
Nemcsak női csapatunk tagjai, hanem a szakmai vezetés, Biros Péter vezetőedző és segítője Szilágyi Péter is nagyon várták már a bajnoki rajtot. Nagyon sokat dolgoztak az elmúlt két hónapban, a felkészülés során. Megannyi kondicionáló, majd vizes edzésen és számtalan felkészülési mérkőzésen vannak túl. Játszottak már ugyan tétmérkőzést a Duna kupán, de az igazi megmérettetést a bajnoki mérkőzés jelenti, s mindjárt az elmúlt évek nagy riválisa, a Hungerit Szentes jelenti az ellenfelet, s azt a fokmérőt ami megmutatja mennyit ért az elmúlt kéthavi megfeszített munka.
A mérkőzés első találatát Jackovich szerezte, 0:1. Aztán Magyarinak kellett nagyot nyújtózkodnia, szögletre ütötte a labdát. Az idei szezon első egri gólját Menczinger szerezte, 1:1. Magyari háromszor is szépen hárított, biztos pont volt a kapuban. Menczinger megúszását követően büntetőhöz jutottunk. Szilágyi Dorottya biztos végrehajtónak bizonyult, 2:1. Csakúgy mint a másik kapunál Kövér-Kis. Így a büntetőpárbaj után, 2:2. Czigány villant négy másodperccel a negyed vége előtt és a bal felső sarokba lőtt szabaddobásból, 3:2. Kicsit túlizgulták a lányok az első játékrészt, viszont az egri közönségnek most bemutatkozó Magyari Alda minden dicséretet megérdemel.
Három perc kőkemény mezőnyjátékkal indult a második negyed. Kapufák itt is, ott is. Kimaradt emberelőnyök mindkét kapu előtt. Sajnos ebből a szentesieknek sikerült előbb kijönnie, s Varga kiegyenlített, 3:3. Menczinger látványos pattintása púpozta ki a hálót, 4:3. A negyed vége előtt megint Magyari védett látványosan, az eredmény nem változott.
Szilágyi D. akcióból is beköszönt, kettőre növelve a különbséget, 5:3. A harmadik negyedben kezdett beindulni a szekér, Czigány D. találatával 6:3. Érezte ezt a szentesi edző is és időt kért. Nem volt foganatja, Czigány D. pedig büntetőből a harmadik gólját szerezte, 7:3. Kövér-Kis gyorsan válaszolt, 7:4. Varga tovább zárkóztatta a szentesieket, 7:5.
A zárónegyed első eseményét Vályi F. kipontozódása jelentette. Majd büntetőhöz jutott a Szentes, amit Kövér-Kis be is lőtt, izgalmassá téve a meccset, 7:6. Mielőtt azonban elkezdtük volna rágni a körmünket Czigány D. is értékesített egy büntetőt, 8:6. A három pontot azonban még nem szereztük meg! Érezték ezt a lányok is és nagyobb sebességre kapcsoltak, de a biztos győzelmet jelentő talált csak nem akart megszületni. Komlósi Péter időt kért kettő perccel a vége előtt. Vogel játékvezető Menczingert küldi ki, Jackovich, meg belőtte az emberelőnyt, 8:7. Rögtön az órát nézte mindenki, mennyi van még hátra. Alig több mint egy perc! Az emberelőnyt mi is megkaptuk, de kimaradt. Az utolsó támadás a miénk, hagytuk lepörögni az időt. Ha a vártnál nehezebben is, de fontos három pontot szereztünk!
Mestermérleg:
Biros Péter: Szezon elejei meccs volt. A védekezéssel elégedett voltam, a támadásainknál akadtak problémáim. Három gólos előnyünknél lezárhattuk volna a meccset, nem tettük, így szoros lett a vége.
Komlósi Péter: Mindenek előtt gratulálok az Egernek, jó mérkőzést játszottunk, sportszerű körülmények között. Jól beleálltunk ebbe a rangadóba. Külön öröm számomra, hogy visszatudtunk jönni a mérkőzésbe, dicséretet érdemelnek a játékosaim. A mérkőzés jegyzőkönyve: OB-I., nők, alapszakasz, 1. forduló. LFÁ-ZF-Eger - Hungerit Szentes 8:7 (3:2, 1:1, 3:2, 1:2) Eger, Bitskey Aladár Uszoda, 200 néző V.: Vogel Gábor, ifj. Kenéz György LFÁ-ZF-Eger : Magyari -, Szilágyi D. 2, Menczinger 2, Bódi, Molnár D., Katona Zs., Tóth Cs., Czigány D. 4, Pulyblank, Szmodics, Szilágyi Sz., Vályi F., Polák, Aranyi. Edzők: Biros Péter, Szilágyi Péter Hungerit Szentes: Lekrinszki -, Varga 2, Bocskay, Mácsai, Dömsödi, Mayelin, Jackovich 2, Kádár, Kudella, Csiszár, Kövér-Kis 3, Fodor, Tóth F. Edző: Komlósi Péter Gól - emberelőnyből: 0/6, ill.: 2/6 Gól - ötméteresből: 3/3 ill.: 2/2 Kipontozódott: Vályi F. 26.perc, ill.: Varga 31. perc /Fotó: Lénárt Márton/