Egri részről Biros Péter és Horváth Anna, szentesiről Tóth Gyula, valamint Hevesi Anita fejtette ki véleményét a szombat esti helyosztóról.
Biros Péter, a ZF-Eger-EKE vezetőedzője: - Először is szeretnék gratulálni a szentesieknek, azzal a harmadik negyedben produkált hullámvölgyünkkel jobbak voltak nálunk. Ezen kívül egyébként elégedett vagyok a látottakkal, jól védekeztünk, főleg az előző meccshez képest. Megvalósítottuk mindazt, amit szerettünk volna, de ilyen a sport, az a csapat nyer, amelyik kevesebbet hibázik. Igazi play-off meccs volt, már-már nem is női, sokkal inkább férfias küzdelem folyt a medencében, amiben fel tudtuk venni a kesztyűt. Örülök, hogy főleg az őszi mérkőzéshez képest egyenlő partnerei tudtunk lenni a Szentesnek, de most ők voltak a jobbak, még, ha egy kicsivel is.
Tóth Gyula, a Hungerit Szentesi VK trénere: - Pontosan erre számítottam, hogy ilyen jó kis szoros mérkőzést fogunk játszani, és ez még akkor is igaz, hogy a harmadik negyed végén valóban el tudtunk lépni ellenfelünktől. Direkt mondtam a lányoknak, hogy ne kövessük el azt a hibát, amit otthon, hogy hátradőlünk egy magabiztosnak tűnő előny birtokában, mert onnan nagyon nehéz visszajönni. Szerencsére azonban bírtuk a hajrát, így a végén mi örülhettünk.
Horváth Anna, az egriek hálóőre: - Mindenekelőtt én is gratulálni szeretnék a Szentesnek a győzelemhez és az ötödik helyhez. Elég birkózósnak tűnt a találkozó még hátulról is, emellett én is nagyon sajnálom azt a fél negyedet, amiben ennyire elengedtük a riválist. Akárhogy is szépítjük, gyakorlatilag ott ment el az egész. Sok volt az öt kapott ötméteres, amiből csak egyet tudtam megfogni, de azt hiszem, emelt fővel fejeztük be a bajnokságot, pláne azért, mert hatalmasat fejődtünk az őszhöz képest.
Hevesi Anita, a szentesiek játékosa: - Fizikálisan nagyon megterhelő volt ez az összecsapás, hiszen elég keveset cseréltünk. Egyébként is jellemző volt a szezonra, hogy kevés játéklehetőséget kapnak a kispadon ülők, úgyhogy szinte most is végig kellett játszani a meccset. Emiatt gondolom azt, hogy több volt a hullámvölgy is, de összességében mégis elégedettek lehetünk, hiszen sikerült megnyernünk a párharcot.
(FOTO: Fehér Kálmán)