A vízilabda újra hazatalált! Épp hogy csak tavaszodik, de már a dr. Bárány István Sportuszoda ad otthont a hazai mérkőzéseknek. Az az otthon, amely már megújult köntösében is sok nagy csatát látott, az előző időszakról nem is beszélve. Tavasz, lágy szellő, napsütés, langy meleg, vízilabda! Egerben ez jelenti a megújulást! A nyitott szezon kezdetét pedig a hölgyek adják a Győr elleni bajnokival.
A győri csapat sokáig tartotta a lépést a hazaiakkal. Az első három negyed kifejezetten kiegyenlített volt. Szilágyi Dorka világklasszis teljesítményt nyújtott. Torma Luca kapusteljesítménye a hetven százalékot közelítette. Ki kell emelni a fiatal Pogonyi Bíbort, aki három góljával vette ki részét a győzelemből. Az utolsó negyedben bedarálta ellenfelét a címvédő és így magabiztossá vált a győzelem.
Mestermérleg:
Hargitai Attila: Három negyedig jól játszottunk, méltó ellenfelei voltunk az Egernek. Minőségben elégedett voltam elől és hátul is a lányokkal. A negyedik negyedben azonban kinyílt az olló. Gratulálok az eger csapatának!
dr. Sike József: Remek időben, húsvéti mérkőzést játszottunk a Győrrel. A munkát úgy építettük fel a héten, hogy már készültünk a Győrön túli megmérettetésekre is. Az utolsó nyolc percben eldöntöttük a találkozót, így győztesen mehetünk egy kis pihenőre. Le a kalappal a Győr előtt, ha tartósan ilyen teljesítményre lesznek képesek, akkor nem lesznek gondjaik a bennmaradással.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
MOL Női OBI, alapszakasz 15. forduló
DIGI-EGER - UNI-Győr GYVSE
16-7 / 3-1, 2-3, 3-2, 8-1/
Eger, dr. Bárány István Sportuszoda
Játékvezetők:
Berki András, Juhász Tibor
Digi-Eger: Torma-, Szilágyi D. 7, Borsi 2, Parkes 1, Sóti, Katona Zs., Weston 1, Belorio 1, Lendvai 1, Bódi, Keserű, Szellák, Pogonyi 3, Balogh. Vezetőedző: dr. Sike József
UNI-Győr GYVSE: Szombathelyi-, Rádli, Kenderes, Finta ZS. 1, Molnár 2, Finta K., Párkányi, Petik 3, Klemm, Fogarasi, Szedlák 1, Drávucz, Szabó. Vezetőedző: Hargitai Attila
Gól - emberelőnyből: 4/7, ill.:1/5
Gól - ötméteresből: 2/3, ill.: -
Kipontozódott: Drávucz
/Fotó: Lénárt Márton/