Akár folytathatnám is a címben idézett régi Illés sláger szövegét, mert úgy jó tizenöt órával a Vasas-ZF Eger vízilabda mérkőzés lefújását követően is nehéz megtalálni a szavakat. Régi mesterem intelme jut eszembe: nehogy valami szirupos dicshimnusz legyen belőle. Visszaadni azt, ami kedd este a Komjádiban történt szinte reménytelen vállalkozás. Ezért már előre elnézést kérek!
Minden meccs más. Ez a közhelyszerű alapigazság most is igaznak bizonyult, csak nem a meccs kezdetére. Graham az első ráúszásnál elhozta a labdát. Támadtunk, mindenki a helyét kereste, az idő meg vészesen fogyott. Gór-Nagy kinézett az időmérőre, s eszébe juthatott, hogy Egerben ilyenkor bombagólt lőtt a bal felsőbe, mert most is ezt tette. Az első kellemes meglepetés ekkor ért, mert az uszodában helyet foglalók több mint a fele talpra ugrott örömében.
Tudtuk, hogy Egerből szurkolói busz indult, de jöttek sokan autóval időt és költséget nem kímélve, számtalan ismerős arc, a valahonnan ismerősök. De ott voltak a pesti egriek, vagy inkább a mindig egrinek maradó pestiek is. Ők elhozták már a fővárosban született gyermekeiket is, hogy élőben is láthassák az ezerszer elmesélt egri pólós diadalok legújabb fejezetét.
Mert ami a második negyedben megtörtént, arról még sokáig beszélni fognak vízilabda berkekben. Akkor mindent bemutattak a mieink, amiért érdemes pólómeccsre járni, amiért rajongásig lehet ezt a sportágat szeretni, amiért szinte megtelt már a magyar dicsőségtábla. Szécsi úgy állt a lábán a kapuban, mintha gyerekmedencében lenne, magától értendő biztonsággal mindent védett. Már ami egyáltalán eljutott a kapujáig. Mert úgy védekeztünk, hogy erre többször esély sem mutatkozott. Pedig szinte minden Vasas támadás emberelőnyben zajlott. A 4:0-ás negyed végi eredmény találatai közül pedig kiemelkedik Grahamé. Javaslom, aki csak teheti, keressen róla valami videót, s nézze meg, mert nem lehet betelni vele.
Az eredményjelző nem hazudik! Ez újabb frázisnak tűnhet, de a nagyszünetben 7:3-as vezetésünknél az is beszédes adatnak számított, hogy a hét egri gólt hat játékos lőtte. Néztek is tanácstalanságukban edzőjükre a Vasas játékosai, mintha csak azt kérdeznék: akkor most kit fogjunk?
A harmadik negyedben már mindenki tudta, ha még egy gólt lövünk eldőlt a mérkőzés. De nem lőttünk! A feszültség ekkor már elpattintott néhány idegszálat, s nemcsak a gyengébbeknél. A Vasas elhitte egy pillanatra, hogy itt még kereshet valamit, de a Szécsi dirigálta védekezésünk hamar meggyőzte őket: erről szó sem lehet. Aztán, mint egy jó színházi előadáson, végig megtartva a magas hőfokú feszültséget, Seman, a meccs vége előtt alig több mint két perccel, bevágta a mindent eldöntőt, időt hagyva a vastapsnak, az örömben, a népszerűségben lubickolásnak. Úgy zúgott a „szép volt fiúk”, mintha Egerben lettünk volna. De tudjuk, hogy közben Egerben is ugyanúgy zúgott! Mert megteltek a teraszok, ahol a közvetítést látni lehetett. Különösen az uszoda környéki vendéglátóhelyeken voltak sokan, s mint elmondták olyan sokáig tapsoltak, hogy még az edzői nyilatkozatokat sem hallották. Nekik mondom, hogy Gerendás Gyuri még ebben a meccsben is talált kivetnivalót! Méghozzá azt, hogy ez nem ért bajnoki címet, bár maga a játék megérdemelte volna. Ám a Vasast legyőzni mindig jó, még ha ez a döntőbe jutást jelentette „csak”.
Én meg csak tovább keresem a szót! Nem szégyellnék a döntő után akár magától Bródy Jánostól segítséget kérni.
FOTÓ: Szántó György