Egy döntetlen már bravúr lenne! - mondta a mérkőzés előtt dr. Sike József, hiszen sok problémával küzdünk. Borsi még mindig csak a lelátóról szurkol, Pogonyi pedig az ágyat nyomja. Aztán láss csodát!
Kicsit idegesen kezdtük a mérkőzést. Kontra az ellenfél kapuja előtt, pontatlanság a védekezésben. Ez eredményezte a görögök vezetését. Igaz 0-2-nél Szellák betalált, de pillanatok alatt, 1-3 lett az eredmény. Aztán a negyed felénél megnyugodtunk, és Parkes, valamint Szilágyi Dorka góljaival kiegyenlítettünk. A vendégeknek erre is volt válasza, amit Szilágyi Dorka újra kiegyenlített. Két másodperccel a negyed vége előtt szerzett újra vezetést az Ethnikos, így 4-5-ről folytatódhat a találkozó.
Torma nem először hárít bravúrral, az eredmény marad 4-5. Parkes ellen a sokadik kontra - nem mindegyik az -, majd ellentmondást nem tűrően büntetőt harcol ki. Lendvai a kapusba lövi, de a kipattanó már a hálóban, 5-5. Az ellentámadásból gólt kapunk, megint a görögök vezetnek. Keserű is a vízben. Az ő passzából egyenlít Szilágyi Dorottya. Egyenlő állásnál, térfélcsere.
Kérdés a második félidőre, hogy a betegségből visszatérők, hogyan bírják erővel? Parkes kontrák után, újabb ötméteres a javunkra. Lendvai ezúttal magabiztos, először vezetünk. Nem sokáig. Majd a nagyszerű Szilágyi Dorka negyedik gólja azt jelenti, hogy egy ide. Ám ötméteres az Ethnikos javára. 8-8. Gólgazdag meccs, és még csak a harmadik negyed felénél járunk. Lendvai Natasa lövi a kilencedik gólunkat. Skultéti másodszor a büntetőkötelek között, de kivédekezzük az emberhátrányt. Az emberelőny nálunk, dr. Sike időt kér. Újra döntetlen. Egyenlő erők küzdelme ez a javából! Parkes mezét letépik, mégis őt állítják ki. Kivédekezzük! 9-9-el fordulunk a végjátékra.
Szilágyi Dorka negyedszer is elhozta a labdát. Parkes ellen akkor is kontrát fújnak, ha a közelében nincs senki. Ennél nagyobb baj, hogy gólt kapunk. Hú de nehéz öt perc vár még ránk! Belőnek egy emberelőnyt, kettővel vezetnek. Weston kilövi a felső sarkot, 10-11. Torma tartja meccsben a csapatát, újabb bravúr! Amit Parkssal művelnek, arra nincsenek szavak. A birók meg engedik, vagy ha fújnak, akkor ellene. Hihetetlen jelenetek! Sike időt kér, 1:04 van hátra. Weston kiegyenlít! Tombol az uszoda, hihetetlen izgalmak! Vége! 11-11. Ötméteresekkel döntenek. A játékvezetésre jellemző, hogy a mérkőzés végén mindkét edző egyszerre reklamált.
A görögök kezdik, 12-11, Lendvai folytatja, 12-12! A második görög büntetőt Torma Luca kivédte! Parkes belövi, 13-12. Görög gól, 13-13. Szilágyi bevágja, 14-13. Egyenlítenek, 14-14. Weston is eredményes, 15-14. Balogh a kapuban, 15-15. Szellák felteszi a pontot az i-re, belövi Nyertünk! Szép volt lányok! Mekkora győzelem volt? Ez a görög csapat a Fradit 14-11-re verte meg.
Mestermérleg:
dr. Sike József: Ha nem lesz törés a fejlődésünkben, és mindenki egészséges lesz, akkor fiatal csapatunk májusra, nagyon sok örömet fog okozni!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
LEN Női Bajnokok Ligája C csoport 2. forduló
Tigra-ZF-Eger -Ethnikos
11-11, ötméteresekkel: 16-15
Eger, Bitskey Aladár Uszoda, 400 néző
Játékvezetők: Kabanas /ESP/, Kontek /CRO/
Delegátus: Koganov /AZE//
Tigra-ZF-Eger: Torma-, Szilágyi D., Skultéti, Parkes, Sóti, Katona, Weston, Szűcsné Fekete, Lendvai, Bódi, Keserű, Szellák, Balogh. Vezetőedző: dr. Sike József
Ethnikos: Sotireli-, Karampetsou, Katsimpri, Turner, Beta, Ninou, Chatzikyriakaki, Benekou, Michainovic, Kanetidou, Benekou I, Tornarou, Mavrota. Vezetőedző: Leandros Stefanos
/Fotó: Lénárt Márton/