A helyzetkihasználásunkon nagyot kell javítani
- Írta: Kis Szabó Ervin
- Női csapat
- Találatok: 764
Vajon hány piros tojással lesz kevesebb az egri lányoknak, amit a fiúk hétfőn a tarisznyájukba várnak? Húsvét ide, húsvét oda a legjobbaknak vízbe kell szállni. A Népligetbe pedig nem kiránydulni mennek a vízilabdások. A döntőbe vezető út pedig nem aranyesővel, vagy éppen barka ágakkal van kirakva. Idáig eljutni már az maga a siker, csakis a legjobbaknak adatik meg. Ugyanakkor ki tudhatná jobban a siker titkát, mint az aktív pályafutása során mindent megnyerő Biros Péter. Ezeket a titkokat plántálja most a női csapatunk minden tagjába. A Dunaújváros elleni sziporkázó játék után várjuk, hogy mire lesz képes a csapat egy még nehezebb feladat teljesítésében.
A mérkőzés első emberelőnyét sajnos mi hagyjuk ki. Alig két perc játékidőt követően azonban akciógólt kapunk, 1-0. A helyzetekig eljutunk csak arra a bizonyos i-re nem tudjuk feltenni a pontot. Három kimaradt lövésünk után újabb akciógólt kapunk, 2-0. Parkes harcolt a védőjével, akit kiállítanak. Ezt az emberelőnyt már belőjük, Horváth Luca volt eredményes, 2-1. Ötmétrest ítélnek a hazaiak javára, amit értékesítenek, 3-1. Megúszásból is gólt kapunk, 4-1. Kilenc lövésünkből egy gól született. Így nehéz lesz, nagyot kell javulni a helyzetkihasználással, mert mezőnyben nincs baj, felvettük a Fradi ritmusát, nem játszunk úgy, ahogy az eredményből következtetni lehet.
Pogonyi elhozta a labdát a második negyed elején, de elveszítjük a játékszert. Tomorit állítják ki, de kivédekezzük az emberhátrányt. A Horváth ikrek játszanak össze, Luca parádés akciógólt lőtt, 4-2. Czigány Dórát állítják ki, kivédekezzük az emberhátrányt. Török Dorina akciógóljával zárkózunk, 4-3. Sajnos Sótit kiállítják, és az emberhátrányból gólt kapunk, 5-3. Ezt a negyedet megnyertük ugyan, de ha csak a helyzeteink felét belőjük, már az összesítésben is vezetnénk.
Sajnos emberelőnyös Fradi góllal kezdődik a harmadik negyed, 6-3. Torma Luca korlátlan úr a kapuja előtt, már a nyolcadik labdaszerzése. Egy ilyen után passzolt Horváth Lucához, aki a harmadik gólját lövi 6-4. Sajnos gyors válasz érkezik, 7-4. Török Dorina is meglövi a második akciógólját, 7-5. Egy kicsit megint közelebb lopóztunk a Fradihoz. Nem engednek közelebb. Sótit kiállítják, belövik az emberelőnyt, 8-5. Török Dorina harmadik góljával újra kettő a különbség, 8-6. Czigány Dórit elvesztettük, ötméterest ítéltek ellene, és ez volt a harmadik hibapontja. A büntetőt belőtték, 9-6.
Sóti Lilit rögtön kiállítják a záró negyed elején, ő is kipontozódott. A hátrányt ugyan kivédekeztük, de szerencsétlenült visszapattant a labda a támadókhoz és így már akciógól születetett, 10-6. Ötméteres a Fradi javára, de Torma kivédte! Aztán nem sokkal később akciógólt kapunk, 11-6. Biros Péter időt kért. Pogonyi szépít, 11-7. Újabb ötméteres a Fradi javára, ezt már belövik, 12-7 A végén még Urbin Zsófit kiállítják, amiből gólt kapunk, 13-7.
Mestermérleg:
Biros Péter: Játékban nem volt szinte semmi különbség a két csapat között. Jól védekeztünk, ami eldöntötte ezt a mérkőzést az a gyámoltalan helyzetkihasználásunk. Nem akarok most már elmenni szó nélkül azokról a furcsa ítéletekről sem, amivel megtámogatják az ellenfelünket. Hangsúlyozom nem ez döntött, de most már bosszant! Szerdán a Bitskeyben a győzelem a cél, mert most is láthatták a lányok, hogy ez a Fradi sem verhetetlen.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
MOL Női OB-I Rájátszás 1. forduló
FTC-Telekom - ONE-Eger
13 - 7 /4-1, 1-2, 4-3, 4-1 /
Budapest, Népliget
Játékvezetők:
Kun György, Kollár György
FTC-Telekom: Kiss-, Bonca, Máté Zs., Gurisatti 1, Vályi V. 3, de Vries 1, Hertzka 1, Leimeter, Kuna 1, Ortiz 1, Farkas, Kovács-Csatlósné Szilágyi 3, Neszmély, Szalkai. Vezetőedző: Matajsz Márk
ONE-Eger: Torma-, Pogonyi 1, Horváth ZS., Parkes, Sóti, Kenéz, Horváth L. 3, Czigány D., Török 3, Owen, Weston, Urbin, Sáros, Tomozi. Vezetőedző: Biros Péter
Gól - emberelőnyből: 4/8, ill.: 1/7
Gól - ötméteresből: 3/4, il.: -
Kipontozódott: Czigány Dóra, Sóti Lili
/Fotó: Balla Bence, archív/












