Nagyarányú győzelem - mindenki elégedett...

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Női csapat
- Találatok: 11942
A bajnokság lebonyolítása, valamint az eddigi eredmények azt jelentették az alsóházi rájátszásban, hogy újra a BVSC II-vel kellett megküzdeni. Akár már únhatják is egymást az ellenfelek, annyi összecsapást rendeztek ebben a párosításban. A hazaiak azonban úgy kezdtek, szombat délben, mintha sietnének, hogy ki ne hűljön a húsleves. Ráski kétszer, majd Miklós Réka egyszer vette be a BVSC II. kapuját, amire csak egy válasz érkezett.
[vc_single_image image="97186" img_size="full" onclick="link_image"]Ráski hatalmas góljával kezdődött a második negyed, majd egy megúszást követően ugyanő növelte tovább az előnyt. A fővárosiak nem igen tudtak mit kezdeni a hazaiak jelentősen feljavult védekezésével. Szépségdíjas találat jelentette az egriek hatodik gólját, amikor Kékesi és Szilágyi összjátéka után alakult ki a sakk-matt helyzet. Kékesi főszerepet vállalt a következő emberelőnynél is, amikor ő talált a hálóba. Ekkor már hat volt közte, és így zárult az első félidő.
Miklós Réka szerezte a harmadik negyed első találatát akcióból, majd a másik oldalon a póló király Faragó Tamás lánya, Faragó Berta is betalált. Ezzel lett 8:2. Miklós R. távolról gyorsan válaszolt, majd Parkes mutatta be, hogy milyen egy tipikus ceneter gól. Horváth Anna végleg barátságot kötött a kapufával, miután Faragó ötméteresét az oldalsó lécre ütötte. A menetrend szerinti Parkes centergólt követően, Miklós Réka találata után alakult ki a tíz közte, a harmadik negyed végén.
[vc_single_image image="97189" img_size="full" onclick="link_image"]Kocsis Szabina növelte tovább az előnyt az utolsó játékrészben, majd Pap Médea hozta kihagyhatatlan helyzetbe Szilágyi Szabinát. A második számú kapus Aranyi Réka is hozzátett a meccshez egy remek védéssel, miután szerepet kapott. Az egyaránt elemében lévő Miklós Réka és Rebeca Parkes egy-egy gólja jelentette a végeredményt, ami izgalommentes visszavágót ígér.
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón, a vendégek mestere, Petrovics Mátyás sem volt elégedetlen.
- Amikor legutóbb itt jártunk kifakadtam a mérkőzést követően, a gyenge, lélektelen játék miatt - mondta. -Ezúttal két-, két és fél negyedig, amíg erővel bírtuk egész jól játszottunk. Aztán persze kijött az egriek nagyobb tudása, de azért játsszuk ezeket a meccseket, sokkal jobb ellenfelek ellen, hogy fejlődjünk, tanuljunk belőle. Ha majd az emberelőnyöket is belőjük, akkor biztos, hogy szorosabb eredmények születnek.
Trifán Dóra, a BVSC II. kapusa és egyben csapatkapitánya: -Az elején jól összeállt a védekezésünk, csakhogy ahogy ezt hallhattuk, ebben hamar elfáradtunk. Nem vagyok elkeseredve a nagy különbségű vereség ellenére sem, mert nem játszottunk rosszul összességében, s amit az edzőink kértek, azt igyekeztünk megvalósítani.
[vc_single_image image="97190" img_size="full" onclick="link_image"]Biros Péter, a hazaiak vezetőedzője: - Gratulálok a lányoknak. Igazából nem tudok rosszat mondani a mai teljesítményünkre. Ha a kákán kereseni akarom a csomót, akkor az a néhány rossz passz, ami kísért bennünket minden mérkőzésünkön, az sajnos most is előjött. Nem akarok arról beszélni, hogy eldőlt a két győztes meccsig tartó párharc, mert minden mérkőzés fontos. Úgy kell odamennünk a visszavágóra, hogy az a bizonyos egészséges meccs drukk meglegyen, és akkor azzal a mérkőéssel a hátunk mögött is elmondhatjuk, hogy előrébb léptünk.
Kékesi Borbála, a ZF-Eger-EKE játékosa: - A védekezésünk rendben volt. Támadásban érzem azt, hogy még sokat kell fejlődjünk. Most is sok helyzet kimaradt, kapufákat lőttünk, vagy elrontottuk az utolsó átadást. Ha majd ezek is bemennek, akkor mondhatjuk el, hogy előrébb léptünk. Összességében jó meccset játszottunk, várjuk a folytatást.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
OB I., nők, rájátszás, 1. mérkőzés ZF-Eger-EKE - BVSC II. 16-2 (3-1, 4-0, 5-1, 4-0) Eger, Bitskey-uszoda, 100 néző. V.: Bujka J., Fábry J. ZF-Eger-EKE: Horváth A. - Pap M., Kékesi 1, Parkes 3, Miklós R. 5, Ráski 4, Hornyák S., Nagy Natália, Molnár D., Kocsis Sz. 2, Szilágyi Sz. 1, Tóth A. , Aranyi. Edzők: Biros Péter, Kelemen Attila. BVSC II.: Trifán - Seres, Kmács, Tóth A., Alakszai, Király, Ősz Varga 1, Lantos, Faragó 1, Bruckner, Bogyinszki. Edzők: Gruber Laura, Petrovics Mátyás. Gól - emberelőnyből: 6/3. ill. 8/0. Ötméteresből: 2/2. ill. 2/1.
(FOTO: Fehér Kálmán)