
Senki nem gondolta dr.Sike József edzőségének első évében, hogy megnyerhetjük a Magyar Kupát. Megnyertük! Azt meg pláne senki nem hitte, hogy a második évben a bajnoki trófea is Egerbe kerül. Majd jött egy olyan bravúros bronz, ami előtt mindenki csak legyintett, hogy á.. az lehetetlen. Aztán mégis lehetett! Az idei bronzcsata kezdete előtt már nem tudom, hogy mit higgyek, de bízom benne, hogy folytatódik a bravúrsorozat. Az ehhez vezető út most kezdődik Dunaújvárosban, és három győztes mérkőzésig tart.
Soha rosszabb kezdést! Czigány Dóra akciógóljával kezdődött a mérkőzés, 0-1. Aztán a negyed feléig nagy csata volt a mezőnyben, mígnem Torma védése jelentett eseményt. Az első emberelőnyt Parkes harcolta ki, Szellák pedig élt a lehetőséggel és a hálóba lőtt, 0-2. Pogonyit állították ki, és az egykori egri Játékos, Dobi Dorina lőtt gólt, 1-2. Hat másodperccel a negyed vége előtt, Parkes emberét küldik ki, emberelőnyben kezdhetjük a második negyedet, ha elhozzuk a labdát.
Szellák elhozta a labdát, Gardát is kiállítják, újra Czigány eredményes, 1-3. Parkes szerzett labdát, Szellákhoz játszott aki akciógóllal fejezte be a támadást, 1-4. Parkes tarthatatlan! Előbb kiállítják az emberét, majd amikor lejár az emberelőny, akkor lő a hálóba, így akciógól, 1-5. Kivédekezünk egy emberhátrányt. Jól játszunk! Dobi másodszor is betalál, 2-5. Három és fél perc van hátra a negyedből. Pogonyit másodszor is kiállítják, de Szellák blokkolja a lövést és megszerezzük a labdát. Czigány lövését kivédte a kapus. Torma is hárít egy Garda bombát. A negyed végén is Torma védés, az egri hálóőr hetven százalékát hárítja a kaput eltaláló lövéseknek. Az első negyedet 2-1-re, a másodikat 3-1-re nyertük meg. Csak így tovább! Térfélcsere.
Hazai ötméteressel kezdődik a harmadik játékrész. Garda belövi, 3-5. Aztán Belorio puskázza el a lehetőséget, amit góllal büntetnek a dunaújvárosiak, 4-5. Egy pillanatnyi kihagyás és máris egy gólra csappan az előny. Sótiról állítják ki a védőjét, kihagyjuk az emberelőnyt. Lendvai lövése marad ki, majd Torma védései következnek. Czigány Dóra akciógólja töri meg a gólcsendünket. Nagyon kellett, 4-6. Az egri klasszisnak ez volt a harmadik találata. Sajnos Sótit kiállítják, de kivédekezzük az emberhátrányt! Weston is a büntetőkötelek között, de vége a negyednek!
Szilágyi Dorka elhozza a labdát, egyenlő létszámmal folytatódik a küzdelem a zárónegyedben. Horváth Lucát állítják ki. Kivédekezzük a hátrányt! Belorio bombáz a hálóba, 4-7. Westont állítják ki, hazai időkérés. De eltelt a negyed fele és három góllal vezetünk!. Pogonyit is kiállítják, ő ki is pontozódott. Garda kihasználja az emberelőnyt, 5-7. Akcióból is betalálnak, 6-7. Vigyázzunk, ne egyenlítsenek ki, 3:16 perc a végéig. Torma fontos védése akadályozza ezt meg. Borsi viszont betalál, mondhatjuk, hogy a legjobbkor, 6-8. Kettő perc van hátra. Horváth Luca harcolt ki ötméterest, de kihagyjuk, pedig végleg lezárhattuk volna a mérkőzést. Negyvennyolc másodperc van hátra. Sarokdobás, ám előtte Sike József időt kér. Czigányt kiállítják, Torma kivédi a lövést. Nyertünk! Bravó lányok! Egyetlen percig sem vezetett a hazai csapat, nagyon jól működött a gépezet. A háromból egy megvan!
Mestermérleg:
dr. Sike József: Egy nullra vezetünk. Nem történt semmi. Csak annyit lehet ebből leszűrni, hogy ilyen védekezéssel messzire lehet jutni. Dunaújvárosban hat kapott góllal lehozni a mérkőzést az nagy dolog. Erre kevés csapat lehet képes!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
MOL női OB-I, helyosztó, a 3. helyért, 1. mérkőzés
DFVE - ONE Eger
6 - 8 /1-2, 1-3, 2-1, 2-2/
Dunaújváros, Fabó Éva Uszoda
Játékvzetők:
Bors Dorottya, Csizmadia Zsolt
DFVE: Maczkó-, Jonkl, Kardos L., Dobi 2, Horváth B., Mahieu, Szabó, Garda 2, Kardos D.2, Somogyvári Pál, Sümegi, Effrosyni, Karnaukh. Vezetőedző: Maxim Kordonszkiy
ONE Eger: Torma-, Kovács-Csatlósné Szilágyi, Borsi 1, Parkes 1, Sóti, Belorio 1, Horváth L., Czigány D. 3, Lendvai, Pogonyi, Weston, Szellák 2, Horváth Zs., Balogh. Vezetőedző: dr. Sike József
Gól - emberelőnyből: 2/8, ill.: 2/5
Gól - ötméteresből: 1/1, ill.: 0/1
Kipontozódott: Pogonyi
/Fotó: Balla Bence, archív/