Az UVSE elleni javuló tendencia után, nem is lehet más célja a ZF-Eger női csapatának, mint a győzelem kiharcolása.
OB I., NŐK, 7. FORDULÓ
TATABÁNYA (8.) – ZF-EGER (4.)
TATABÁNYA, NOVEMBER 15., SZERDA, 17.15.
V.: BIRRI GABRIELLA, RUBOS KÁROLY.
Az elmúlt hétvége Magyar Kupa-napjait követően, ismét az OB I-es bajnokság kerül előtérbe a ZF-Eger női együttesénél, hiszen szerda délután már az első osztályú pontvadászat hetedik körét rendezik.
Biros Péter és Szilágyi Péter tanítványai ismét utaznak, méghozzá Tatabányára, ahol idén első alkalommal ugorhatnak medencébe. De nem először a soros rivális ellen, hiszen az MK-selejtező október végi csoportkörében egyszer már farkasszemet nézett egymással a két honlapi rivális.
A 12-9-es egri győzelemmel véget érő találkozó viszonylag szorosan alakult, elég sokáig csak két-három góllal tudtak vezetni a mieink. A harmadik negyedtől aztán összejött a plusz négyes differencia is, és innentől már csak minimálisan tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez Zantleitner Krisztina együttese.
A győzelem mellett, túlzottan nem lehetett azonban elégedett az egri szakvezetés azzal az összecsapással, éppen ezért, két és fél héttel a szentesi ütközetet követően, tekintve, hogy vasárnap az UVSE-vel szemben igencsak bíztató játékot produkáltak a lányok, egy szép sikerben reménykedünk.
- Én is úgy érzem, hogy a második meccsen kimondottan jól játszottunk, idézőjelben csak öt góllal kaptunk ki, ezért mi is pozitívan tekintünk előre a szerdai mérkőzésünkre – fogalmazott portálunknak a ZF-Eger nyáron szerződtetett játékosa, Szűcs Petra.
- Idén már legyőztük a Tatabányát a Magyar Kupa selejtezőjében, és most is hasonló lenne a cél. Jó játékot várok magunktól, már csak azért is, mert egyre inkább javuló tendenciát érzek magunkon. Támadásban már kimondottan jól nézünk ki, de persze vannak olyan pillanatok, amelyek nem úgy sikerülnek, ahogyan tervezzük. A védekezésben a zónás terén is előre léptünk, hiszen ezt rengeteget gyakoroljuk, és úgy érzem, egyre jobban beállnak a dolgok. Abban bízom, hogy a mostani meccsen is tudunk majd javulni, azzal pedig le kell győznünk ellenfelünket. Visszanéztük videón a Magyar Kupa meccsünket, a fórokat, a hátrányokat, szóval felkészültünk rájuk, remélem, minden menni fog, és egy jó mérkőzést játszunk majd.
A 7. forduló további párosításai:
2017. November 15., szerda 19.00.: UVSE Margitsziget – Szegedi Tudományegyetem Taylor&Nash 18.30.: Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics – BVSC-Zugló Diapolo (TV: M4 Sport) 18.45.: UVSE – Racionet Honvéd 20.00.: FTC – Hungerit Szentes
(FOTO: Nemes Róbert, archív)