
A fővárosi mérkőzés sem tartogatott izgalmakat az egyre eredményesebben pólózó ZF-Eger-EKE női együttesétől.
Mindössze három gól. Ennyit engedélyezett fővárosi ellenfelének a ZF-Eger-EKE női csapata az alsóházi rájátszás második mérkőzésén. Az első negyedben ugyan még nagyjából tudta tartani a lépést a hazai környezetben szereplő BVSC II., de ezt követően már nem volt pardon.
Az egrieknél több kiváló egyéni teljesítmény színesítette a repertoárt, és örömteli, hogy a húzóembereken kívül most már egyre több fiatal rákap a gólszerzés ízére. Az egyáltalán nem meglepő, hogy a Ráski Lilla, Rebecca Parkes, Miklós Réka hármas összesen tíz találatig jutott, de szerencsére mások is csatlakoztak az eredményes támadójátékhoz.
Ilyen például a négyszer is gólt szerző Kocsis Szabina, vagy a kétszer eredményes Hornyák Stella, de tényleg több játékost említhetnénk. A védekezés is nagyon rendben volt, az utolsó percig mindössze kétszer kapitulált a Horváth Anna által irányított hátsó alakzat, vagyis tényleg a tökéleteshez közeli produkciót nyújtott a vendég csapat.
A folytatás egy fokkal azért már bizonyosan nehezebb lesz, a két nyert meccses párharc sikeres lezárását követően legalábbis a Tatabánya – UVSE II. továbbjutója (alighanem előbbi gárda) komolyabb ellenállásra késztetheti majd a mieinket. Félteni azonban ott sem kell majd a lányokat, ebben biztosak lehetünk.
Mestermérleg:
Biros Péter: - Amíg egy, másfél negyedig bírta ellenfelünk a ritmusunkat, addig szorosabban alakult a találkozó, utána viszont teljes mértékben a mi akaratunk érvényesült. Gratulálok a lányoknak, mert, amiért dolgoztunk, az eddig megvalósult. Voltak persze hibák most is, de az összkép nagyon pozitív, és nagyon jó volt kintről végig nézni ezt a mai meccset.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
OB I., nők, rájátszás I., 2. mérkőzés BVSC II. – ZF-Eger-EKE 3-20 (1-3, 1-6, 0-5, 1-6) Budapest, Szőnyi út, V.: Csizmadia Zs., Kovács S. BVSC II.: Trifán – Seres, Alaksza 1, Bérczi, Lantos, Faragó 1, Keresztes 1. Cs.: Krnács, Tóth Anna, Király, Ősz, Brucker. Edző: Petrovics Mátyás. EGER: Horváth A. – Pap M. 1, Szilágyi Sz., Hornyák S. 2, Ráski 4, Parkes 3, Tóth Anita. Cs.: Nagy N., Miklós R. 3, Jenes 1, Molnár D. 1, Kocsis Sz. 4, Szűcsné Fekete 1. Edzők: Biros Péter, Kelemen Attila. Gól – emberelőnyből: 7/1. ill. 6/4. Ötméteresből: - ill. 2/1. Kipontozódott: Pap M. a 28., Bérczi a 30. percben. Kiállítva (végleg cserével): Szűcsné Fekete a 32. percben. Az eredmény alakulása: 0-3, 1-3, 1-7, 2-7, 2-20, 3-20. Az egyik fél második sikeréig tartó párharcot a ZF-Eger-EKE nyerte, 2-0-val.
(FOTO: Fehér Anna, archív)