Két komoly megmérettetés vár a héten Biros Péter lányaira. Az első kihívó a BVSC gárdája lesz, a helyszín pedig a Bitskey Aladár Uszoda.
OB I., NŐK, 14. FORDULÓ
LFÁ-ZF-EGER (5.) – BVSC-ZUGLÓ DIAPOLO (3.)
EGER, BITSKEY ALADÁR USZODA, MÁRCIUS 11., SZERDA, 19.00.
V.: HOMONNAI DÁNIEL, PETIK ANDRÁS.
A Bitskey Aladár Uszoda megnyitotta kapuit, Lillafüredi Ásványvíz-ZF-Eger gárdája pedig egy rangadóval várja a szurkolókat szerda este. Az ellenfél nem más, mint a harmadik helyen álló BVSC-Zugló Diapolo együttese, akikkel a szezon során eddig kétszer találkoztak az egriek. A bajnokság ötödik fordulójában a főváros adott otthont a tavalyi évben megrendezett kiélezett és emlékezetes mérkőzésnek, ahol a hazaik örülhettek. A végeredmény akkor 10-9 volt a Szőnyi úton, azonban egy másik kiírűsban, mégpedig a Magyar Kupában is egymásnak feszültek a pólósok, akkor egri siker született. Kiélezett csata következik a harmadik és az ötödik között, a lányoknak nagyon sokat segít, ha minél több drukker látogat ki az uszodába.
– Úgy gondolom, hogy nagyon izgalmas négy negyed vár ránk. A BVSC-vel már kétszer is megmérkőztünk a szezon során, a mérlegünk pedig egy győzelem és egy vereség. Hazai pályán fogunk játszani, minden adott ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a medencét. Hosszú hét lesz, hiszen még a Fradival is játszani fogunk, de jó állapotban vagyunk, nem féltem a csapatot. A mai napon egy csapatépítőn vehettünk részt a Cutler Fitness by Allure jóvoltából, készen állunk a feladatra! –fogalmazott honlapunknak az egriek válogatott kiválósága, Szilágyi Dorottya.
A 14. forduló további mérkőzései: III. Kerületi TVE – Tatabánya 15-7 Hungerit Szentes – FTC Telekom UVSE-Tungsram-Hungest Hotels – Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics BHSE – Szeged SZTE (FOTÓ: Lénárt Márton, archív)