
A vége izgalmas lett, de nyertünk - ötödikek vagyunk!

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Női csapat
- Találatok: 13310
Nagy riválisunkat, a Hungerit Szentest, ebben a kupasorozatban legyőztük már a saját uszodájukban, csakúgy mint Egerben, a Bárány uszodában. Az eddigi eredmények azt hozták, hogy velük kell megmérkőznünk a BENU Magyar Kupa ötödik helyezéséért. Méghozzá ezúttal semleges pályán, a Hajós Alfréd Uszodában. Tegnap a Szeged ellen bizonyították a lányok, hogy továbbra is jó formában vannak, és Szilágyi Péternek arra is volt lehetősége a véghajrában, hogy kulcsjátékosait pihentesse. Az előjelek tehát több mint biztatóak, s immár esélyesként szállhatnak vízbe a lányok.
Kevés ismerkedés után Hertzka labdáját Szmodics kapta centerben, és a hálóba lőtt, 1:0. A gólpasszt megint Herztka adta, ezúttal Menczingernek, aki kilőtte a sarkot, 2:0. A következő gólunk szerzője centerünk, Katona Zsófi, 3:0, és még csak négy és fél perc telt el. Szándékaink felől semmi kétség! Közben Varga veszi be először a ma is remek teljesítményt nyújtó Kiss Alexandra kapuját, 3:1. Kimaradnak a helyzeteink. Hertzka, Mencziner is gólt szerezhetett volna, ehelyett kaptunk még egyet, 3:2. Mire ezt kimondjuk, helyesebben leírjuk, Hertzka nagy gólt lő, 4:2. Katona harcolt ki kiállítást, Bódi pedig kihasználta az emberelőnyt, 5:2. Jó kezdés, még akkor is, ha gyorsan hozzátesszük: nagyobb arányban is vezethetnénk!
A második negyedben Bódit fél perc játék után kiállítják, kivédekezzük, de mielőtt rendeződni tudnánk, Bocskay gólt lő, 5:3. Hertzka nem tétlenkedik, második gólját lövi akcióból, 6:3. Kiss Alexandra hárít szögletre, de az újabb találat is a miénk. Hertzka ezúttal centerből talál be, 7:3. Menczinger is akciógóllal jelentkezik, 8:3. Jól játszunk, az előnyünk egyre nő! Kellett ezt mondanom, Kövér-Kis Réka zárkóztatja a Szentest, 8:4. Polák úszott meg a negyed vége előtt, 8:5-re alakítva az eredményt. Következik a térfélcsere.
Szerencsére egri góllal kezdődik a harmadik negyed, Katona Zsófi centerből talál be, visszaállítva a négy gólos különbséget, 9:5. Aztán néhány perces úszóverseny kezdődik. Kimaradt lehetőségek itt is, ott is. Katona szakítja meg a gólcsendet, akciógólt lő, 10:5. Jön a válasz is szentesi részről, 10:6. Czigány Dóra harcol ki kiállítást, Szilágyi Péter időt kér. Katona a megbeszélt figurából lő a hálóba, 11:6. Mácsai akciógóllal válaszol, 11:7. Marad a négy gólos előny a záró játékrészre.
Szentesi büntetővel kezdődik a negyedik negyed, amit be is lőnek, 11:8. Mácsai szerez akciógólt, 11:9. Jó lesz vigyázni! Már csak egy gól a különbség, mert újabb gólt kapunk, 11:10. Büntetőt lőhetünk, két perccel a vége előtt. Czigány bevágja, 12:10. Nagyon kellett! Remélhetőleg megnyugszanak a lányok. A Szentes még készül valamire, mert időt kértek. Bódi harcol ki büntetőt, és Czigány Dóra csakúgy mint az előbb most sem hibázik, 13:10. Párkányit állítják ki, újabb szentesi időkérés. Dömsödi még megpróbálja a lehetetlent, kevesebb mint egy perccel a vége előtt szépít, 13:11. Ez a vége! Harmadszor is legyőztük a Szentest, miénk az ötödik hely a kupában. Jó előjelek, a hamarosan kezdődő bajnokság előtt!
Mestermérleg:
Szilágyi Péter: Azzal, hogy harmadszor is legyőztük a Szentest jókedvűen zártuk ezt a Magyar Kupa sorozatot. Az ötödik helyen zártunk, ami erőt adhat a folytatáshoz. Pláne ha figyelembe vesszük, hogy tíz meccsből hetet megnyertünk. Voltak velünk hasonló játékerőt képviselő ellenfeleink, nálunk erősebbek, de ez a hetven százalékos teljesítmény dicséretes.
A mérkőzés jegyzőkönyve: BENU Magyar Kupa nők, az ötödik helyért ZF- Eger - Hungerit Szentes 13:11 ( 5:2, 3:3, 3:2, 2:4) Budapest, Hajós Alfréd Uszoda V.: Tóth Imre, Kollár György ZF-Eger: Kiss A.-, Párkányi, Menczinger 2, Hertzka 3, Pásztor , Katona 4, Dobi, Czigány D. 2, Gálicz, Szmodics 1, Horák, Bódi 1, Szilágyi Sz. Pintér. Vezetőedző: Szilágyi Péter
Hungerit Szentes: Maczkó -, Varga 3, Bocskay 1, Mácsai 2, Dömsödi 1, Urvári, Tóth Cs, Kádár, Bonca, Csiszár, Kövér-Kis 2, Tóth F., Polák 2, Füsti. Vezetőedző: dr. Dömsödi József
Gól-emberelőnyből: 2/3 ill.: 1/4 Gól-büntetőből: 2/2, ill.: 1/1 Kipontozódott: - /Fotó: Lénárt Márton archív/