
A héten elindulnak az elődöntők a MOL Női OB I-ben. Csapatunk ellenfele a Ferencváros lesz, a helyszín pedig a Népliget.
A bajnoki lebonyolításról sok szó esett már, azonban érdemes újra feleleveníteni az elődöntők előtt. Az alapszakaszt a negyedik helyen zárta a One Eger csapata, melyet egy play-off követett az elődöntőbe jutásért. Az ellenfél a BVSC volt, az egymás elleni eredményeket nem vitték a csapatok, a feladat a két győztes mérkőzés volt. Ezt sikerrel vették az egriek, így a legjobb négyben a Fradi vár rájuk. Az érdekesség itt következik, hiszen itt már számít az alapszakasz eredménye, így a fővárosi zöld-fehérek ellen 0-6-ról indul Sike mester gárdája - a továbbjutáshoz 7 megszerzett pont kell. Ez alapján semmiképp sem egyszerű a feladat, háromszor kell nyerni egymás után a döntőért. Láttunk már csodát, de ami biztos, hogy nem feltett kézzel utazik a gárda a szerdai ütközetre.
MOL NŐI OB I. ELŐDÖNTŐ 1. MÉRKŐZÉS
FTC-TELEKOM - ONE EGER
2025. 04. 02. 19.00
BUDAPEST, NÉPLIGET
JÁTÉKVEZETŐK: BORS DOROTTYA, ERCSE NORBERT
Elsőként szeretnék gratulálni a Ferencvárosnak a Bajnokok Ligája Final Four-ba jutáshoz – ez nemcsak számukra, hanem az egész magyar vízilabda számára is hatalmas elismerés és büszkeség.
Ami az előttünk álló elődöntőt illeti, a lebonyolítás sajátosságai miatt nem lesz könnyű dolgunk, hiszen 0–6-os hátrányból indulunk. Ennek ellenére nem tekintünk túl messzire, kizárólag a szerdai mérkőzésre koncentrálunk. Egyetlen célunk van: olyan eredményt elérni, amely lehetőséget ad arra, hogy szombaton hazai medencében, a Bárány Uszodában láthassuk vendégül a Ferencvárost.
Ahogy mondani szokták: ott és akkor! Hajrá, Eger!
Dr. Sike József - vezetőedző