Hat nappal a barcelonai Final Six előtt a csapatért szorítókat faggattuk.
Óriási várakozás előzi meg a ZF-Eger férfi csapatának Bajnokok Ligája szereplését. Sokan úgy vélekednek, hogy már az is óriási fegyvertény, hogy abból a csoportból, amelyben meg kellett küzdenünk a barcelonai szereplésért, egyáltalán továbbjutottunk. Megint mások az evés közben megjövő étvágyat emlegetik, s bíznak a végső győzelemben. Van, aki higgadtságot, megint más szép, élvezetes játékot kér, az eredménytől függetlenül. Egy biztos még azokat sem hagyja hidegen a Bajnokok Ligája hatos döntőjében való egri szereplés, akik csak kevés mérkőzést láttak ebben a szezonban, s nem nevezhetők valódi törzsszurkolóknak. Az elmondottak alapján úgy tűnik telt ház lesz a szurkolói zónává alakított Dobó téren, mert a közösségi szurkolásnak a hangulata semmi máshoz nem hasonlítható. Szurkolókat, egri embereket kérdeztünk: ki mit vár, ki mit kér, ki milyen útravalóval bocsájtja csatába a csapatot.
Demeter Béla: - Egy ilyen rangos eseményen, Barcelonában egy ilyen kis várost képviselni mindenképpen megtisztelő és nemes feladat. Azt kérem a fiúktól, hogy bennünket, egri embereket ne hagyjanak cserben. A barátokkal együtt megyünk a Dobó térre szurkolni, biztosan sokan leszünk. Ez mindenkinek nagyon fontos esemény.
Dr. Hanis Béla: - Lelket melengető ez az egész. BL-döntőben egy egri csapat, óriási eredmény. Tudom, hogy milyen fantasztikus munka van e mögött, láttam minden csoportmeccset, s már az egy életre szóló élményt jelentett. Üzenem nekik, hogy már ezt is köszönöm, s nagyon sok egrivel együtt a Dobó téren szorítok, az első akadályt jelentő Dubrovnik elleni sikerért.
Reibl Imre: - Nagyon izgatott vagyok. A legfontosabb, hogy verjük meg a Dubrovnikot! Mivel én itthon is a legtöbb idegenbeli mérkőzésre elkísértem a csapatot egy lelkes kis társasággal, ahogy lefújták a Barceloneta elleni utolsó csoportmeccset eldöntöttük, hogy utazunk. Barcelonában is szólni fog a „Hajrá Eger!” Üzenem a fiúknak: ott leszünk!
Román Gergely: - Nyerjék meg! Tudom, vannak jobb játékosállománnyal rendelkező csapatok is ebben a hatos döntőben, nem is elvárás a végső győzelem, de szívből kívánom: nyerjék meg! Sajnos én nem tudok kimenni a Dobó térre, mert ebben az időszakban Budapesten egyetemi vizsgakötelezettségeim vannak. Viszont egriekből, vízilabdát, sportot szerető csoporttársainkból szervezünk egy jó kis fővárosi szurkolótábort. Így már nem csak egy egész város szurkol majd. Legyünk is bárhol, a vágyaink, az érzéseink összeérnek, de ezt felesleges mondanom, mert úgyis tudják, érzik a fiúk.
Kakukk György: - Megmondom őszintén, csak az eredményeket követtem, meccset talán, ha kettőt láttam ebben a szezonban. Viszont felkaptam a fejem, amikor meghallottam, hogy hová is jutott ez az egyébként nagyon is szerethető társaság. Fogom a kutyámat, s vele együtt szurkolunk csütörtök este a főtéren, mert mindenképpen látni akarom a Dubrovnik elleni meccset. Nagy ötlet volt ez a közös meccsnézés megszervezése!
Habis László:- Azt kívánom, hogy hozzák a legjobb formájukat, mert briliáns módon képesek vízilabdázni. Azt üzenem – amit nem is kell, mert úgyis tudják -, nagyon szorítunk nekik, érjenek el minél jobb eredményt! Ők Magyarország büszkeségei!
Dr. Seress Gábor: - Azt kérem, hogy higgadtan, tiszta fejjel, s pörgősen! Nagyon bízom benne, hogy amit a sors elvett a bajnoki döntőbe jutásnál, azt most visszaadja. Akkor mi voltunk jelentős meccsterhelésben, most a Dubrovnik van hasonló helyzetben, mert még mindig döntőznek. Ha az első meccsen sikerrel túljutunk, akkor meg bármi lehet. A Dobó tér, fantasztikus ötlet. Többen leszünk, mint a Bitskeyben szoktunk. Én legszívesebben már indulnék is…
Denk Zoltán: - Tisztes helytállást várok! A négy közé mindenképpen eljuthatunk, aztán meg bármi lehet. Az egész egri Vízmű pólócsapat együtt szokott szurkolni. Van egy törzshelyünk, de már beszéltünk arról, hogy azt most feladjuk, mert megyünk a Dobó térre. Szombaton, Szombathelyen kell meccset játszanunk, de már megszerveztük, hogy a döntőre mindenképpen hazaérjünk. Reméljük, hogy nem hiába rohanunk, s az egyik csapat ott a ZF-Eger lesz. Tudom, ez nem a kívánságműsor, de ezt sok egri nevében mondhatom őszinte szívből reméljük…
Lőrincz József: - Higgadt játékot kérek! A bírókkal ne foglalkozzanak, még ha tudom, hogy ez nem egyszer nagyon nehéz feladat. Csak a játékra koncentráljanak! Ilyen tekintetben is vigyázzanak egymásra! Játszanak úgy, mint a Barceloneta ellen tették, s kívánom nekik, hogy jussanak el a döntőig. Ha meg már ott vannak… Mi meg egy kis Barcelonát varázsolunk a Dobó térből.
(FOTO: Fehér Kálmán, Szántó György archív)