Gólszegény mérkőzésen szereztük meg a három pontot
- Írta: Kis Szabó Ervin
- Női csapat
- Találatok: 1719
Az esélyesség terhe mindig nyomasztó! Ezt kell leküzdeni, mert fontos három pontról dönt a mai találkozó. Következik ugyanis a rájátszás a mai mérkőzés után, ami az ötödik helyről dönt. Az pedig nem mindegy, hogy pályaelőnnyel kezdjük e a csatát a Szentes ellen az ötödik helyért. A motiváció adott, most már csak a három pontot kell behúzni.
Dobi, majd Menczinger és Czigány Dóra próbálkozott lövéssel, mindháromszor védett a hazaiak kapusa. Aztán Kiss Alexandra is hárított, Czigány Dóra kiállítását követően. Dobi Dorina is lőtt, a kapus védett. Most vagy a lövések nem voltak elég pontosak, vagy Pápai remek formája jelentette az akadályt. Mindenesetre hat perc játék után nem született gól, elsősorban a hazaiak kapuvédőjének köszönhetően. Másfél perccel a negyed vége előtt megtört a gólcsend, csak sajnálatunkra a hazaiak szerezték az első találatot, 1:0. Jancsó harcolt ki emberelőnyt, amiből ő maga egyenlített, 1:1. Pontosabb játék kell az ellenfél kapuja előtt, mert a hazaiak kapusa nyolc lövésből hetet hárított az első játékrészben.
Kiss Alexandra védésével kezdődött a második negyed, majd Jancsó ellen ítéltek kontrát. Menczinger javította tovább a hazaiak kapusának statisztikáját, majd Katona tette ugyanezt. Bódi kiállítása után hazai időkérés. Újra vezet a III. Kerület, miután gólra váltják az emberelőnyüket, 2:1. Jancsóról állítanak ki, az emberelőny kimarad. Újra Jancsó szállítja az emberelőnyt és az egyenlítést jelentő gólt is, 2:2. Meglepetésre akciógólt kapunk, amivel ismét előnyben a hazaiak, 3:2. Jancsóról megint emberelőny, ezúttal Borsi céloz pontosan, 3:3. A negyed végén még kihagytak egy ötméterest a hazaiak a meglehetősen gólszegény mérkőzésen. Lövéseinkkel naggyá tesszük a hazaiak kapusát, aki tizenöt lövésünkből, tizenkettőt kivédett. Jobb összpontosításra lesz szükség a térfélcsere után, hogy nehogy meglepetés szülessen.
Kiss Alexandrának kellett kétszer egymást követően hárítani a harmadik negyed elején, majd Molnár Daniellát állították ki. Ezt kivédekeztük, de a játékunk mit sem változott. Kihagyott lövések sorozata következett. Mindkét oldalon sok a kontra a játék ebben a fázisában. Már elkönyveltük a 0:0-ás eredményt a harmadik negyedben, amikor Jancsó harcolt ki emberelőnyt, amiből öt másodperccel a játékrész vége előtt Dobi lőtt gólt. Először vezetünk a mérkőzésen, 3:4.
Kiss Alexandra sem tétlenkedik, már a hetedik védése, tíz lövésből. Már nem számoljuk, hogy hány lövést hagyunk ki. Már most is eltelt a negyed több mint a fele gól nélkül. Pedig volt emberelőny itt is, ott is. Nálunk például Katona Zsófit állították ki gyors egymásutánban kétszer is. Jancsó hiába szállítja futószalagon az emberelőnyöket mindent kihagyunk. Na végre! Megtört a jég! Borsi akció gólt lőtt, 3:5. Egy kicsit fellélegeztünk, valamivel több mint másfél perc van hátra. Menczingerről a kiállítás, Sike József időt kért. Lezárható a meccs! Ez is kimarad, most a hazaiak kérnek időt, még éreznek esélyt a pontszerzésre. Szerencsére ők is kihagyják, egy perc van hátra. Még egy Kiss Alexandra védés a végére. Nyertünk egy gólszegény mérkőzésen, ahol nem volt egyszerű megszerezni a három pontot.
Mestermérleg:
dr. Sike József: Nem azért jöttünk, hogy bemutatót tartsunk, hanem, hogy megszerezzük a három pontot. Egyébként a nézők szempontjából nem volt ez rossz meccs. A bírók hagyták a kemény játékot, így néha pankráció jellege volt a mérkőzésnek. A jó védekezés volt a cél, amit meg is tettek a lányok, hiszen három gólt kaptunk. Igaz mi sem lőttük meg a gólrekordot, mert mindent kihagytunk. Úgy gondolom, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni. Nekünk majd ami ez után következik az lesz nagyon fontos, ott kell bizonyítanunk.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON, női OB-I alapszakasz 17. forduló
III. Kerületi TVE - Tigra-ZF-Eger
3:5 /1:1, 2:2, 0:1, 0:1/
Budapest
Játékvezető: Fodor Rajmund, Pintér János
III.Kerületi TVE: Pápai-, Brezovszki 1, Keresztes, Fodor, Koncz, Kenéz, Illés 1, Tóth-Deme, Kudella 1, Csizmár, Hajdú, Gasperics, Koltay, Dubic. Vezetőedző: Lukács Dénes
Tigra-ZF-Eger: Kiss A.-, Jancsó 2, Menczinger, Dobi 1, Molnár, Katona, Párkányi, Czigány D., Gálicz, Weston, Bódi, Borsi 2, Szilágyi Sz., Túri. Vezetőedző: dr. Sike József
Gól - emberelőnyből: 1/6, ill.: 4/9
Gól - büntetőből: 0/1, ill.: -
Kipontozódott: Tóth-Deme
Fotó: Lénárt Márton, archív!