása lehet.
(FOTO: Fehér Kálmán)