Az Egri Vízilabda Klub több mint száz éves történetének legsikeresebb szezonján vagyunk túl. Többször leírtuk már, s többször elhangzott különböző beszélgetésekben, interjúkban. Mégsem lehet elégszer hangoztatni, egyszerűen jó kimondani, leírni. Az, hogy mindez így történhetett nagymértékben köszönhető a hölgyeknek, akik nem csak a bajnokságot nyerték meg, hanem a Magyar Kupát is, s teljesítményük megkoronázásaként bejutottak az Európa Kupa legjobb négy csapata közé is. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a Final Four-t Egerben rendezhettük, igen nagy szakmai- és közönség érdeklődés közepette. Lesznek-e újabb sikerek, várhatjuk-e a folytatást, hogyan alakul a női csapat kerete? Ennek jártunk utána.
- Azt már sajnos régóta tudjuk – hallhattuk Bárány Attila klub elnöktől -, hogy a női mezőny Európa, sőt világ szinten is kiemelkedő játékosa, Antal Dóra elhagyja a klubot. Az egri nevelésű játékos olyan lehetőséget kapott Amerikából, amivel nem tudunk versenyezni, s nem is akartunk. Köszönettel tartozunk az eddigi teljesítményéért, igazi sportemberi magatartásáért, azért a sok dicsőségért, amit az egri vízilabdának szerzett. Támogatjuk a céljait, amerikai tanulmányait, sok sikert kívánunk neki további sportpályafutásához, abban bízva, hogy látjuk még őt Egerben vízilabdázni.
- Mi a helyzet a csapat másik nagy erősségének számító Keszthelyi Ritával?
- Abban egyelőre csak reménykedünk, hogy képesek leszünk megtartani. Több külföldi ajánlata is van. Egerben azonban nagyon jól érzi magát, megszerette a klubot, őszintén büszke az itt elért sikereire, a közönség szeretetére, s ígéretét bírjuk: Magyarországon belül nem igazol más klubhoz. Ha a külföldi lehetőségei nem az ő elképzeléseinek megfelelően alakulnak, akkor marad a ZF Eger játékosa.
- A többiek?
- Örömmel mondhatom, hogy valamennyien kifejezték azon szándékukat, hogy azonosulva céljainkkal, ami nem lehet más, csakis a címvédés, maradnak. A Gangl, Pócsi, Somhegyi, Czigány, Vályi, Zajácz, Veréb, Pengő névsort figyelembe véve egy új csapat reményt keltő gerincének tekinthetők. Ők kiegészülnek az új igazolásokkal, s azokkal a fiatalokkal, akik már az elmúlt szezon sikereiből is kivették a részüket.
- Kik lehetnek az új igazolások?
- Már megállapodtunk, s aláírt Ráski Lilla a BVSC-ből. Ő balkezes, hiányposztra igazoltuk. Rajta kívül is tárgyalunk még két, három olyan játékossal, akik mindenképpen erősítést jelentenek. Itt kell megemlítenem, hogy Rüll Csaba visszatért a klubhoz, s ő felel majd a női utánpótlás munkájáért, valamint ő lesz Kelemen Attila segítője az új szezonban.
- Mi lesz az eddigi pályaedző Petrovai Márton sorsa?
- Ez közel sem azt jelenti, hogy Marcival elégedetlenek lettünk volna. Ő a fiú utánpótlásban kap felelősségteljes feladatot, amit örömmel vállalt.
- Milyen női csapat alakul Egerben? – kérdeztük immár Kelemen Attila vezetőedzőtől.
- Sok múlik még a függőben lévő tárgyalásoktól – mondta-. Ezen múlik többek között az is, hogy indulhatunk-e a nemzetközi kupában. Az elnökkel abban egyeztünk meg, hogy csak akkor érdemes kilépnünk a nemzetközi színtérre, ha az elmúlt szezonhoz hasonló sikereket érhetünk el, vagy esetleg még előrébb is léphetünk. Magyar viszonylatban egyértelműen a kupában és a bajnokságban is a címvédés a cél. Azon dolgozunk, hogy jó játékot játszó, szerethető és eredményes csapatunk legyen az új szezonban is.
- Hogyan alakul a nyári program?
- Most épp a budapesti Kőér utcai uszodában vagyok, az Universiadéra készülő válogatott edzése fejeződött be, a barcelonai VB-re hangolódó felnőtt válogatott tréningje pedig öt perc múlva kezdődik.
- Hogyan osztjátok meg a munkát Merész András szövetségi kapitánnyal?
- Továbbra is én vagyok a segítője, amellett pedig irányítom az Universiade válogatottat. Az utóbbi csapattal július 2-án utazom Kazanyba, ahol szeretnénk a lehető legjobban szerepelni. Július 17-én jövünk haza, amikor csak arra marad idő, hogy tiszta ruhát pakoljak a bőröndbe, s már indulok is tovább Barcelonába a felnőtt VB-re.
- Egerben mikor kezdődik a felkészülés az új szezonra?
- Gangl, Pócsi, Somhegyi és Zajácz velem készül az Universiadéra. Antal és Keszthelyi pedig a felnőtt válogatottal dolgozik, tehát rajtuk is ott a szemem. A többiek Rüll Csabával július 15-én kezdenek Egerben, remélhetőleg már az új szerzeményekkel kiegészülve.
- Ráski Lillát a ZF Eger új igazolását is sikerült elérnünk egy rövid bemutatkozást kérve tőle.
- Szeretnék magyar bajnok lenni – mondta -, ezért igazoltam Egerbe. Huszonnégy éves vagyok, BVSC nevelés, s bár volt egy rövid újpesti kitérőm, eddig a nevelőegyesületemben játszottam. Hiányposztra érkezem, mivel balkezes játékosa eddig nem volt az Egernek, aminek elsősorban az előnyök megjátszásánál van nagy jelentősége. Tudom, hogy egyedülálló, szakértő és szép számú közönség van a gyönyörű egri uszodában a meccseken, ami plusz erőt ad. Már nagyon várom, hogy ott legyek. Biztos vagyok abban is, hogy az egri csapatban játszva előbb elérhetem nagy vágyamat a válogatottságot is. Már négy-öt meccset játszottam a válogatottban, de szeretnék stabil csapattaggá válni.
Nem mondható tehát, hogy holtszezon lenne a legeredményesebb vízilabda klubnál. Most mindenki azon dolgozik a nyári kánikulában, hogy a következő szezon végén hasonló eredményekről adhassunk számot. Ez az időszak az izzadságcseppeké, hogy aztán jöhessen újra a ragyogás…