Faragó, Csapó, Somossy, Szívós, Sudár, Molnár, Kenéz, Horkay, Gerendás. Csak néhány név az 1976-ban Olimpiát nyert vízilabdázók közül. Népszerűségük nem ismert határokat, pedig akkoriban még 80 ezer néző előtt játszották a labdarúgó kettős rangadókat olyan résztvevőkkel, mint például Törőcsik, Nyilasi, Ebedli, vagy éppen egy kicsivel később Détári. Mégis ?ahogy mondani szokás-, a lélegzet is elállt, ha a vízilabdázók megjelentek valahol. Elállt a lélegzete Gyarmati Dezsőnek is, amikor egy hivatalos fogadáson meglátta épp aktuális csapatának, a Fradinak a tagjait.
Másnap egy nagyon fontos nemzetközi meccset játszottak, ám ő a követendő taktika helyett azt ecsetelte hosszan az utolsó edzést követően, hogy az esti fogadásra mindenki sötét öltönyt, fehér inget, s nyakkendőt viseljen! Mivel a vízilabdások nem általános viselete mindez, többször is elmondta, s néhányukkal hangosan el is ismételtette. Az esti megjelenés ezek után majdhogynem hibátlanra sikeredett. Csak, hát azok a fránya részletek? Az egyik az érettségiző öltönyébe préselte bele magát, a másikon szemmel láthatóan az apja két számmal nagyobb öltönye lötyögött, s mivel a cipőről nem volt szó előzetesen, a szolidabbak barna szandált húztak, a divatosabbak az akkor nagyon népszerű klumpát. A biztosítékot a csehszlovák magas szárú tornacipő verte ki, fehér zoknival. Dezső bácsi tajtékzott, s közölte, hogy másnap az akkori szovjet válogatottal majdnem megegyező CSZKA Moszkva ellen azt játszanak, amit akarnak, ő el sem megy a meccsre, egy ilyen bagázzsal elég volt egy héten egyszer megégetnie magát.
A meccs előtt mindenki a szokásos időben érkezett. Gyarmati és taktikai értekezlet sehol! Már rég melegíteni kellett volna, a helyzet nem változott. Bemelegítés, bemutatás, telt ház, őrjöngő tömeg. . .Gyarmatinak se híre, se hamva. A labdára úszás előtti utolsó pillanatban aztán meglátták a medence sarkában. Ott ült sötét öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben. Aki észrevette, majd a medencébe fulladt a röhögéstől. A lábán ugyanis fehér zokni, és magas szárú csehszlovák tornacipő volt. Az első negyedben 5-0-ra vezettünk. Ő csak annyit mondott a játékosainak a szünetben: most mit bámultok, ez a divat! Tegnap láttam egy fogadáson valami baromtól. Nos, hát ezért volt Gerendás Gyuri szerint a világ legjobb edzője, Gyarmati Dezső!
Aztán hiába kérlelem, hogy sztorijait szedjük csokorba, s jelentessük meg egy könyvben. Gerendás csak szerénykedik. Ha könyv jelenne meg róla, az olyan, mintha vége lenne az életének. Majd bevallja, hogy öreg napjai mindennapos elfoglaltságának tervezi mindezek megírását. Ha mindent papírra vet, hosszú, békés öregkora lesz, mert a sztorikból kifogyhatatlan. Még gyorsan elmeséli, hogy tud ő ám könyvet írni! Faragó Tonóval már majdnem írtak egyet. A címig el is eljutottak: Több mézet a madzagra! Várjuk a könyvet Gyuri! Habár kapkodni sem kell vele. A címe mindenesetre még egy jó darabig ? sajnos - aktuális lesz?