
Amit láttunk, az pontosan megfelel a kijelölt utunknak

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Női csapat
- Találatok: 668
Az elmúlt hétvégén, helyesebben a hét közepétől kezdődően a házigazdái lehettünk a Bajnokok Ligája kvalifikációs tornájának. Úgy gondoljuk, hogy - mint ahogy ezt közre is adtuk -, ez a fiatal társaság megmutatta oroszlánkörmeit. Értékelni azonban dr. Sike József, a csapat vezetőedzője hivatott. Szó esett a csapat összetételéről, a kitűzött célokról, a felkészülés milyenségéről. Közben sorsoltak az Európa Ligában - ott folytatjuk a nemzetközi szereplést -, annak esélyeiről, a csapatra gyakorolt hatásáról is.
- Először is beszéljünk a tényekről, a koncepciónkról, mielőtt az értékelésbe belevágnánk - javasolta a vezetőedző. - Amikor megnyertük a bajnokságot, akkor azt a célt tűztük ki, hogy minél több utánpótlás válogatottból építsünk egy stabil csapatot, ami a következő olimpiáig éremesélyes lehet a magyar bajnokságban. Tehát nem a bajnok csapatot erősítettük meg, hogy mindenáron újra bajnokok legyünk. Ennek tükrében értékeltem bravúrnak a tavalyi harmadik helyezésünket, amiről azt nyilatkoztam, hogy felér egy bajnoki arannyal.
- Ezt a bronzérmes csapatot a koncepciónk szerint tovább fiatalítottuk. Nézzük meg a csapatösszetételt. Van két stabil felnőtt, olimpián szereplő válogatottunk, Szilágyi Dorottya és Rebbeca Parkes. Ezen a tornán Rebecca Parkes egy korábbi sérüléséből adódóan nem tudott szerepelni. Van négy OB-I-es felnőtt játékosunk, Szellák Csenge, Katona Zsófi, Weston, és Borsi Ilona. Vannak az utánpótlás korúak. U 19-es Pogonyi Bíbor, Balogh Villő. U 18-as Horváth Zsófi, Lendvai Natasa, Sóti Lili, Torma Luca, Horváth Luca. U 17-es Urbin Zsófi, és a még fiatalabbak Fajcsák Zorka, és Skultéti Dorka. Valamennyien korosztályos válogatottak. Ez a három összetételű társaság a nyáron háromféleképpen készült, háromféle koncepció szerint, más posztokon, három edző elképzelése szerint. A felnőtt válogatottak három világverseny, plusz az olimpia után tértek vissza a klubba, kifacsarva, fáradtan, regenerálódniuk kellett. Parkes szerepléséről le kellett mondani. Az U 18-asokkal hét nappal a BL kvalifikációs torna előtt érkeztünk meg velem együtt Kínából, először is akklimatizálódni kellett.
- Külön köszönettel tartozom Tóth Kálmánnak, akinek az irányításával a négy játékos - Szellák, Borsi Weston, Katona - , olyan munkát végeztek, ami az előnyükre vált. Hét napunk maradt arra, hogy összegyúrjuk a csapatot, mindenkinek megtaláljuk a posztját, a játékát, hogy egyáltalán felkészüljünk erre a rangos eseményre. Olyan ellenfelek ellen, ahol olimpiai bajnokok, idegenlégiósok, nemzetközi tapasztalattal bíró, évek óta együtt játszó játékosok szerepeltek. Ellenfeleink meghatározó szerepet játszanak a Bajnokok Ligájában.
- Ennek függvényében a mutatott játékunk teljesen rendben volt. Egy-két gólos vereségeket szenvedtünk, végig nyílt küzdelmet folytattunk. Zárójelben jegyzem csak meg, szép halkan, hogy ha a Parkes játszhat, akkor biztos vagyok benne, hogy továbbjutunk.
- A tornán látottak alapján a negatív dolgokat nekünk kell kezelnünk, és kezelni is fogjuk. Viszont a poritívumokat ki kell emelnünk, és arról külön szólni kell. Hiszen olyan játékosok váltak meghatározóvá, akik játékukkal meghazudtolták a koruknak megfelelő játéktudásukat és kiemelkedőt nyújtottak. Elég ha csak Horváth Zsófi centerjátékáról beszélek, aki mellesleg először játszott együtt egy Szilágyi Dorkával, vagy a testvérével, Horváth Lucával együtt a hetedik helyezett Szentesről igazoltunk le. A többiekről is csak az elismerés hangján tudok beszélni.
- Ez a kvalifikációs, igen rangos torna, csak egy kezdeti állomása volt annak az útnak amin elindultunk, de annak pontosan megfelelt. Amit tapasztaltunk, az nagyon is jövőbe látó, pozitív mérleg. Ha a szerencsecsillagunk megengedi, hogy együtt dolgozhatunk, akkor májusra nagyon összeállhatunk és halkan mondom, akkor rendezik az Euró Liga döntőjét.
- Az Európa Ligában a sorsolás szerint Görögországban folytatjuk a nemzetközi szereplésünket. Ez sem lesz kis kihívás, mert tizennyolc napunk lesz felkészülni, de annak már elégnek kell lenni. Nagyon bízunk abban, hogy akkor már Rebecca Parkes is velünk lehet. Lesz két görög - Glyfada, és a Panioniosz, egy francia, a Nancy, és megkaptuk újra a III. kerületi TVE csapatát, akikkel mellesleg szerdán bajnoki mérkőzést játszunk. Ebből a csoportból három együttes jut tovább. Az sem mindegy azonban, a későbbiekre való tekintettel, hogy hányadik helyezettként. Első ránézésre úgy ítélem meg, hogy jó esélyeink vannak.
Mit tehetnénk az elmondottakhoz hozzá? Amit minden meccs előtt, jó hangosan a mikrofonba kiabálva: HAJRÁ EGER!