
Tegnap kora este a SIS Róma együttese erődemontsrációt tartott a Trieste együttese ellen, még mi - bár nagyot küzdöttünk -, úgy maradtunk alul a spanyol Terrassa elleni összecsapáson, hogy szinte csak felvillanásaink voltak. Olyan tempót diktált ellenfelünk, amellyel csak a mérkőzés egyes szakaszaiban voltunk képesek lépést tartani. Ne szegje azonban senki kedvét ez a vereség. Ne feledjük, hogy női csapatunknak ez volt az első olyan mérkőzése, ahol együtt játszottak. Bár valamennyien jól ismerik dr. Sike József elvárásait, azért az összeszokottság hiánya is nagyban közrejátszott a mutatott teljesítményben. A mai ellenfelünk, a tegnap látottak alapján még erősebb, tehát nyugodtan, teher nélkül lehet folytatni a csapatépítést, hogy a közelgő feladatokra kiegyenesedjen a játék és a korábban megszokott eredményekkel párosuljon.
Az első mérkőzésen: Pallanuoton Trieste - III. Kerületi TVE: 14-13 /7-3, 2-4, 3-3, 2-3 /
Sóti Lili a mérkőzés első gólszerzője, emberelőnyből, Szilágyi Dorka passza után helyezett a sarokba, 1-0. Torma Luca ötméterest hárított. Aztán centergólt kaptunk, 1-1. Messziről tüzelnek az olaszok és bepattan egy lövés a felső sarokba, 1-2. Még ha hibák be is csúsznak, sokkal összeszedettebben kezdtük a mérkőzést mint tegnap. Jobban védekezünk a keményen, igazi olaszos stílusban játszó ellenfél ellen. Egy megpattanó labda kötött ki a hálónkba 1-3. Sajnos azonban a helyzeteink kimaradnak, elől több határozottság kell.
Egri góllal kezdődött a második negyed, Horváth Zsófi centergólt lőtt, 2-3. Szilágyi Dorka úszott meg a bal szélen és a kapus mellett kilőtte a sarkot, 3-3. Újabb ötmétereshez jutottak a rómaiak, amit újra kivédett Torma Luca! Nem kis bravúr volt! Szellák Csenge lövése is célba ért, vezetünk, 4-3. Szilágyi Dorka harcolt ki ötméterest, amit Lendvai Natasa értékesített, 5-3. Horváth Zsófi fantasztikus centergóljával már három a különbség a javunkra, 6-3. A bírók szerencsére nem tolerálják az olaszok harcmodorát, egyikük máris kipontozódott. A harmadik olasz ötméteres már betalál, 6-4. Belövik a következő támadásukat is, egy gólra fogy az előnyünk, 6-5. Emberelőnyből egyenlítenek, 6-6. Tizennégy másodperc van hátra, Torma Luca is a támadó harmadban, mindhiába, marad a döntetlen a félidőben.
Újra vezetnek az olaszok, 6-7. Horváth Zsófi szenzációs centermunkát végez, ezúttal is betalál, 7-7. A harmadik gólját lövi. A sokadik labdát blokkoljuk, majd egy százszázalékos helyzetet puskázunk el. Meg is bünteti ellenfelünk, 7-8. Fáradunk, 7-9. Pogonyi Bibor cáfolja mindezt, nagy gólt lő, 8-9. Sajnos újabb gólt kapunk, 8-10. Horváth Zsófi emberét állítják ki, az emberelőnyből Szilágyi Dorka bombáz a kapuba, 9-10. Ez a negyed vége. Kell még egy kis erő és meglehet ez a meccs!
Pogonyi Bíbor lövése pattant a gólvonalra a kapufáról, a másik oldalon viszont a gólvonalon túlra egy hasonló lövés, 9-11. Lendvai Natasa a kapus kezével együtt lövi csapata tizedik találatát, 10-11. Szilágyi Dorka kezét rántják le mielőtt lőhetett volna, ötméteres. Lendvai Natasa ezúttal sem hibázza el a büntetőt, 11-11. Katona Zsófit állítják ki, az emberelőnyt belövik előny az olaszoknál, 11-12. Lendvai Natasa akkora gólt lőtt, hogy egyszerre pattant fel a publikum 12-12. Izgalmas gólcsata. Egy olasz ejtés a hosszú sarokban, 12-13. Katona Zsófi kapott egy nagyot, ápolni kell, vérzik a szeme alatt. Sajnos egy nagy lövés megakadt a hálónkban 12-14, 2:50 perc van hátra. Torma Luca centert játszik, de kimarad a helyzet, és üres kapus gólt kapunk, 12-15. Hiába próbálunk mindent, még szerencsénk sincs. 1:25-nél nálunk az emberelőny, dr. Sike időt kér. Még megpróbálunk valamit. Gyors lövés, véd a kapus, elment a meccs. Nagy kár érte mert nagyot küzdöttünk, jól játszottunk, megmutatták a fiatalok, hogy nagyon sokat érnek. A közönség vastapssal jutalmazta ezt a játékot!
DIGI-Eger - SIS Róma:
12-15 /1-3, 5-3, 3-4, 3-4 /
DIGI-Eger: Torma-, Szilágyi D. 2, Borsi, Urbin, Sóti 1, Katona, Horváth L., Horváth Zs. 3, Lendvai 4, Pogonyi 1, Weston, Szellák 1, Balogh. Vezetőedző: dr. Sike József
SIS Róma: Sesena-, Zaplatina 3, Gual Rovirosa, Apera , Ranalli 1, Chiappini 6, Picozzi 2, Di Claudio, Papi 2, Centanni, Cocchiere 1, Carosi, Bottiglieri. Vezetőedző: Glustolisi Gabriele
Játékvezetők: Aurely Blanchard /francia/, Lea Saftic /horvát/
/Fotó: Lénárt Márton/