Két-két vereséggel és győzelemmel zárta a Benu Magyar Kupa hétvégi selejtezőjét a ZF-Eger női csapata, készülhetünk a negyeddöntőre.
Ott hagytuk abba a hétvégi Benu női Magyar Kupa-selejtezőről szóló beszámolónkat, hogy a továbbjutás kivívása mellett akkor lennénk a legboldogabbak, hogyha két győzelemmel fejezné be a vasárnapot a ZF-Eger együttese. Jelentjük, a lányok teljesítették a feladatot.
Kezdjük ott, hogy szombaton előbb a Szentestől (10-5), majd a BVSC-vel szemben (14-7) is alulmaradtak a sárga-kékek, így az első nap után még nem nyugodhattunk meg, mindenképpen meg kellett nyerni legalább egy mérkőzést a hét utolsó napján is.
A vasárnap aztán úgy indult, hogy a házigazdát legyőző Szeged ellen kezdtek a mieink, kezdetben egy elég szoros találkozón. A Ráski Lilla vezette alakulat azonban egy idő után ellépett ellenfelétől, és tizennégy gólig meg sem állva, hat találattal verte meg a szezon során másodjára a csongrádiakat.
[vc_single_image image="99945" img_size="full" onclick="link_image"]Mivel azonban ezzel még mindig csak három egységnél tartottak Biros Péter tanítványai, a Tatabánya ellen is kellett még szerezni legalább egy pontot, hogy be legyen biztosítva a továbbjutás. Mindez úgy nézett ki, hogy kezdetben több esetben vezetett is az A-csoport papíron leggyengébbnek bélyegzett együttese, de ahogy ment előre a találkozó, úgy léptek el egyre jobban Brigitta Games-ék.
A vége nagyon magabiztos egri győzelem lett, így pedig összességében két-két vereséggel és sikerrel zárt a ZF-Eger, vagyis továbbjutott az MK-sorozat legjobb nyolc csapata közé. A folytatásban vaksorsolás útján alakítják ki a negyeddöntős párosokat, amiről természetesen honlapunk is beszámol majd.
Mestermérleg:
Biros Péter: - A minimális célt elértük, mert továbbjutottunk, és most várhatjuk a következő ellenfelet. Volt rosszabb és volt jobb meccsünk is a hétvégén, az egész pedig azt a célt szolgálta, hogy tétmérkőzéseken tudjunk egyre jobban összecsiszolódni. Egyre több pozitívumot látok, de akadnak rosszabb periódusaink is, összegezve azonban fokozatosan egyre többet kapok vissza a lányoktól abból, amit látni szeretnék.
Eredmények:
Benu Magyar Kupa, nők, selejtező, A-csoport, 1. nap
ZF-Eger – Hungerit Szentes 5-10 (2-4, 0-3, 0-1, 3-2) Egri gólszerzők: Somhegyi 2, Miklós R., Tóth Cs., Hornyák S. 1-1.
Tatabánya – Szegedi Tudományegyetem Taylor&Nash 5-11
BVSC-Zugló Diapolo - ZF-Eger 14-7 (4-2, 3-1, 5-3, 2-1) Egri gólszerzők: Somhegyi 4, Miklós R., Ráski, Hornyák S. 1-1.
Szegedi Tudományegyetem Taylor&Nash – Hungerit Szentes 7-6
BVSC-Zugló Diapolo – Tatabánya 15-3
Hungerit Szentes – Tatabánya 9-2
Szegedi Tudományegyetem Taylor&Nash – ZF-Eger 8-14 (2-5, 3-2, 0-4, 3-3) Egri gólszerzők: Ráski 4, Miklós R. 3, Tóth Cs., Szűcs P. 2-2, Somhegyi, Szilágyi Sz., Kékesi 1-1.
BVSC-Zugló Diapolo – Hungerti Szentes 13-5
Tatabánya – ZF-Eger 9-12 (3-4, 1-3, 2-3, 3-2) Egri gólszerzők: Somhegyi 4, Ráski, Miklós 3-3, Kékesi, Games 1-1.
Szegedi Tudományegyetem Taylor&Nash – BVSC-Zugló Diapolo 7-13
Az A-csoport végeredménye:
1. BVSC 12 pont, 2. Szentes 6 (30-27), 3. ZF-Eger 6 (38-41), 4. Szeged 6 (33-38), 5. Tatabánya 0.
A negyeddöntő mezőnye:
BVSC, Dunaújváros, Szentes, UVSE, ZF-Eger, FTC, Szeged, Honvéd.
(FOTO: Nemes Róbert, archív)