Előbbi ellenfél otthonába férfi csapatunk látogat, utóbbi pedig a Bitskeybe érkezik női együttesünkhöz az első osztályú bajnokságok nyitányán.
Régóta vártuk már a hétfői napot, hiszen a Magyar Vízilabda Szövetség illetékes bizottsága szeptember 17-én alakította ki a 2018/2019-es férfi és női OB I-es bajnokság menetrendjét. Pontosabban előbbi szakágnál sorsoltak is, ami a bajnoki lebonyolításnak köszönhető.
Ezzel kapcsolatosan azt tudjuk elmondani, hogy csak úgy, mint az elmúlt években, ezúttal is két nyolcas csoport alkotja majd az alapszakasz mezőnyét, ahonnan az első négy-négy helyezett jut tovább a pontvadászat azon középszakaszába, ami majd az elődöntőbe jutásról hivatott döntetni.
A sorsolás alapján a ZF-Eger férfi együttese a címvédő FTC-vel került azonos nyolcasba, illetve itt van még a BVSC, a Honvéd, a Pécs, a Szentes, a Szombathely, valamint az újonc KSI. A szezon október 3-án kezdődik méghozzá Szentesen, Dabrowski Norbert és Petrovai Márton tanítványai ugyanis azzal a találkozóval mutatkoznak be az új idényben.
Női csapatunkat illetően teljesen más lebonyolításról számolhatunk be. Itt sem változott a dolog az előző évekhez képest, a szebbik nem esetében ugyanakkor összesen tíz együttesről beszélünk, amely alakulatok az alapszakaszban oda-vissza alapon mérkőznek meg egymással.
Biros Péter és Szilágyi Péter csapata először a Szegedet láthatja vendégül, szintén október 3-án, a többi találkozó dátuma viszont még nincs meg. Alábbiakban megmutatjuk, a két egri gárda melyik fordulóban kivel mérkőzik meg, amikor pedig már pontos időpontokkal is tisztában leszünk, természetesen azokról is beszámolunk.
A ZF-Eger férfi csapatának 2018/2019-es OB I-es alapszakasz-mérkőzései:
- forduló: Szentes – ZF-Eger, október 3.
- forduló: ZF-Eger – KSI, október 20.
- forduló: ZF-Eger – Pécs, október 31.
- forduló: AVUS Szombathely – ZF-Eger, november 7.
- forduló: ZF-Eger – Honvéd, november 14.
- forduló: BVSC – ZF-Eger, november 17.
- forduló: FTC – ZF-Eger, november 24.
- forduló: ZF-Eger – Szentes, december 1.
- forduló: KSI – ZF-Eger, január 12.
- forduló: Pécs – ZF-Eger, január 26.
- forduló: ZF-Eger – AVUS Szombathely, február 2.
- forduló: Honvéd – ZF-Eger, február 26.
- forduló: ZF-Eger – BVSC, február 20.
- forduló: ZF-Eger – FTC, február 23.
A ZF-Eger női csapatának 2018/2019-es OB I-es alapszakasz-mérkőzései:
- forduló: ZF-Eger – Szeged
- forduló: UVSE – ZF-Eger
- forduló: ZF-Eger – FTC
- forduló: Dunaújváros – ZF-Eger
- forduló: ZF-Eger –UVSE-Margitsziget
- forduló: Tatabánya – ZF-Eger
- forduló: ZF-Eger – Szentes
- forduló: Honvéd – ZF-Eger
- forduló: ZF-Eger – BVSC
- forduló: Szeged – ZF-Eger
- forduló: ZF-Eger – UVSE
- forduló: FTC – ZF-Eger
- forduló: ZF-Eger – Dunaújváros
- forduló: UVSE-Margitsziget – ZF-Eger
- forduló: ZF-Eger – Tatabánya
- forduló: Szentes – ZF-Eger
- forduló: ZF-Eger – Honvéd
- forduló: BVSC – ZF-Eger