Már megszokhattuk, hogy a bajnokság ebben a szakaszában a Dunaújvárossal csatázunk. Legutóbb két hete remek teljesítménnyel, magabiztos győzelmet arattunk. Ennek köszönhetően léptünk egyet előre a tabellán, és szereztük meg a rájátszásban a pályaelőnyünket. Továbbra sem szabad hibázni, ugyanazt a magas színvonalú, pontosan megtervezett és kivitelezett játékot kell nyújtanunk, mint akkor. Ha ma nyerünk, akkor már karnyújtásnyira vagyunk a hét pontig tartó megmérettetéstől. Ugyanakkor nem szabad, hogy bárkit is elragadjon a hév, a pályaelőnyünkre nagyon vigyázni kell, mert Dunaújvárosban még nehezebb mérkőzés vár a lányokra.
Horváth Zsófi meg nem adott gólja után Czigány Dóra már egyértelműen a hálóba vágta a labdát, 1-0. Parkes ötméterest harcolt ki. A bírók és az ellenőr tanácskoznak. De vajon mit? Végül érvényben maradt a döntés és Kenéz Kincső a jobb sarokba lőtt, 2-0. Eddi nagyon jól védekezünk, pedig már eltelt a negyed fele, ellenfelünk képtelen kibontakozni. Czigány Dóra tanári módon irányít! Egy olyan támadás, mint ha emberelőnyben lettünk volna, de teljes volt a létszám. Owen ziccerből lőtt gólt, 3-0. Torma hárítása koronázza meg a védekezésünket. Ragyogó első negyed volt!
Bombagóllal kezdtük a második negyedet, föl a pipába, Horváth Luca bombája, 4-0. Torma Luca bravúros védése után Török Dorina lőtt a sarokba, 5-0. Centerből kapjuk az első gólt, tíz perc után, 5-1. Tizpercenként nem bánjuk! Garda azonban ötméteresből betalál, 5-2. Horváth Zsófival nem bírnak, folyamatosan kiállítják a védőjét. Viszont az emberelőnyöket nem a legjobb százalékban értékesítjük. Bepattintanak egyet a vízről, 5-3. Megtorpantunk támadásban! Sajnos az emberelőny egyszerűen nem előny, sorba kimarad. Torma Luca őrzi az előnyünket. Horváth Zsófi szinte már az egész csapatot kiállítatta, de hiába! Ha csak a felét belőjük, már most megnyerhettük volna a meccset. Térfélcsere.
Owen elhozta a labdát a ráúszásnál, ami azért volt nagyon fontos, mert így maradt az emberelőny. Czigány Dóra pedig a sarokba vágta a labdát, 6-3. Torma két nagyon fontos mentése. Hetvenhárom százalékkal véd! Mire leírjuk, már hetvenöt százalék! Garda találja meg a rést, 6-4. Török Dorina hihetetlen csuklómozdulattal lőtt góljával, 7-4. Ötméteresből, 7-5. Horváth Zsófi fordult be centerbe, ötméteres! Czigány Dóra biztos kézzel értékesítette, 8-5. Sike lecserélte a kapust, amit Torma Luca vett észre és a hálóba lőtt, 9-5. Maradt ennél a megoldásnál a Dunaújváros, most Owen lőtt az üres kapuba, 10-5. Pogonyi szerel centerben, nagy mentés volt! Ezt a negyedet 5-2-re nyertük.
Dunaújvárosi góllal kezdődött a zárónegyed, 10-6. Tormáról pattant a képzeletbeli gólvonal mögé a labda, 10-7. Török Dorina azonnal válaszolt, 11-7. Sótit állítják ki, belövik az emberelőnyt, 11-8. Horváth Zsófi kipontozódott. Owent is elveszítettük. Czigny Dóra ellen ötméteres. Garda ezt is belövi, 11-9. Horváth Luca kipókhálózta a felső sarkot, 12-9. Torma fantasztikus, újabb védése! Majd egy újabb! Egy perc van hátra! Vége! Újra három gól a különbség a javunkra! Bravó lányok!
Mestermérleg:
dr. Sike József: Gratuláció jár az Egernek, mert jobban játszottak. Eddig úgy tűnik, hogy ez a bajnokság a hazai pályákról szól, hiszen eddig mindenki otthon tudott nyerni. A lőlaponk katasztrofális volt, rengeteg helyzetet kihagytunk. Emellett az ellenfélnél a kapus közel 80 százalékon védett, ami megsüvegelendő teljesítmény. Gratulálok Lucának!
Biros Péter: Én is gratulálok mindkét csapatnak. Semmi sem dőlt még el, jelenleg vezetünk, a folytatás pedig jövő hét szerdán Dunaújvárosban következik. Brusztos meccs volt, büszke vagyok a lányokra! A hétvégén mindkét csapatra Bajnokok Ligája-mérkőzés vár, sok sikert kívánok hozzá! Hajrá, Eger!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
MOL Női OB-I, rájátszás, 1. forduló
ONE-Eger - DFVE
12 - 9 /3-0, 2-3, 5-2, 2-4/
Eger, Bitskey Aladár Uszoda
Játékvezetők:
Csizmadia Zsolt, Tóth Koppány
ONE-Eger: Torma- 1, Pogonyi, Horváth Zs., Parkes, Sóti, Kenéz 1, Horváth L. 2, Czigány D. 3, Török 3, Owen 2, Weston, Urbin, Sáros, Tomori. Vezetőedző: Biros Péter
DFVE: Maczkó-, Karancsi, Borsi 1, Jonkl, Horváth B. 1, Mahieu 1, Szabó, Garda 5, Pál R., Mihók 1, Kwantontanaree, Sümegi, Balogh, Effrosyni. Vezetőedző: dr. Sike József
Gól - emberelőnyből: 3/11, ill.: 2/7
Gól - ötméteresből: 2/2, ill.: 3/3
Kipontozódott: Owen, Horváth Zs., ill.: Szabó
/Fotó: Balla Bence/












