
Háromszor nyert olimpiát, 2008-ban a világ legjobbjának választották, a vízilabda történelem egyik legnagyobb alakja. 2016-ban visszavonult, majd ZF-Eger női csapatának lett a vezetőedzője. Célokról, pihenésről, a következő évről és természetesen a vízilabda iránt érzett szeretetéről beszélgettünk Biros Péterrel.
– Mennyire sikerül a nyáron elvonatkoztatnod a vízilabdától?
– Ez ilyenkor mindig speciális helyzet számomra. Abból a szempontból valóban más a napi ritmus, hogy nincs edzés a lányokkal. Ilyenkor jut idő magammal foglalkozni. Mindennap edzőteremben próbálom fitten tartani magam, de a víztől sem tudok elszakadni. Az ifi csapat edzéseit látogatom, beszállok hozzájuk játszani. Kicsit átmentem újra edzőből játékosba, azonban kihasználom ezeket az alkalmakat, hogy egy-egy jó tanáccsal ellássam a jövő generációját.
– Mekkora motivációt jelenthet egy háromszoros olimpiai bajnok jelenléte a medencében?
– Erről őket kellene megkérdezni, azonban az biztos, hogy ha egy-két gondolatot megfogadnak, akkor abból mindenképp profitálhatnak. Nekem sem olyan egyszerű már, mint régebben, fizikálisan jobb állapotban vannak nálam. Nyilván az, amit 25 év alatt tapasztaltam ebben a sportban, azt nem felejti el az ember. Ezeket a vízben megmutatva tudom átadni nekik.
– Érdekes, hogy sok volt sportoló, aki edző lesz, már nem szeret aktívan részt venni a gyakorlatokban. Nálad ez hogyan néz ki?
– Mindig is szerettem edzeni, ez nem titok. Ha van közeg és társak, akkor imádok vízbe ugrani. Nyilván a lányokkal másabb, de előfordult, hogy közéjük is beszálltam egy-egy edzésen. Nagyon szeretek pólózni, úgy gondolom, még mindig menne, de már nem azon a szinten, mint korábban. Már most várom, hogy a régi társakkal újra meccseljünk az All Star Festivalon.
– Milyen érzés, amikor a Millennium Masters újra találkozik?
– Igazából ott folytatjuk mindig, ahol abbahagytuk. Nagyon jó a hangulat minden alkalommal. Hetente egy edzésünk lenne, de ez ugye munka mellett nem mindig egyszerű. Amikor sikerül többen összejönni, olyankor persze én is ott vagyok. Augusztus végén ringbe szállunk az oroszok Masters csapatával, illetve az Európa-Bajnok Masters együttessel is.
– Mennyi idő jut a pihenésre?
– Ami fontos, hogy a családdal már tudtunk együtt pihenni. A cél Erdély volt, nagyon élvezte mindenki. Ezen felül azonban a gyerekek külön vakációznak még egy-két helyen, nekünk a feleségemmel sok munkával jár az egerszalóki vendégházunk. Ettől függetlenül bízom benne, hogy pár napra még el tudunk menni kettesben.
– A pihenés után következik a munka. Hogyan néz ki a felkészülésetek?
– A csapat július 29-én találkozik itt Egerben, azonban a világbajnokság és az extra pihenők miatt úgy gondolom, hogy augusztus 20-tól lesz teljes a keret. Összességében másfél hónapunk lesz arra, hogy mindenki megismerje a másikat, begyakoroljuk azt, amit eltervezünk. Nem könnyű ennyi idő alatt összecsiszolódni, de megteszünk mindent, hogy a lehető leghamarabb sikerüljön. Szeptembertől elkezdünk már sűrűn mérkőzéseket játszani, akkor kell a végső simításokat elvégeznünk.
– Milyen erőkből álló csapatot láthatnak majd a szurkolók?
– Bízom benne, hogy ütőképes gárda leszünk. A neveket még nem mondhatjuk el, de erősödik a csapat. Most is a legjobb négy közé kerülés a cél, rengeteget dolgozunk majd, hogy sikerüljön. Sok a feladat, a nehezebb része az, hogy fejben rendben legyenek a lányok. Szeretni kell egymást, egy csapatként kell harcolni egymásért.
Fotó: MVLSZ, Lénárt Márton