Nem unatkoznak decemberben, sem a pólósaink, sem a sportág szerelmesei. Annyi esemény lesz, hogy elég észben tartani. Már csak ezért sem volt mindegy, hogy milyen rajtot vesz a csapat a Bajnokok Ligája főtábláján. A barcelonai bravúros pontszerzés – ami még mindig beszédtéma, akár szakmai-, akár szurkolói körökben -, megadta az alaphangot a csapatra, s ezen belül is egyes játékosokra váró feladatsor előtt.
Mindjárt holnap este, a legnagyobb hazai rivális ellen kell vízbe szállni, a Theodora Magyar Kupa döntőjébe jutást jelentő megmérettetésen. Kell e bárki előtt is taglalni, hogy a Szolnok elleni összecsapás még a barcelonainál is nagyobb megpróbáltatást jelent. Mindenesetre egy teljesen más mérkőzés lesz, olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok ellen mérkőzni, akik szintén BL sikerélménytől felvértezve érkeznek a szentesi négyes döntőbe.
A csapat nagyon készül, látva egy-egy gyakorlásukat, nem irigylésre való munkát végeznek. Felfokozott a várakozás szurkolói részről is, akik csak tehetik útra kelnek, hogy az alföldi városban személyesen is tanúi lehessenek, s buzdításukkal segítsenek a nagy összecsapáson. Többségük a klub által szervezett buszos túrán vág neki az Eger-Szentes távolságnak, de tudunk jó néhány baráti társaságról is, akik saját autókkal indulnak útnak. Lévén hétköznap, s a több száz kilométer ellenére is örömmel mondhatjuk: Szentesen is zúgni fog a Hajrá, Eger!
Ha minden a remények szerint alakul, s legyőzzük a szolnokiakat, akkor vasárnap minden bizonnyal csúcsforgalom várható az Eger-Szentes útvonalon, mert akkor már a döntőben, a ZF-Eger gárdája lesz az esélyes. Nyerje bármelyik csapat is a kupát, ünneplésre nem lesz idő, mert a válogatottakra a románok elleni Világliga találkozó vár három nap múlva Miskolcon. Mint azt már korábban hírül adtuk csapatunkból ezúttal öten kaptak meghívót Benedek Tibortól. Méghozzá, Angyal Dániel, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Bedő Krisztián, Szivós Márton. Persze a szerb válogatott is érdekelt a sorozatban, ahol a mieink közül Braniszlav Mitrovics és Milos Csuk is meccset vív, csakúgy, mint a montenegrói Uros Csucskovics.
Nyolc ember hiányzik majd a válogatott mérkőzéseket követő, ferencvárosi mérkőzésre készülők közül, amire december 13-án, a Magyar Kupa döntőjét követő három nap múlva, a Bitskey-uszodában kerül sor. Ha lehet szusszanásnyi időnek nevezni négy napot, akkor ezt követően megint a mérkőzések, mérkőzése következik december 17-én, a Pro Recco ellen. Feltettük a kérdést a barcelonai összecsapást követően: akkor most kik a világ legjobbjai? Merthogy mondják ezt a Barcelonetára, a Szolnokra, s a Pro Reccora is. Szűk egy hónapon belül, mindegyikükkel megmérkőzünk. Az érdeklődésre mi sem jellemzőbb, minthogy alig fújták le a játékvezetők Barcelonában azt a bizonyos döntetlenre végződött mérkőzést, az Egri Vízilabda Klub titkárságán máris csörgött a telefon. Szegedről, Békéscsabáról, Budapestről, sőt még Győrből is az iránt érdeklődtek, hogy miként juthatnak jegyhez a Recco elleni összecsapásra. Abban bízunk, hogy az ezt követő összecsapáson, két nap múlva, a Szeged elleni bajnokin, már a ZF-Eger gárdáját is a világ legjobbjai titulussal illetheti majd a Bitskey közönsége.
December 5-től, 19-ig remélhetőleg hat mérkőzést kell sikerrel megvívni a sokat próbált, de nagy reményekre jogosító csapatunknak. A szurkolóknak pedig érdemes külön naptárat készíteni, a nem mindennapi összecsapások időpontjáról. A jegyekről időben gondoskodni, mert nem kis forgalom várható a Bitskey-uszodában. A bőség zavara e sűrű program. Ugyanakkor már, már kitűntetés egy ilyen színvonalú csapatnak szurkolni. Akik olimpiai-, világ-, és Európa bajnok ellenfeleket hoznak az uszodánkba. Öveket bekapcsolni, mert holnap startol egy fantasztikus vízilabda sorozat, s milyen jó, hogy érdekeltek vagyunk, ráadásul ez az érdekeltség szép reményekkel teli…
(FOTO: Szántó György)