Nem lehet egy felemelő érzés a fárasztó, s minden eddigi sikert felülmúló szezon után szinte azonnal leülni s a következő szezonról tárgyalni minden érintettel. Szponzorokkal, támogatókkal, edzőkkel, játékosokkal. Bár a legnehezebb, s nem egyszer a legfájdalmasabb is, de ez is a klubvezető feladata. Még véletlenül sem szeretnénk felmenteni a felelőssége alól, vagy esetleg szánni őt ezért, de tudjuk: ilyenkor sok olyan dolog eldől, ami a jövőt alapjaiban meghatározhatja. A ZF Eger Vízilabda Klubról már nemcsak szakmai berkekben, hanem a széles közvéleményben is az a kép alakult ki, hogy az ilyenkor kötött szerződéseket mindig korrekt módon teljesíti. Gazdálkodása átlátható, tiszta és világos. E nem könnyű időszaknak még csak az elején járunk, máris bombaként robbant a hír: Szécsi Zoltán szerződését nem újítja meg a klub. Erről és a már tudható egyéb fejleményekről kérdeztük Bárány Attila klubelnököt.
- Tisztában vagyunk Szécsi Zoli sportemberi nagyságával, s még ma is őt tartjuk Magyarország egyik legjobb vízilabda kapusának. Viszont nekünk hosszútávon kell gondolkodnunk, s gondoskodnunk a jövőről. Ezért döntöttünk úgy a vezetőedzővel együtt, hogy Bisztritsányi Dávid kap bizalmat elsőszámú kapusként a következő szezonban. Őt annak idején azért igazoltuk, mert Zoli azt mondta, hogy a londoni olimpia után befejezi a pályafutását. Mégsem így döntött, maradt, s jól is teljesített. Hosszútávon azonban két ilyen képességű kapust egyszerűen képtelenek vagyunk megtartani. Luxus, hogy bármelyikük a kispadot koptassa, az anyagi lehetősségeink behatároltak.
- Különböző helyeken az jelent meg, hogy telefonon közölték vele a hírt…
- Ez egyszerűen nem igaz. Senkivel nem tennék ilyet, nemhogy vele, akivel együtt nőttünk fel. Személyesen ültünk le beszélni. Nekünk is fájó, hogy féligazságok kerültek nyilvánosságra. A búcsút mi sem így képzeltük. Változatlanul fenntartjuk, hogy Szécsi Zoltán érdemei mit sem csorbultak. Eger díszpolgára, háromszoros olimpiai bajnok, a hat itt eltöltött év alatt kétszer nyert bajnokságot, csakúgy, mint magyar kupát. Egyszer azonban mindennek vége szakad, de ez nem jelenti azt, hogy holnaptól nem ismerjük egymást. A lehetőségeink ennyit engedtek. Korábban, amikor a játékos pályafutásának befejezéséről beszélt, különböző lehetőségeket vázoltunk számára. Ha akar, ha van kedve hozzá, dolgozzon tovább velünk a klub sikereiért. Ez most is áll, de ő még két évig védeni szeretne. Ezt tiszteletben tartjuk, de ha tényleg befejezte, akkor várjuk vissza, számítunk rá mert ő egy valódi értéke a sportágnak.
- A többiekkel hogy állnak a tárgyalások?
- Még nagyon az elején tartunk. Arról már most beszámolhatok, hogy a kanadai Graham marad, pedig a miénknél sokkal előnyösebb szerződésekkel bombázták. Gerritse befejezi az aktív profi játékot, visszatér Hollandiába. Élő szerződése van, tehát a következő szezonban biztosan nálunk játszik Biros Péter, Salamon Ferenc, Bátori Bence, valamint Lőrincz Bálint. Az is eldőlt, hogy a következő szezontól a terveink szerint, a felnőtt keret tagja lesz az ifjúsági korú Zalánki Gergő. A többiekkel is folyamatosak az egyeztetések.
- Hallani a világ legjobb centerének kikiáltott Pijetlovics érkezéséről, ebből mi az igazság?
- Szívesen látnánk, viszont őt nem tudjuk megfizetni, ezért biztosan nem jön.
- Mikorra várható végleges keret a következő szezonra?
- A lehetőségekhez képest szeretnénk, ha ez minél előbb összeállna. Már csak azért is, hogy mindenki nyugodtan tölthesse a megérdemelt pihenőjét. Ígérem, hogy amint konkrétum lesz, arról azonnal beszámolunk…
FOTÓ: Szántó György