Nem, nem és nem! Egyszerűen nem hittem el, amit az elmúlt szerdán láttam, a Barceloneta elleni meccsen. A korábbi eredmények ismeretében örültem, hogy a spanyolok megverték a Rijekát, s annak a reménynek adtunk hangot, hogy ebben az úgynevezett halálcsoportban lesznek még meglepő eredmények. A meglepetést azonban nem így gondoltuk. A spanyol bajnok egyszerűen földbe döngölte az erre a meccsre nagy reményekkel vízbe szálló hazaiakat. Ilyen pofonra senki nem számított a csoport leggyengébb láncszemének tartott spanyoloktól. Kit fogunk megverni, ha nem őket? Ráadásul itthon, a Bitskeyben!
A meccs előtt hosszasan beszélgettem Gerendás Györggyel. Együtt örültünk, hogy mennyire fut a szekér. Nemcsak eredményesen, hanem látványosan, szórakoztatóan, jól is játszik a csapat a hazai küzdelmekben. A Recco elleni vereségről is ejtettünk szót. Azon a meccsen sem játszottunk rosszul, közel voltunk a győzelemhez a világ legjobbjai ellen. Végül azonban fejet kellett hajtanunk, de nem volt ok a kesergésre. Majd nyerünk a Barceloneta ellen, s megyünk tovább. Ahogy a vezetőedző fogalmazott ez lesz az a meccs, ami további értelmet ad a BL küzdelmeknek. Volt három megbeszélés: először a védekezést sulykolták az edzői szobában, majd a támadás következett, aztán pedig általánosságban rágták át a teendőket. Közben pedig videóztak. Tíz, tizenöt perces felvételekről elemezték a Barceloneta játékát, külön kiemelve, az argentin balkezes eredményes játékát. Ő döntötte el a rijekai meccset is. Beszéltünk Biros sérüléséről is, bíztunk benne, hogy nem lesz gond, mert vele sokkal nagyobbak az esélyek, hogy miért azt nem kell magyarázni.
Ahogy közeledett a kezdési időpont egyre sűrűbben pillantgattunk körbe a lelátón. Hol vannak a szurkolók? Miért csak ezren jöttek? A „B közép” is erősen foghíjas volt. Csak nem a Recco elleni vereség, vagy talán a rossz idő, vagy a tv közvetítés, vagy éppen rosszat sejtenek? Pedig itt nyerni fogunk, mert jobbak vagyunk, mert nem kezdhetünk még egyszer olyan förtelmesen, mint tavaly, mert most nagyon egyben van a csapat, s Gerendás is elismerte: soha nem volt még ennyire fontos egy jó nemzetközi szereplés.
Mintegy pótcselekvésként rágtuk a pogácsát, majd belefulladtunk, s közben már ezerszer átbeszéltük mindenkivel, hogy mi történik majd itt. Értetlenkedtünk a LEN bíróküldésén – későbbi csoportellenfeleink hazájából érkezők fújták a sípot -, de még mindig csak a bemutatásnál tartottunk. Idegesen rágtuk a körmünket: na, kezdődjön már! Bár soha ne kezdődött volna!
Mert ami következett az maga volt a borzalom. Olyanra egyszerűen emberemlékezet óta nem volt példa, hogy az első pillanattól kezdve az utolsóig semmi közünk ne legyen egy mérkőzéshez. Most ez olyan volt! Még csak a remény sem csillant fel egyszer sem, a mérkőzés egyetlen szakaszában sem. A legelvakultabbak is csak legyintettek: ilyen nincs! A „B közép” először csak ébresztőt követelt, aztán a nagyszünetben egyszerűen távoztak, visszatértek kedvenc kocsmájukba. Na, erre sem volt még példa! Sajnos azonban azt kell mondani érthető reakció volt a látottakra.
Nehéz, nagyon nehéz bármit is mondani mindezek után. El kellett telni néhány napnak, hogy a számítógép billentyűzetéhez nyúljak, s meg kell valljam nem pörögtek úgy a betűk mint máskor,mint a diadalok után. Okosabb nem lettem, s nem is kerestem e vereség okait. Nem az én dolgom, majd a szakvezetés leszűri a meglehetősen keserű tapasztalatot. Én csak addig jutottam, hogy ez is a mi csapatunk. Bár csalódást okoztak, azért ne feledjük, mennyi örömben részesítettek már bennünket. Ők a barátaink, akikre most lehet ugyan haragudni, de szükségük van a támogatásunkra. Arra, hogy érezzék, azért még most is szeretjük őket, s közösen bízunk abban, hogy születnek még világra szóló sikerek a Bitskeyben. Olyan ez a csapat és szurkolók közötti kapcsolat, mint egy jó házasság. Összezördülni lehet, mert annál édesebb a kibékülés, de elválni soha. Mert már annyi mindenen keresztül mentünk így közösen. Próbáljuk újra, mert a szerelem, amit ezúttal vízilabdának hívnak – örök...
