Az egyetlen nyitott kérdés is eldőlt. A sérült Tóth Csenge helyett a fiatal Párkányi Réka került be a csapatba. Ahogy azt tegnap, Biros Péter a Lillafüredi Ásványvíz - ZF-Eger női csapatának vezetőedzője nyilatkozta, jobb csapat vagyunk, győzni megyünk Szentesre. Rangadó lesz ez a javából, nézzük igaza lett-e a vezetőedzőnek, hogyan alakult a találkozó.
Szmodics Viktória szerezte a találkozó első gólját Czigány Dóra remek passzát követően, 0:1. AztánMagyari szerzett szemfülesen labdát a kapuja előtt. Szmodicsot indította, aki gondolta visszaadja Czigánynak a gólpasszt, ám a lövés kimaradt. Szilágyi Szabina ellen ítéltek ötméterest, a büntetőt azonban Magyari hárította. Két kihagyott emberelőnyös helyzet után a harmadikat már értékesítettük. Polák került be a center pozícióba, ahonnan a hálóba lőtt, 0:2. Beindult az emberelőnyös gólgyártás, ezúttal Menczinger fejezte be góllal az akciót, 0:3. Az Európa-bajnoki bronzérmes, Szilágyi Dorottya hagyta maga mögött a mezőnyt és Menczinger pontos passzát gólra váltotta, 0:4. Remek kezdés! Jól játszanak a lányok, tizenegyszer lőttek kapura, tehát maradtak ki helyzetek, de a gólokkal sem vagyunk híján. Hátul Magyari irányításával jól védekezünk, az ötméteres hárítása pedig bravúrkategória.
A második negyedben, két és fél perc játék után életjelet adott magáról a Szentes is, Tóth Fruzsina lőtt gól, 1:4. Erre Szmodics akcióból gyorsan válaszolt, 1:5. Dömsödi a szentesiek második góljának szerzője, 2:5. Czigány Dóráról állították ki Kudellát, s ha már kiharcolta az emberelőnyt, akkor be is lőtte, 2:6. Kövér-Kis szintén emberelőnyből volt eredményes, 3:6. Boncza viszont akciógóllal hozta közelebb a hazaiakat, 4:6. Polák lőtte a gólgazdag negyed utolsó gólját, 4:7. Bódit azonnal kiállították a harmadik negyed elején, az emberelőnyből, Dömsödi lőtt gólt, 5:7. Hosszas mezőnyjáték után, a Szentes kér időt először a találkozó során. Másfél perccel a negyed vége előtt Czigány Dóra lőtt akciógólt, 5:8. A végén még Szilágyi Dorottya értékesített egy emberelőnyt, 5:9-re alakítva az eredményt. Mintha elfogytak volna a gólok a második negyedben, amikor is hét találat született, most hárommal meg kellett elégednünk, de nem bánkódunk, mert néggyel vezetünk a zárófelvonás előtt.
Vályi Fanny növelte először ötre a különbséget, 5:10, majd Szilágyi Dorottya találatával már hat góllal vezetünk, 5:11. Kövér-Kis Réka kettős emberelőnyből talált a kapunkba, 6:11. Polák Zsófinak tetszett a hat gólos különbség, gyorsan vissza is állította, 6:12. Czigány Dóra gondolta úgy, hogy rátesz még erre egyet, 6:13. Másfél perc a hátralévő idő. Ez maradt a végeredmény. Biros Péternek igaza lett, jobb csapata van a Szentesnél. Magabiztosan győztek a lányok, bár a mérkőzést már egy korábbi szakaszában is lezárhatták volna.
Mestermérleg:Biros Péter: Egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk, még annak ellenére sem, hogy rengeteg helyzetet kihagytunk. Ennek az lehet az oka, hogy két hónapja nem játszott együtt a csapat. Elégedett lehetek a nagyarányú győzelemmel, bízom benne, hogy ezt a különbséget a még hátralevő Szentes elleni mérkőzéseinken tartani tudjuk. Gratulálok a csapatnak!
A mérkőzés jegyzőkönyve: Női OB-I, 10 forduló Hungerit Szentes - LFÁ-ZF-Eger 6:13 (0:4, 4:3, 1:2, 1:4) Szentes, fedett uszoda V.: Kollár György, Bujka János
Hungerit Szentes: Lekrinszki -, Varga, Bocskay, Mácsay, Dömsödi 2, Rui Xu, Diaz Mesa, Kádár, Kudella, Csiszár, Kövér-Kis 2, Bonca 1, Tóth 1, Füsti. Edzők: Komlósi Péter, dr. Dömsödi József
LFÁ-ZF-Eger: Magyari -, Szilágyi D. 3, Menczinger 1, Dobi, Molnár D., Katona Zs., Párkányi, Czigány D. 3, Bódi F., Szmodics 2, Szilágyi Sz., Vályi F. 1, Polák 3, Aranyi. Edzők: Biros Péter, Szilágyi Péter
Gól- emberelőnyből: 4/7., ill.: 4/9 Gól - ötméteresből: 0/1, ill.: - Kipontozódott: Szilágyi Szabina, Bódi Fruzsina