
A nagyszerű szerdai, idegenbeli győzelem után, kíváncsian vártuk, hogy egy jó erőkből álló Dunaújváros ellen mire lesznek képesek Biros Péter tanítványai. A hazaiak szakvezetője említette is korábban, hogy azért dolgozták végig szinte az egész nyarat, hogy a bajnokság kezdete után, bírják a feszített tempót.
Az egriek kispadján a külföldön tartózkodó másodedzőt, Szilágyi Pétert, ezúttal nem más, mint Dabrowski Norbert helyettesítette. Az edzői gárdában tehát elég erősen várhattuk a Dunaújváros elleni találkozót.
Az első gólt a támadási idő lejárta előtt néhány másodperccel Brigitta Games szerezte, majd az ellentámadásnál Horváth Anna védett remekül, kétszer is egymást követően. A dunaújvárosi Horváth Brigitta megúszás után egyenlített, majd Games ellen ítéltek kontrát. Garda Krisztina góljával módosult az állás 1-2-re, amit Games egalizált emberelőnyből 2-2. Gurisatti Gréta góljával vezetett az Újváros, amikor Somhegyi Noémi harcolt ki ötméterest, ami sajnos kimaradt. Így egyenlítés helyett Garda újabb találatával 2-4- re módosult az eredmény. Somhegyi remek találatával zárkóztunk 3-4. Games-szel nem bírtak, ötméterest érően szabálytalankodtak ellene, amit Somhegyi váltott gólra, így 4-4-es döntetlennel fordultunk a második negyedre.
Vályi Vanda emberelőnyből talált be 4-5, Gurisatti pedig megint kettőre növelte az előnyt. Két kihagyott helyzet után újra Gurisatti büntetett 4-7. A kimaradt lehetőségekért már csak azért is nagy kár volt, mert a mezőnyben nagyon jól teljesítettek az egri lányok. Aztán mire ezt megbeszéltük, Somhegyi bevágott egy emberelőnyt, kettőre csökkentve a különbséget (5-7). Vályi Vanda azonban gyorsan visszaállította a háromgólos vendég előnyt 5-8. Sőt egy hibát követően ugyanő bombázott Horváth Anna kapujába 5-9. Somhegyi remekült teljesített volt csapata ellen, s újabb találatával 6-9-re módosult az állás. Mchunu Hlengiwe lógott meg a jobb szélen és kilőtte a felső sarkot 6-10.

A nagyszünet után egy kis oda-vissza "liftezést" követően, Vályi Vanda szerezte a vendégek tizenegyedik találatát, majd Games volt eredményes 7-11. A fiatalabb Vályi módosított megint az álláson 7-12. Gurisatti találatát követően, már tekintélyes volt a vendég előny 7-13. Pedig az első két negyed biztató hazai teljesítményt hozott. Laura Luka is ejtett egyet, 7-14, ezzel fordultunk a záró negyedre.
Ez pedig Mahieu csavargóljával kezdődött 7-15. Gurisatti a vendégek tizenhatodik találatának szerzője. Miklós Réka harcolt ki ötméterest, amit a kiválóan teljesítő Somhegyi váltott gólra 8-16. A végén még Vályi Fanny vágott be egy emberelőnyt 8-17, és a végeredményt Katona Zsófi találata állította be 9-17.
A sok kapott gól ellenére Horváth Anna jól védett, a mezőnyben a remeklő Somhegyi és Games mellé a többiek nem mindig voltak képesek felnőni. Bár a vereség fájó, voltak biztató jelek.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
OB I., nők, 3. forduló ZF-Eger - Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 9-17 (4-4, 2-6, 1-4, 2-3) Eger, Bitskey-uszoda, 100 néző. V.: Homonnai D., Bereczki M. ZF-EGER: Horváth A. - Tóth Cs., Molnár D., Somhegyi 5, Ráski, Games 3, Miklós R. Cs.: Kékesi, Kocsis Sz., Hornyák S., Szilágyi Sz., Katona Zs. 1. Edző: Biros Péter, Dabrowski Norbert. DUE: Aarts L. - Szilágyi D., Gurisatti 5, Horváth B. 1, Garda 2, Vályi V. 4, Hlengiwe 1. Cs.: Sajben, Mahieu 2, Huszti V., Ziegler, Luka 1, Vályi F. 1. Edző: Mihók Attila. Gól - emberelőnyből: 6/1. ill. 9/5. Ötméteresből: 4/2. ill. - Kipontozódott: Molnár D., ill.: Ziegler D. Az eredmény alakulása: 1-0, 1-2, 2-3, 3-4, 4-7, 5-7, 5-9, 5-10, 6-10, 7-11, 7-16, 8-16, 9-17.
A 3. forduló további eredményei:
BVSC-Zugló Diapolo – Hungerit Szentesi VK 12-7 Racionet Honvéd – Szegedi Tudományegyetem Taylor&Nash 4-11 Tatabánya – UVSE Margitsziget 5-4 UVSE – FTC 13-7
(FOTO: Lénárt Márton)