Ha azzal kezdtük a szerdai edzéslátogató írásunkat, hogy most kezdődik a tánc, talán nem bosszantjuk fel a vízilabda barátokat, ha stílusban maradunk, még ha oly bugyutának tűnik is az. Merthogy újra egy régi sláger szövege jutott az eszünkbe: „csak egy tánc volt, mit tőled kaptam én, azután ment minden könnyedén…”De micsoda tánc volt ez! Nemcsak valami ugri-bugri. Megkomponált, mintha maga Fred Astaire a táncok királya álmodta volna meg, fergetegesen, pontosan, szemet gyönyörködtetően előadva. Nem szeretnénk nagy szavakat használni, de ez az előadás – s annak különösen a második fele -, már közel járt a TÖKÉLETEShez!
De menjünk csak szépen sorjában. Dabrowski Norbert kitalált valamit. Na, nem most, sokkal korábban. Csak mindig a megvalósítás dadogott egy kicsit. Mostanra azonban Biros karmester és zenekara már lapozgatás nélkül is ismerte a kottát, s fantasztikus előadással jutalmazták, a közel ezerötszáz főre tehető publikumot. Szóltak is a most debütáló dobok a nézőtéren, s a mérkőzés lefújását követően sem hallgattak el, hiszen dobogásukkal a győztest hirdették.
Az elején úgy tűnt egy főszereplős lesz az előadás. Mert ahogy Gór Nagy Miki játszott, az maga volt a vízilabda, méghozzá abból a fajtából ami miatt imádjuk ezt a sportágat. Duzzadt az erőtől, mégis már-már légiesen könnyed volt, s a partról nézve olyan magától érthető, olyan természetes, ami azt is elhitette a nézővel, hogy akár ő is képes lenne erre. Ahogy rossz kéz oldalról bepattintotta a rövid felsőbe a világ legjobb kapusának, az maga volt a csoda. Ilyen eleganciát, ilyen zsenialitást utoljára futball pályán láttam Törőcsik Andrástól.
Aztán jöttek a többiek is, akik szintén főszereplőkké váltak. Biros úgy irányított, ahogy arra csak a legnagyobbak képesek. Jobbra nézett, s balra passzolt, ezzel száz százalékos helyzetbe hozva hol Bátori Bencét, hol Lőrincz Bálintot. Az előbbi megnyugtatta a lelátón helyet foglaló szövetségi-kapitányt, Benedek Tibort: fantasztikus játékra vagyok képes, míg az utóbbi produktumával azt jelezte: én is itt vagyok. Lőrincz ugyanis ezen a meccsen lépett a nagy játékosok sorába! Aztán meg ne feledkezzünk Bisztritsányi Dávidról, aki bravúrok sorozatát mutatta be, köztük hárított egy olyan ötméterest, ami azt jelezte az ellenfélnek: innentől kezdve fussatok ti az eredmény után. A két center - Hárai és Bedő -, felőrölte az ellenfél erejét, hogy a többiek villoghassanak. Graham újra vízen járt, nem egyszer bemutatva fantasztikus lábtempóját, s balkezes társa, a legfiatalabb, Zalánki is úgy ficánkolt a védők között, hogy néha azt sem tudták merre jár. Kovács Gábor már nem meglepetés. Érett, stabil jó játékossá nőtte ki magát a szezon során. Látszik, hogy élvezi a játékot, edzője bizalmát, gólja ezúttal is élményszámba ment. Nem véletlenül fogalmazta meg azon igényét, hogy a nyári Európa Bajnokság résztvevője kíván lenni. A hátsó alakzat jelentette a stabilitást. Varga Zsolt ádáz csatát vívott a bivaly erős Semannal, bemutatva két fiatal társának Sántavy Máténak és Bundschuh Eriknek, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Ők pedig jó tanuló módjára húzták le azt a bizonyos redőnyt a kapunk előtt.
Volt időszak, amikor az izgalomról csak a két játékvezető gondoskodott. Talán megérdemelte volna az elődöntő a színvonalához méltó bíráskodást. De mint tudjuk, a vízilabdához ez is hozzátartozik, s így utólag: bánja a kánya.
Várjuk a folytatást! Mert bármilyen pazar is volt, nem szabad elhinnünk, hogy már döntősök vagyunk! Hiszen ez még csak EGY tánc volt…
(FOTO: Szántó György)