A csütörtökön negyvenkét éves Biros Péter számára alighanem az lenne a legszebb meglepetés, hogyha nem dőlne el a női bajnokság ötödik helyéről szóló párharca már péntek este.
OB I., NŐK, RÁJÁTSZÁS AZ 5. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
HUNGERIT SZENTES – ZF-EGER
SZENTES, ÁPRILS 6., PÉNTEK, 19.00.
V.: MUCSKAI PÉTER, TORDAI GÁBOR.
Nem igen maradt más választása a ZF-Eger női csapatának, amennyiben nem szeretné már pénteken befejezni a 2017/2018-as szezont, mindenképpen nyernie kell a Hungerit Szentes otthonában.
Tudjuk ezt már szerda este óta, amikoris az ötödik helyért rendezett párharc első ütközetében egy góllal alulmaradt a hazai közönség előtt játszó alakulat. Azzal is tisztában lehettünk, hogy a tegnapi győztes pénteken „meccslabdához” juthat, már ami a párharc lezárását illeti, sajnos azonban nem a mieink jöttek ki jól az összecsapásból.
Pontosabban a találkozó túlnyomó többségéből igen, hiszen három és fél negyeden keresztül az történt a medencében, amit a sárga-kékek elterveztek. Odáig 9-6-os állást jegyezhettünk fel, ezért is érthetetlen az utolsó néhány perc összeomlása. Más jelző legalábbis nem igen jut eszünkbe a lányok teljesítményéről.
Megnyert meccs volt, írtuk a mérkőzést követően, és valóban volt igazság akkori címünkben. A szerda esti történések negatívumait azonban nem hogy most, már aznap le kellett zárni. Éppen ezért is mondjuk azt, a visszavágó előtt mindenképp a pozitívumokat kell felidézni.
Például azt, hogy az idei három egymás elleni ütközet során összesen két részeredményt rögzíthettünk, amikor az alföldiek álltak jobban. Az októberi, egri meccsen 3-4-nél, illetve most, 9-10-nél. A többi szituációban vagy döntetlent mutatott a tábla (nem sokszor), vagy egri előnyt. Ezért is állítjuk azt, hogy a párharc idei felvonásai során szinte folyamatosan Ráski Lilláék álltak jobban.
Pontosan ebből kell kiindulni pénteken is, és örömmel jelenthetjük, a pocsék végjáték ellenére is nagyon optimistán, és egészséges hozzáállással várják a második meccset a lányok. Csütörtök este egyébként is ünnepi percek következtek az edzés után, Biros Péter vezetőedző ugyanis ma ünnepli negyvenkettedik születésnapját. A csapat tagjai nem is feledkeztek meg mesterükről, közvetlen a vízből történő kimászást követően, elő is kerültek a finom falatok. Mi ugyanakkor tökéletesen tisztában vagyunk vele, Biros Péter legnagyobb ajándéka az lenne, hogyha hétfő este is lenne apropó az ünneplésre…
(FOTO: Lénárt Márton, archív)