A ZF-Eger női gárdája itthon három góllal múlta felül a szentesieket, így egy győzelemre vagyunk az ötödik helyről szóló párharc lezárásától.
OB I., NŐK, RÁJÁTSZÁS – 5. helyért, 2. FORDULÓ
HUNGERIT SZENTES – ZF-EGER
SZENTES, SZENTES-FEDETT , ÁPRILIS 30., KEDD, 19.00.
V.: TÓTH IMRE, CSIZMADIA ZSOLT.
Bár nagyon szeretjük Biros Péter lányainak a mérkőzéseit, most abban bízunk, hogy Szentesen látjuk utoljára a csapatot a 2018/2019-es szezon során bajnoki mérkőzésen. Mint tudjuk, az ötödik helyért két győzelemig küzdenek a gárdák, ami azt jelenti, hogy már idegen lezárhatjuk a kérdést. A Bitskey Aladár Uszodában rendezett első felvonást sikerrel vette a Czigány Dórával megerősített együttes.
1. forduló: ZF-Eger – Hungerit Szentes 8-5
Nincs mese tehát, a bajnokságban is sikerült idegenben megverni a vendéglátókat, most sem lehet más a cél. Jó formában vannak a lányok, így ahogy kezdtük, úgy fejezzük be ezeket a sorokat. Egyik szemünk sír, a másik nevet reményeink szerint, hiszen azért küzdünk, hogy a Bitskey-ben már tétmérkőzést ne rendezzenek Ráski Lilláéknak.
– Nagyon várjuk a holnapi mérkőzést a Szentes ellen. Reméljük újra sikerül nyernünk, csak úgy mint szombaton itthon. Taktikailag és mentálisan is remek állapotban van a csapat, más célunk nem is lehet, mint idegenben lezárni a párharcot. –fogalmazott honlapunknak az egriek játékosa, Katona Zsófi.
(FOTÓ: Huszár Márk, archív)