Jelentősen megerősödött Biros Péter női csapata. A háromszoros olimpiai bajnok korábban, már a felkészülés kezdetén elmondta, hogy ő maga is nagyon motivált, rendkívül élvezi a munkát a lányokkal. Az OB-I-es női bajnokság, majd egy hónap múlva kezdődik. A monoton kemény munkát megtörve hat napig a Balatonnál edzőtáboroztak. Erről, valamint a felkészülés további menetéről beszélgettünk a vezetőedzővel.
-A női lelkek nagy titkokat rejtenek, ezt már megtanultam az elmúlt években - mondta. - Ezért is gondoltunk arra, hogy kimozdítjuk őket a megszokott környezetükből, és idegenben dolgozunk tovább. Mivel sok új játékos tagja a keretünknek, volt ennek az edzőtábornak olyan célja is, hogy megismerjék egymást, együtt legyenek. A kemény munka mellett volt kikapcsolódás, egy kis balatoni hangulat, fürdőzés. Persze ne feledkezzünk meg az edzőmérkőzésekről, amik az első közös gyakorlásokat szolgálták.
-Menjünk sorba...-Elindultunk Balatonfüredre, de Budapesten megszakítottuk az utunkat és játszottunk egyet a junior válogatottal. Akkor kezdtük el gyakorolni azt, amit majd szeretnék látni a mérkőzéseken. Nekik is meg kell ismerni egymást és nekem is látnom kell, hogy ki kivel lehet a leghasznosabb párban, ki kivel van összhangban. Ezek az edzőmeccsek erre szolgálnak, s a arra, hogy amit én megálmodtam, az tényleg működik e majd a medencében.
-Aztán következett Balatonfüred...-Nagyon rendben volt minden. Maga a szállás, az étkezés az uszoda, a konditerem, szóval ideális környezetbe csöppentünk. Nagyon jól sikerültek az edzések, jó hangulatban, motiváltan, keményen dolgozott mindenki. Komoly szerepet szántunk annak is, hogy megismerjék egymást, beszélgessenek, esetleg összebarátkozzanak, mert ezeknek a tényezőknek a későbbiekben nagy szerepük lesz. Egy olyan csapategységet próbáltunk kovácsolni, ami már majd a nehéz hétköznapokon, az egymást követő mérkőzéseken adhat hathatós segítséget. Voltunk borfesztiválon, ahol kóstolgattunk is, elmentünk Veszprémbe egy kézilabda mérkőzésre, ahol megtapasztalhatták, láthatták nemcsak magát a játékot, hanem egy másfajta profizmust.
-Hogyan fogadtak benneteket az Európa hírű Veszprémi Arénában?-A VIP páholyba kaptunk helyet. Megható volt, hogy külön köszöntötték a mérkőzés előtt a ZF-Eger női OB-I-es vízilabda csapatát. Köztudott az én kézilabdához, azon belül a Veszprémhez való kötődésem. Jól esett, hogy még mindig nem felejtettek el, engem is külön üdvözöltek. Sok régi barátom, ismerősöm volt jelen, akár még a kézilabdás régmúltamból. Jó volt velük találkozni. A lányok is nagyon élvezték, hogy mekkora figyelmet kaptunk, magát a miliőt, azt ami ezt a sportágat Veszprémben körbeveszi.
-Aztán jött egy komoly ellenfél, a Dunaújvárossal mérkőztetek. Számoltátok az eredményt?-Annyira nem, hogy én magam sem tudom a végeredményt. Inkább azt néztem, hogy mire vagyunk képesek abból amit megbeszéltünk. Tetszett amit láttam. Volt ritmusa, arculata, lendülete a játékunknak. Sok olyan elemet megcsináltak a lányok, ami majd az éles meccseken is visszaköszönhet. Abszolút jónak értékeltem, hogy egy nemzetközi kupában érdekelt, erős ellenféllel tudtunk gyakorolni. Hazafelé szintén megálltunk Budapesten és játszottunk egy mérkőzést a III. Kerülettel. Az is nagyon hasznos volt, mert azon a találkozón meg azokat a dolgokat láttam, amiket a szezonunk során nem szeretnék. Finoman jeleztem is a lányoknak, az ottani észrevételeimet.
-Itthon vagytok. A női bajnokság később, csak szeptember 28.-án kezdődik a férfiak már jóval korábban tétmérkőzéseket játszanak. Hogyan tovább?
-Lehet javítani a III. Kerület ellen, mert jönnek három edzőmérkőzésre. Aztán a következő hét egy teljesen szokványos felkészüléssel telik, annyi változással, hogy elkezdődik az iskola, ami azt jelenti, hogy délelőttönként már nem leszünk annyian. Nagyon várjuk a még hiányzóinkat, Magyari Aldát és Dobi Dorinát, akik az ifi és a junior válogatottnál dolgoznak, valamint Czigány Dórát, aki szeptember 1-től kapcsolódik be a folyamatos munkába. Kisfiának ugyanis akkor kezdődik a bölcsőde és ezért nem tudott eddig minden edzésen rész venni, de ő is dolgozik. Szeptember 13-15 között rendezik a Duna Kupa selejtezőit amin részt veszünk, majd egy hétre rá Kassán lesz egy olyan torna, ahol mi szerepelünk egyedül klubcsapatként, minden ellenfél válogatott lesz. Ez egy komoly erőfelmérést jelent majd. Utána egy hétre rá kezdődik a bajnokság, ahol fontos a jó rajt, mert mindjárt a harmadik fordulóban az UVSE lesz az ellenfél.