Amikor a nyár végén, az ősz elején kisorsolták Rómában a BL főtáblájának csoportjait, sokaknak elege is lett a Bajnokok Ligájából. Hitetlenkedve kérdezték: hogyan lehetséges, hogy megint megkaptuk a Pro Reccót, meg a Final Six rendezőjeként automatikusan továbbjutó Barcelonetát. Mindezt megspékelve egy roppant kellemetlen stílusú Olympiakosszal, a tavalyi kiírás döntősével, a Radnicski Kragujevaccal, az olasz Bresciával. Aztán amikor megkérdeztük minderről Dabrowski Norbert véleményét, meglehetősen higgadtan és tárgyszerűen értékelt. Mint mondta, nyilván jobban örült volna a másik csoportnak, de ezen kár rágódni. Ha ebből a csoportból kell továbbjutni, akkor innen jutunk tovább. A Recco sem verhetetlen, a többiekkel meg fel lehet venni a versenyt. Ott leszünk májusban Barcelonában, a BL végjátékában! Ha pedig ebből a csoportból képesek leszünk továbbjutni, akkor meg nem azért megyünk, hogy a katalán főváros nevezetességeivel megismerkedjünk. Akkor már bármi lehetséges.

Sokan kincstári optimizmusként értékelték az elhangzottakat. Mit is mondhatna egy edző? Azt, hogy nem jutunk tovább? Neki ezt kellett nyilatkozni és kész! Pláne meg, hogy mindjárt a második fordulóban kaptunk egy hatalmas pofont a Reccotól. Ő azonban – bár rendkívüli módon bántotta a vereség, s annak módja -, higgadt maradt, s őszinte hittel csak arról beszélt, hogy tovább fogunk jutni. Ezt megelőzően a barcelonai döntetlen utáni nyilatkozat is ezt erősítette: „ arra készültünk, hogy berúgjuk a Bajnokok Ligája kapuját, s végre megérkezünk Európába, de csak bekopogtatni sikerült.” Azt meg már csak mi tettük hozzá, hogy azt viszont bravúrosan tették. Amikor a görögöket itthon legyőztük, a hitetlenek még mindig arról beszéltek, hogy ez már előfordult korábban is, mégsem mentünk vele semmire. Ám a bresciai győzelemre már mindenki felkapta a fejét. Mintha kezdtek volna hinni Dabrowskinak! Kragujevacban már mi voltunk az esélyesek, mégis kikaptunk. Ekkor azonban mellénk szegődött valamicske szerencse. A forduló többi mérkőzésének eredményének hála, továbbjutó helyen maradva várhattuk a második kört, azaz a visszavágókat.

Ezek után járt itt szerdán a Kragujevac. Csak még előtte történt némi malőr, mert kikaptunk – ráadásul hazai medencében-, az OSC-től a soros bajnokin. Dabrowski hazaküldte pihenni az övéihez Milos Csukot, s Braniszlav Mitrovicsot, szabadságot adott Szivós Marcinak.  - Ők is emberek – mondta – belefáradtak a darálóba. Majd azt is hozzátette, hogy egy-egy BL-meccs olyan, mintha bajnoki döntőt játszanánk. Egy pillanatra sem szabad kihagyni, mert az megbosszulja magát. Azt pedig látni kell, hogy ebből a csapatból bárki rosszul játszik, attól még nyerhetünk. Viszont, ha Mitrovicsnak nem megy, akkor szinte menthetetlenek vagyunk. Így volt ez az OSC ellen, vagy Kragujevacban is.

Tartottunk a Kragujevactól, mert szerbek, mert bármire képesek. Azt az iskolát járták végig, ahol a bukás, a vereség ismeretlen fogalom, az erő, a dinamika, a küzdelem a jellemző.

Eljött a szerbekkel a Csuk család teljes létszámban, mert olyat, hogy egyik fiuk itt, a másik ott küzd a sikerért nehezen képzeltek eddig. Amikor pedig a harmadik negyed felénél a két testvér összeakaszkodott egy pillanatra a vízben, a papa felpattant. Mint annak idején, amikor még a homokozóban a játéklapáton vesztek össze. Csak most nem tudott rendet tenni köztük. Meg hát nem is volt szükség rá, mert összemosolyogtak, jelezvén, hogy a testvérháborúnak egy pillanat alatt vége.

Ennél komolyabb ütközet azért lezajlott néhány a mérkőzés alatt. Mitrovics úgy védett, hogy mindenkit elkápráztatott, s úgy űzte, hajtotta az övéit, amire eddig még nem volt példa. Kihagyás nélkül ment is előre mindenki. A tömeg, meg lélegzetvisszafojtva figyelt. Még szurkolni is elfelejtett időnként, hogy követni tudja a fejleményeket. Amikor viszont Erdélyi, Lőrincz kezére varázsolta a labdát a védője feje felett, ő pedig a kapus alatt a hálóba vágta azt, felrobbant az uszoda. Mintha ez lett volna a jel. Mindkét csapat kőkemény, világszínvonalú védekezését követően dönteni akart, s elkezdtek potyogni a gólok. Vapenszki, Erdélyi, Csucskovics, Szivós góljai jelentették a didadalt.

Az előnyünk négy pont, még kell hat a továbbjutáshoz – mondta Dabrowski – miközben fogadta a gratulációkat. Meg emlékezzünk csak: a két nem várt egymás utáni fiaskót követően is mondott valamit. Méghozzá azt, hogy majd most elválik, hogy milyen csapat vagyunk.

Eldőlt! Remek, egységes, sokra hivatott csapatunk van. Nagyot léptünk az újabb történelmi tett felé, de még nem vagyunk Barcelonában. Még kell hat pont, aminek megszerzése még akkor sem lesz egyszerű, ha egy újabb családdal bővült a szurkolótáborunk. Csukék mától csakis az egri sikerekért szorítanak…

(FOTO: Szántó György)