Rosszul sikerült az évzáró, meglehetősen sima vereséget szenvedett ugyanis az FTC otthonában szereplő ZF-Eger női alakulata.
Szoros csatát hozott a szerda esti FTC – ZF-Eger női bajnoki mérkőzés első negyede, amely során ugyan mindig a házigazda tudott vezetést szerezni, de több alkalommal is jött a választ, méghozzá egyenlítés formájában.
Nyolc perc után még úgy tűnt, sikerül tapadni a hazai pályán esélyesebb ferencvárosiakra, csakhogy a második felvonás több szempontból is nagyon rosszul sikeredett. Az hagyján, hogy négy gólt is berámoltak a zöld-fehérek, de a másik oldalon csak egyetlen egy született, amivel a félidőre komoly hátrányba kerültek a vendégek.
A támadójáték sajnos nem igazán volt acélos, ennek következményeként pedig továbbra is teljesen egyértelműen növelte előnyét a Fradi. Hogy milyen gólínségben szenvedtek a sárga-kékek, arra nagyon jó bizonyíték, hogy a harmadik és negyedik egri találat között tíz perc telt el.
Ráski Lilla második pontos lövésével viszont 10-4-et mutatott az eredményjelző, és mivel ekkor már a harmadik játékrész legvégén jártunk, pontszerzési reményről már aligha beszélhettünk. Így kezdődhetett a záró felvonás, ahol igazából a vereség mértéke lehetett már csak kérdés.
A felzárkózás, és az eredmény kozmetikázása el is indult egri részről, zsinórban három szerzett góllal mínusz négyre tornázta fel magát Biros Péter és Szilágyi Péter együttese. Más kérdés, hogy aztán viszonylag hamar visszaállt a komolyabb differencia, és megint közte hatnál tartottunk.
A végére így tényleg nem maradt semmi izgalom, csak egy hatgólos ZF-Eger vereség, ami azt jelenti, hogy az alapszakasz negyedik helyének megszerzéséért vívott harcban, hárompontos hátrányba kerültek a mieink az FTC-vel szemben, nem mellékesen pedig rosszul is zárta az évet a társaság.
Mestermérleg:
Béres Gergely: - Fontos három pontot tartottunk itthon. Úgy gondolom, a vidéki csapatokra jellemzően az egri meccs lesz próbatétel, ott nem veszíthetünk pontokat, ez a bajnokság további szempontjából fontos. Az elején izgalmas mérkőzést láthattak a nézők, aztán kinyílt az olló és az utolsó negyedre nem forgott veszélyben a győzelem. A lányok már az elején meghatódtak a gyerekek szurkolásától, nagyon örülünk, hogy itt voltak velünk, és reméljük, jönnek még a jövőben is.
Biros Péter: - Annak ellenére, hogy kikaptunk, pozitívan értékelem a mérkőzést. Méltó partnerei voltunk a Fradinak, ha pedig egy kicsit jobban koncentrálunk, sokkal szorosabb meccs lehetett volna belőle. Így viszont nem lett, de tanulunk belőle, és úgy gondolom, a visszavágón nagyobb esélyünk lesz majd pontot szerezni.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
OB I., nők, 9. forduló FTC – ZF-Eger 13-7 (3-2, 4-1, 3-1, 3-3) Budapest, Népliget, 100 néző. V.: Bereczki M., Balázs G. FTC: Csehó-Kovácsné Kasó – Vogt 2, Kövesdi, Illés H. 1, Kövér Kiss 3, Bujka 2, Kisteleki D. 3. Cs.: Varga K. - Ármai, Muzsnyay, Gerendás M. 1, Gémes 1. Edző: Béres Gergely. ZF-EGER: Horváth A. – Szilágyi Sz. 1, Tóth Cs. 1, Miklós R., Ráski 2, Games, Somhegyi 1. Cs.: Aranyi R. - Kékesi 1, Kocsis Sz. 1, Szűcs P., Molnár D., Katona Zs. Edzők: Biros Péter, Szilágyi Péter. Gól – emberelőnyből: 6/1. ill. 5/3. Ötméteresből: 1/1. ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 1-0, 2-1, 4-3, 10-3, 10-4, 11-4, 11-7, 13-7.
A 9. forduló további eredményei:
Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics – UVSE 6-8 UVSE Margitsziget – Racionet Honvéd 13-7 Hungerit Szentes – Szegedi Tudományegyetem Taylor&Nash Tatabánya – BVSC-Zugló Diapolo
(FOTO: Lénárt Márton, archív)