Fradi után, Recco előtt - találkozás a szurkolókkal...
- Írta: Mester
- Lábtempó
- Találatok: 11120
Ha mindjárt az elején szeretnénk levonni a Fradi-meccs utáni, de még a Recco elleni összecsapás előtti szurkolói ankét tanulságait, akkor azt kell mondjuk, nagyon megérte időt szakítani erre a találkozóra. Bár nagyon sűrű a program – amiről már többször szóltunk-, sem a szurkolók, sem a csapat tagjai nem sajnálták az időt erre a találkozóra. A játékosok igazán büszkék lehetnek arra, hogy ennyien kíváncsiak voltak rájuk, a szurkolók pedig örömmel nyugtázhatták: valamennyi játékos fontosnak tartotta a velük való találkozást. Csordultságig megtelt ezúttal is a Bitskey Aladár Uszoda tanácsterme az érdeklődő szurkolókkal, s amivel valamikor szeptember derekán abbamaradt a beszélgetés, azzal folytatódott.
Dabrowski Norbert vezetőedző arról beszélt, hogy szinte már unásig megkapta a kérdést: vajon ennyi kiváló játékosból miként sikerül neki egy egységes csapatot kovácsolnia. Nos, mára már világos: még a vártnál is gyorsabb volt ez a folyamat. Igaz kellett hozzá két sajnálatos eset – Biros Péter kiesése, valamint Hárai Balázs vállműtéte. Mint elmondta, a játékosai dicséretére legyen mondva, hogy a hiányzókat pótolandóan még nagyobb volt az összefogás, az egymás segítése úgy az edzéseken, mint a mérkőzések alkalmával. Így az a bizonyos csapategység gyorsan kialakult.
Dicséri a játékosok profizmusát, odaadását, mindenáron való győzni akarását, hogy a bajban még inkább összefogtak, s bár sokat keseregtek hiányzó társaik miatt, de nem kibúvókat, indokokat kerestek, hanem még inkább többet dolgoztak. A vezetőedző hangsúlyozta, hogy bár érték kellemetlen meglepetések a társaságot – mindenek előtt az újonc elleni pontvesztés, vagy a hazai szolnoki vereség -, de úgy érzi, hogy előrébb tartanak, mint amire gondolt. Az eredményekért maximálisan vállalja a felelősséget, s hitet tett amellett, hogy ennek a csapatnak az egész szezonban jól és eredményesen kell játszani.
Őszintén beszélt arról is, hogy a Szolnok előrébb jár még a csapatánál, mivel kétszer is legyőzött már bennünket – a bajnoki mellett a kupaelődöntőben is -, de ezek olyan kis dolgokon múló vereségek voltak, olyan nüansznyi különbségek, amelyek a jövőben kiküszöbölhetőek. Érzik a szurkolók támogatását – hiszen egy ilyen ankétra is tömött széksorok között került sor -, amit ők kimagasló játékkal, s eredményességgel szeretnének meghálálni.
Braniszlav Mitrovics szerb és montenegrói társai nevében is, arról beszélt, hogy teljes mértékben itthon érzik magukat a városban, s ebben az uszodában, az Egri Vízilabda Klubban. Mint mondta könnyű ott jól érezni magukat, ahol árad feléjük a szeretet és a megbecsülés. Teljesültek a várakozásaik is, mert amiben a szerződéskötésükkor megállapodtak, az minden részletében úgy működik. Nem kell mással foglalkozniuk, csak azzal, ami a dolguk: vízilabdázni magas szinten, ahhoz pedig sokat és jól dolgozni az edzéseken.
Reményét fejezte ki abban az ügyben is, hogy ezen a rendezvényen kellett utoljára a tolmács szerepét vállalnia, mert a társai szorgalmasan járnak a magyar nyelvórákra. Uros Csucskovics mindezt bizonyítandó el is mormolt egy nyelvtörő mondókát nem kis tetszést aratva. De már Borisz Vapenszki is határozott magyar nyelvű igennel válaszolt a hozzá intézett kérdésre. Igaz a részleteket firtatóknak csak egy ajakbiggyesztett vállrándítással, jelezte: befejezettnek nyilvánítja a beszélgetést. Milos Csuk is Mitrovics segítségét kérte még, amikor Eger szépségéről, s az itteni élet maximális elfogadásáról ejtett szót.
A visszatérők nevében Hosnyánszky Norbert fejtette ki, hogy ő azt kapta, amit várt ettől a várostól. Ugyanott laknak, mint amikor korábban is itt játszott, s szinte azonnal érezte azt, hogy miért is akart minél előbb Egerbe visszatérni. Kiemelte persze azt a szakmai munkát is, ami további pályafutásához, fejlődéséhez elengedhetetlen. Erdélyi Balázs arról beszélt, hogy olyan mintha el sem ment volna, amit persze azért is érezhet mert ő itt nőtt fel. Az új igazolások közül Angyal Danit meglepte a közeg. Mint mondta, sokkal többet kapott, mint amit várt, s ez szerinte szárnyakat adott neki, jó hatással volt a fejlődésére.
Szivós Marci azt fejtegette, hogy neki úgy tűnik, mintha mindig ide tartozott volna. A „régi egriek” közül Hárai Balázstól megtudhattuk, hogy lassan már ötven százalékos teljesítményre képes vállműtétjét követően, s nála jobban csak Bedő Krisztián örült a visszatérésének. Örömmel vette a hallgatóság Biros Péter mondandóját, aki arról beszélt, hogy már átesett a hosszú kihagyás okozta nehézségeken, s már teljes értékű munkát végez. Hamarosan már a mérkőzéseken is vállalhatja a játékot, a társaihoz való csatlakozást.
Szó volt még sok mindenről. A sok edzésről, ami szükségszerű többek között ahhoz, hogy sikerrel vegyünk például olyan akadályokat, mint amit a Recco jelent. Dabrowski ebben következetes és kérlelhetetlen, ezért is edzettek még vasárnap is, közvetlenül a Fradi elleni bajnokit követő napon.
Bárány Attila klubelnök mindenkit megnyugtatott, hogy a klub biztos anyagi lábakon áll, s annak a reményének adott hangot, hogy ezt a kiváló csapatot együtt tarthatja még hosszú ideig. Mint elhangzott okultak a legutóbbi átigazolási szezonból, ami azért extra körülményeket teremtett egy új befektető sportágba történő beszállásával.
Sok egyéni beszélgetés, közös fotózás következett, aminek a kérlelhetetlen vezényszó vetett véget. Kezdődik az esti edzés, mert a Recco ekkor már úton volt Eger felé…
(FOTO: Fehér Kálmán)