
Biros Péter: Tegyünk meg egy újabb lépést előre...

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Női csapat
- Találatok: 12883
A hét elején mindenki kíváncsian várta az egri lányok UVSE elleni összecsapását. Tudja a szurkoló, ismeri a szakma, hogy Egerben, Biros Péter irányításával készül valami. Valami olyasmi ami az egri vízilabda rangjára emeli újra a női szakágat. Ideálisnak mondható a csapat összetétele és majd minden játékos kinyilatkoztatta már valamilyen formában, hogy Biros Péter személye számára az előrelépés záloga. Tőle akarnak tanulni, megérteni és elsajátítani valamit az ő zsenialitásából. Rangadók sora kezdődött a hét elején, szombaton mindez a Dunaújváros elleni mérkőzéssel folytatódik.
-Néhány mondat erejéig térjünk vissza az UVSE meccsre, mert még a leglaikusabbak is megállapíthatták, hogy mindaz amit ott láthattunk az nem volt tanulságnélküli…--Valóban. Ketté kell választani a mérkőzést. Voltak kifejezetten biztató részletek és bántó hibák. Az első negyeddel nem vagyok kibékülve. Aztán úgy gondolom, hogy egyenrangú ellenfelei voltunk az UVSE-nek. Hat, hat ellen nem nagyon tudtak mit kezdeni velünk, bár hozzáteszem, hogy mi sem velük. Azzal nyertek, hogy sokkal összeszokottabb, kiforrottabb a játékuk. Ajándékoztunk nem egy könnyű gólt is nekik. El kell ismerni, hogy jelenleg jobb csapat ellen szenvedtünk vereséget. Ezzel együtt is a saját csapatomtól többet vártam. Sokkal szorosabb eredményre számítottam. Arra, hogy megmutatjuk az oroszlánkörmeinket. Bízom benne, hogy meccsről, meccsre haladva fejlődni fogunk, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy február végére érhetjük el azt a szintet, amire ez a játékosállomány képes. Minden csapatsportágban így működik. A csapatépítés fázisait nem lehet átlépkedni. Viszont menni kell tovább, mert jön az újabb rangadó. -UVSE, Dunaújváros, majd a BVSC, aztán pedig a Magyar Kupa csupa, csupa rangadó. Jót tesz ez a csapatépítésnek? -Egy valamit magára adó sportoló pont ezekért a mérkőzésekért dolgozik, edz, szenved a konditeremben. Én is ezekért a meccsekért szerettem vízilabdázni. Lejátszottam mindig tisztességgel azokat is amikor előre beírhatták volna a győzelmet a nevünk mögé. Viszont egy rangadón lehet kitűnni úgy egyénileg, mint csapatszinten is. Ilyenkor lehet megmutatni, hogy nemcsak oroszlánkörmök vannak, hanem harapni képes fogak is. Kellenek a bravúrok, mert az visz előre. Az UVSE ellen már láthattunk bravúros dolgokat, megoldásokat, de ez még kevés volt. A Dunaújváros ellen még több kell a sikerhez.
- Mi várható mindezek után szombaton késő délután a Dunaújváros ellen?
-Akkor van esélyünk valami jó eredményre a bajnokságban, ha itthon pont ezeket a mérkőzéseket megnyerjük. Harcoljunk a tekintélyünkért, azért, hogy mindenki komolyan vegyen bennünket, mutassuk meg: az Eger az igenis jó csapat. Hiszen ezen dolgozunk valamennyien. Tegyünk meg egy újabb lépést előre! Legyünk erre képesek! Itt a ragyogó alkalom, hogy mindezt megmutassuk. A Dunaújvárostól eddig az én edzőségem ideje alatt mindig kikaptunk. Egy picit mindig közelítettünk hozzájuk, de ennek az ideje lejárt, szeretném ha végre ők látnának minket hátulról.
-Ha még csak alakul a csapat, akkor ezeket a meccseket mint a szombati Dunaújváros elleni, az egyéni villanások, az egyéniségek, egyéni megoldásai dönthetik el? Kik azok?
-Nehéz ellent mondani saját magamnak. Ezeket a rangadókat mindig a csapat nyeri meg, de az egyéni jó döntések nagyon kellenek. Nem egyszerű ezt így ketté választani. Csapatként nyerünk, de vannak olyan játékosok, akik kimagasló teljesítményt tesznek ehhez. Bárki lehet, ezt mondtam a lányoknak. Nyilván vannak olyan csapattagok akik előrébb tartanak, de ez minden csapatban adott. Nem szeretnék senkire terhet rakni, de sok múlik a kapusteljesítményen. Úgy kezdődik, hogy végy egy jó kapust. Most van kettő. Alda jól teljesített az UVSE ellen, de ezúttal kell az extra. Most kezdjem el sorolni? Szilágyi Dorka, Menczinger Kata, Czigány Dóri. Nem folytatom. Inkább azt feszegetem, hogy tele vagyunk dunaújvárosi kötődésű játékossal. Egész héten azt hangsúlyoztam, hogy el kell engedni a tényt; most a barátnőim ellen kell játszani. Nekem is voltak barátaim akik az adott meccsen az ellenfeleim voltak. Ugyanúgy orrba vertem, ha arra volt szükség, mint akit akkor láttam először. Meccs után ugyan olyan jó barátok voltunk. Birkózós, verekedős meccsre számítok. Ezért is kell hangsúlyozni ezt. Tegnap, Egerben edzőtáborozó német fiúk ellen játszottunk. Ez jó felkészülés volt. Ugyanilyen harcos mentalitást várok, egy pici bravúrt, s győzelmet. Ehhez kérjük a szurkolók segítségét!
LFÁ-ZF-Eger - DUE-Maarsk Graphics OB-I, nők, 4. forduló Eger, Bitskey Aladár Uszoda, október 12. 18:00 óra V.: Debreceni Nóra, Juhász Gábor /Fotó: Lénárt Márton, archív/