Női, férfi rangadók - jótékony sütivásár!
- Írta: Kis Szabó Ervin
- Női csapat
- Találatok: 12872
Na most aztán mindent bele! Szombaton délután a női OB-I-ben 15:00 órától olyan mérkőzés következik a III. kerületi TVE ellen, ami a későbbiekre is nagy kihatással lehet. A férfiaknál pedig szuperrangadó következik 16:45 órától, közvetlen a női mérkőzés után, ahol az OSC az ellenfél. Közvetlenül a játékidők szünetében a mérkőzések előtt, a két mérkőzés között sem unatkozhatunk, mert Kovács Máté gyógyulását segítő sütivásárt szerveznek, s lesz adománygyűjtés is. Csapatok, edzők, játékosok, szurkolók valamennyien kitehetnek magukért ezen a szombat délutánon. Mutassuk meg, hogy az egri vízilabda nagy családja mire képes.
Dabrowski Norbert a férfi csapatunk vezetőedzője arról beszélt csütörtök délután, hogy a Strasbourgnál jóval nehezebb feladat az OSC. Igaz, rögtön utána hozzátette, hogy ez a Strasbourg, akik ellen továbbjutottunk a LEN Euro Kupában, a francia bajnokságban legyőzte azt a Marseille-t, akik pedig legyőzték az OSC-t. Ezzel csak annyit akart mondani a vezetőedző, hogy azért az OSC, még ha játékosállományát tekintve ki is emelkedik a Fradival együtt a magyar mezőnyből, sem verhetetlen. Azt is hozzátette, hogy általában egy nem várt vereséget követően azért minden csapat sokkal dühösebben, élesebben, motiváltabban lép fel a következő összecsapáson. Ez persze nem könnyíti a dolgunkat, de miért ne okozhatnánk mi is meglepetést az újbudaiaknak. Persze, hogy erre készül a csapat. Dabrowski Norbert a szombat délutáni mérkőzés előtt kihangsúlyozta, hogy mekkora szerepe lesz a szurkolóknak. Ha telt ház lesz, ha olyan hangulatot teremt a Bitskey Aladár Uszoda közönsége, amit már többször megszokhattak, akkor semmi sem lehetetlen. Szóba került a beszélgetésünk során Angelos Vlachopoulos is. Jelenleg nyolc csavar van a kezében. Persze, hogy hiányzik, de megsérült, ami sajnos a sportban elég gyakran előforduló probléma. A vezetőedző azt kérte a többiektől, hogy igyekezzenek átvenni a szerepét. Ezt leginkább Strasbourgban Csacsovszky Erikre bízta, aki igen jól és hatékonyan megoldotta a feladatot. Persze attól a játékostól, aki a válogatott felé igyekszik, el is várható, hogy bírja az egyre több játékpercet, s fontos gólokat lőjön. Mint hallhattuk nagyon elégedetten nyilatkozott a teljesítményéről. Vlachopoulos sérüléséről, meg csak annyit volt hajlandó megjegyezni, hogy talán már egy kicsit túl van dimenzionálva. A többieknek a helyére kell lépniük és meg kell oldani a feladatot nélküle is. Aztán beszélt a két fiatalról, Baksa Benedekről és Magyar Mártonról, akiket nagyon feldobott a szövetségi edzőjüktől érkező hír, ami szerint hivatalosan is a kuvaiti, decemberben megrendezésre kerülő junior világbajnokságon képviselhetik klubjukat és a magyar színeket. Mint elhangzott, azt viszont nagyon sajnálja, hogy végül Kürti Dominik kimaradt az utazó keretből, pedig neki is jó esélyei voltak egészen az utolsó pillanatig. Hallhattunk arról is, hogy felkészültek, és nagyon várják már a kezdő sípszót. Legyen bármi is az eredmény, az odaadásukon, a küzdeni tudásukon, a hozzáállásukon nem fog múlni.
A hölgyek csütörtökön csak este edzettek, mivel a szerdai sikeresen megvívott Szeged elleni mérkőzésről csak a hajnali órákban érkeztek haza. Biros Péter a nagyarányú győzelem ellenére sem volt mindennel megelégedve. Már Szegeden elmondta, hogy szombaton a III.Kerületi TVE ellen lényegesen több kell. A kerületiek ugyanis roppant kellemetlen ellenfélnek számítanak. Korábbi válogatott játékosok alkotják a játékosállomány többségét, s nagy rutinnal rendelkeznek. Tudják, hogy az ilyen mérkőzéseken mi lehet az az egy, egy húzás, amivel a saját javukra dönthetnek. Játékerejüket mi sem bizonyítja jobban, mint amilyen magabiztosan legyőzték a Szentest a szerdai fordulóban. Ennek ellenére egy koncentrált, jó játékkal legyőzhetőek, mert a háromszoros olimpiai bajnok vezetőedző szerint mi vagyunk a jobb csapat. Csak amire nagyon figyelni kell, hogy a sportban nem mindig a jobb csapat nyer. Ezért is hívta fel a lányok figyelmét azokra a dolgokra, amikkel nem volt elégedett a szegedi mérkőzésen. Külön hangsúlyozta, hogy mivel eltökélt szándékuk a bajnokság végén a legjobb négy csapat közé kerülni, ezért túl sok hiba már nem férhet bele, nagyon fontos, a három pont megszerzése. Közvetlenül az férfiak rangadója előtt játszák a mérkőzést és abban bízik, hogy szép számú szurkoló sereg előtt mutathatják meg játékukat, akik nagy segítségükre lehetnek.
A hölgyek és a férfiak is nemcsak egymásért, a klubszínekért, a szurkolókért, a megszerezhető pontokért küzdenek. Szeretnék segíteni Kovács Máté gyógyulását. Csatlakoztak ahhoz a város szerte egyre nagyobb összefogáshoz, ami a gyógyulás fedezetének előteremtését szolgálja. Ők is gyarapítják a gyűjtődobozokban az anyagiakat, s erre kérik a szurkolókat is. Az uszoda aulájában, közvetlenül a főbejárat mellett finom süteményeket kínáló hölgyekkel találkozhatnak majd a mérkőzésekre érkezők. A szervezők, háziasszonyok, közismert személyek, saját maguk készítette sütiket bocsátanak áruba. Természetesen a bevétel szintén a Máté gyógyulási költségeit gyarapítja. Fogjunk tehát össze e nemes cél érdekében, csapatok, edzők, játékosok, szurkolók! Mutassuk meg, hogy az egri vízilabda nagy családja mire képes!