Már senkit nem kellett biztatni, hogy induljon az uszodába, mert mindenki ott akart lenni. Már jóval a meccskezdet előtti környékbeli dugók, megtelt parkolók, tömött sorokban vonulók, éneklő, zászlót lengető csoportosulások jelezték: itt valami nagy esemény készül. Ahogy megnyitották a Bitskey bejáratait, szinte azonnal teltház lett, hogy aztán bent a tömeg együtt tapsolva, nótázva, buzdítva a bemelegítő játékosokat, várja a döntő kezdetét.
Ember nem volt, aki ne arra fogadott volna, hogy ebben a szezonban nem lesz több meccs, itt ma bajnokot avatnak! Aztán láss csodát! A tét, mintha az egri játékosokat zavarta volna jobban. A szolnokiak meg „nekünk már nincs veszítenivalónk” nyugalmával kezdték a mérkőzést. Amikor 3:1-re vezettek, már kezdték csapkodni a vizet örömükben, de a második negyed elején 4:1-nél, a hitük is mintha kezdett volna visszatérni. Gondolták, akár még keresnivalójuk is lehet itt ezen az estén. Gerendás az ötméterest jelző bóján állt bosszút, három akkorát belerúgva, hogy akár vihették is volna a selejtező jegyzőkönyvet, mert azt ember ki nem egyenesíti többet. Miből lehetnek a lábujjai, hogy kibírják ezt? Kíváncsian figyeltem, de még csak nem is sántított.
Ha ez kellett, hát ez kellett! Mert utána a fuldokló gőzmozdonyból, szuperszónikus rakéta lett! Úgy kezdett vízilabdázni a csapat, hogy ha az ellenfélnek van egy kis szépérzéke, ott a medencében igazán megtapsolhatta volna. A diktált tempótól úgyis „állva” maradtak. Bátori egy akció-, és egy előnygólja közben, Gór-Nagy is átlőtte a zónát jó messziről, s máris helyreállt a rend: 4:4! De aki eddig csak olvasott a feltörekvő egri tehetségekről, az most láthatta is, hogy Lőrincz Bálint a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén miként vágja be a vezetésünket jelentő emberelőny gólját, pillanatokkal a negyed vége előtt. 5:4! A publikum hálásan rikkantja a nevét. A mikrofonba üvöltöző ember elcsendesedik, neki itt már nincs dolga, decibelben már ekkor győzött a tömeg! Pedig még csak ezután lett a kis Bátoriból, nagy Bátori! A harmadik találata jelezte, hogy hiába ütik-verik a Szolnokon négy gólt dobó Salamon Ferit, most ő a gólfelelős. Na, ezért nagy csapat ez! Gór-Nagy találatánál, már csak az ujjaimon tudom kiszámolni, hogy hat gólt lőttünk, úgy, hogy közben egyet sem kaptunk. Így lett 1:4-ből, 7:4! Fantasztikus! Tényleg csak „keresem a szót…”, de ezt a poént már elsütöttem. Három gólos hátrány utáni, három gólos előnyünknél, tényleg nincs ide passzoló kifejezés, csak valami kellemesen kavargó érzéshalmaz.
[slideshow id=61]
A Szolnok azért még ha csak úgy a becsület kedvéért is, de megpróbálta. Ám a pofonesőtől magához térő Salamon emlékeztette Decker kapust, hogy mi is történt az előző mérkőzésen. Ha nem is négyet, mint akkor, de kettőt most is bebombázott, hogy a vége előtt elkezdődhessen az ünnep. Úgy nyertük ezt a meccset, hogy senkiben ne maradhasson kétely: a 2012-2013-as szezon legjobb csapata a ZF EGER! Méltó helyre került a bajnoki serleg.
Ahogy vonult a tömeg a Dobó térre, a bajnok ünneplésére, hol Gerendás Gyuri, hol Biros Peti, hol felváltva a többi csapattag nevétől voltak hangosak a kis utcák. Rendőrért senki nem kiáltott a nyilvánvaló csendháborítás miatt. Ám sorba nyíltak az ablakok, mindenki boldogan kiintegetett.
No, erről beszéltem: ezek a fiúk, úgy összehoztak minden egrit ezen az estén, s nemcsak az uszodán belül, hanem azon kívül is, amiért csak egyetlen dolog jár: KÖSZÖNET!
FOTÓ: Szántó György