Hisszük, hogy változatlan kerettel sokkal erősebbek leszünk
- Írta: Mester
- Lábtempó
- Találatok: 11014
Bárány Attilával, az Egri Vízilabda Klub elnökével sok mindenről lehet beszélgetni. Azonban, ha a vízilabda, vagy azon belül is az egri klubélet kerül szóba, akkor megállíthatatlanul ömlik belőle a mondanivaló. Pedig csak egy ártatlannak tűnő, egyszerű kérdéssel indult a beszélgetésünk. Nevezetesen azzal, hogy mit csinál a klubelnök a nyári holtszezonban, vagy éppen mi ad feladatot ilyenkor nyár derekán a klubban?A válasz azonban csak három részben fér el, aminek ezúttal az első felét olvashatják.
[caption id="attachment_83455" align="aligncenter" width="567"]

- A számvetések, a jövő tervezése, az értékelések időszaka ez – hallhattuk. – Nemcsak a felnőtteknél, az utánpótlásnál is. Mindenkivel leülünk, értékeljük az elmúlt szezont, s megbeszéljük, hogy hogyan képzeljük el a jövőt. Igaz ez az összes edzőre, játékosra. Ezen túl minden szponzorunknak személyesen is megköszönjük a támogatást, s beszélünk a folytatásról. Készül az új költségvetés, a TAO-programok elszámolása, s rengeteg irodai háttérmunka, ami ebben az időszakban feladatot ad. Szervezzük és intézzük az utánpótlás csapatok edzőtáborait, kül-és belföldi útjaikat, most is kint van a legkisebb csapatunk Olaszországban, de volt a gyerek csapat Barcelonában, mennek Horvátországba, tehát pezseg az élet.
- Ha már számvetés, kezdjük a jéghegy csúcsával a felnőtt férfiakkal…
- Dabrowski Norbert vezetőedző nemrég értékelte a honlapon keresztül szakmailag a férfiak munkáját. Ehhez sok mindent nem kívánok hozzátenni, esetleg kiemelnék, vagy kiegészítenék egy-két dolgot a teljesség igénye nélkül. Amit feltétlenül hangsúlyoznék az az, hogy egy teljesen új csapatot építettünk. Ebből kifolyólag voltak nem várt botlások. Nem voltunk elég stabilak ahhoz, hogy három fronton – a Magyar Kupában, a bajnokságban és nemzetközi szinten is - egyenletesen, jól teljesítsünk. Ami eltökélt szándékunk volt, a nemzetközi porondon való előrelépés az, ami maradéktalanul összejött. Én személy szerint hatalmas sikernek értékelem, hogy ebből a csoportból tovább jutottunk a Bajnokok Ligája hatos döntőjébe. Ami a magyar bajnokságot illeti: amióta én vízilabdával foglalkozom, azóta nem emlékszem arra, hogy valaha is ennyire erős lett volna a mezőny. Ez nem magyarázza a harmadik helyet, mert igen is döntőbe kellett volna jutni. Így, ha összegezni akarunk, akkor azt kell mondjam, hogy a fő célkitűzést sikerült megvalósítani, de maradéktalanul nem lehetünk elégedettek. Mivel ez elsősorban a teljesen új összetételű csapat számlájára írandó, ezért azt gondoljuk, hogy az új szezonban sokkal erősebb lehet ugyanaz a társaság. Ezért is döntöttünk úgy, hogy nem változtatunk. Az itt folyó szakmai munka elismerésére viszont számtalan pozitív visszajelzést kaptunk.
- Lehet erről konkrétabban is beszélni?
- Nevek említése nélkül lehet. Történt ugyanis, hogy bár elég korán nyilvánosságra hoztuk, hogy ugyanazzal a kerettel vágunk neki az előttünk álló szezonnak, mint amivel befejeztük a régit, mégis több igen neves külföldi játékos bejelentkezett, hogy szeretne nálunk játszani. Volt olyan szövetségi-kapitány, aki úgy ajánlott a nemzeti csapatából játékost, hogy elmondta, nem mindegy az olimpia évében milyen csapatban játszik az a játékos, akire feltétlen számít az ötkarikás játékokon. Nagy öröm és elismerés mindez számunkra, s a munkánk visszaigazolása. Ezzel együtt sem akartunk változtatni, mert hisszük, hogy az eddig befektetett munka megtérül és stabilabbak, erősebbek leszünk.
[caption id="attachment_83456" align="aligncenter" width="567"]

- Ha már a megtérülés szóba került: azzal, hogy bejutottunk a barcelonai döntőbe gyarapodott a kassza is. Esetleg ezzel már pozitív szaldóról beszélhetünk?
- Maradjunk annyiban, hogy a befektetések nagyobb része megtérült. Mert ha úgy értékelem, akkor, amit az elmúlt években a klub sportdiplomáciában befektetett, az mindenképpen megtérült. Vagy említhetném a hírnevet. Csak úgy lehet egy nemzetközi szintű csapatot építeni, ha jönnek az eredmények, ha a szakmáért akarnak nálunk játszani nemzetközi klasszisok. Annyi pénzünk nincs, hogy csak az anyagiak miatt válasszanak bennünket. Kell a hírnév, hogy lássák ez egy jó csapat, komoly szakmai előrelépéssel. Ez egy nagyon komoly megtérülése a munkánknak. Mert most már nemcsak a régiónknak vagyunk fontosak, hanem nemzeti szinten is értékelnek bennünket. Ez jó a magyar válogatottnak, különösen az olimpia évében, s jó a klubnak is, mert már országos, esetleg nemzetközi szponzorokkal is tudunk tárgyalni. Tudják, hogy kik vagyunk, s nem kérdeznek vissza már a telefonban, hogy honnan is keressük őket, nem kell hosszú bevezető, s magyarázkodás.
- Ha egyenként végigvesszük a játékosokat, akkor el lehet mondani, hogy személy szerint is fejlődtek?
- Meggyőződésem, hogy igen, egytől egyig mindenki.
- Szivós Marci mégis kimaradt a válogatottból…
- Jó, hogy beszélünk róla. Biztos vagyok benne, hogy ez csak időleges mellőzés. Nem akarom Benedek Tibor kenyerét elvenni, pláne meg nem befolyásolni, de száz százalékra veszem, hogy a jövő nagy feladatainak ő is részese lesz. Lehet, hogy meglepő amit ezek után mondok, de a klub szempontjából kifejezetten kedvező, hogy Marci pihenéssel töltheti a nyarat, s feltöltődve, kipihenve magát vághat neki az új szezonnak. Nagyon értékes tagja a csapatunknak.
[caption id="attachment_83457" align="aligncenter" width="594"]

- Mi az, amiben mindenképpen elmondható: előreléptünk?
- A Bajnokok Ligájáról már volt szó. Ne felejtsük el, hogy ez a játék a szurkolókért van. Szurkolók nélkül nem sokat ér az egész. Talán a legnagyobbat a szurkolókkal való kifejezetten jó kapcsolat kialakításában léptünk előre. Persze itt is van még hová fejlődni, de büszkén vállalhatjuk, hogy mindenkivel jóban vagyunk. Van persze egy mag, a Reibl Imre vezette kisebb csoport, akik minden tekintetben viszik a prímet, de a többiek is tudják már, hogy minden értük történik. A közönségtalálkozók, a közös utazások, a gyors tájékoztatás, a minél színvonalasabb kiszolgálásuk, a közös meccsre hangolódás, a személyes kapcsolatok. Nagyon vigyázni szeretnénk arra a jövőben is, hogy a mások által is sokszor megcsodált egri szurkolók velünk maradjanak, segítsék a csapatot, mert a klub számára ők jelentik a legnagyobb értéket.
- Miben van hiányérzet?
- Összefügg az előbb elmondottakkal, s mégsem ellentmondás. A meccsrendezés, a meccshangulat, amiben bár léptünk előre, de úgy érzem mégsem eleget. Vannak szép példák előttünk, mint a veszprémi kézilabda meccsek, vagy az amerikai kosárlabda események. Úgy kell tudjunk megrendezni egy meccset, hogy olyan legyen a hangulat, mint a felsorolt példák helyszínein. Biztos, hogy ami a vízben van, ami ott történik, az is szenzáció, de az egészet, amit úgy hívnak, hogy vízilabda meccs, azt el is kell tudni adni. Na ebben kell a jövőben nagyot előrelépni.
(következik: Folyamatos építkezés lesz a női szakágban...)