
Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat. Az első negyed valamennyi egri találata Rebeka Parks nevéhez fűződik. Hármat ő maga lőtt, míg a javára megítélt büntetőből Ráski talált be. A másik oldalról is futotta a szépítésre, ám ekkor még nem lehetett sejteni, hogy sokáig csak ez az egy vendéggól lesz.
Persze köszönhető ez a hazaiak kapusának Horváth Annának is aki biztos kézzel hárította a vendégek próbálkozásait. Hiába kapta sorra az emberelőnyöket a BVSC II, a második negyedben is tovább nőtt a különbség, amit 5:0-ra nyertek a hazaiak.
A közte tíz a harmadik negyed elején alakult ki, s ekkor már csak a gólarány volt a kérdéses. Nem fékezett le a Biros gárda, bár már az utolsó játékrészben maradtak ki helyzetek jócskán, összességében tizenhétszer zörgették meg ellenfelük hálóját.
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón ezzel együtt sem volt maradéktalanul elégedett a hazaiak szakvezetője. Biros Péter úgy értékelt, hogy a mérkőzés elején bizony beleestek a lányok abba a bizonyos csapdába, amire pedig külön felhívta a figyelmet.
- Fegyelmezetlenül játszottunk - mondta -, az esélyesség terhét is el kell tudni viselni. Aztán amit szerettem vonla, azt a mérkőzés későbbi periódusaiban viszontláttam. Amit már korábban is nyilatkoztam, nekünk a jövő heti Tatabánya elleni mérkőzés lesz az igazi fokmérő, amire szeretettel várjuk a szurkolókat. Addig készülünk tovább.
Ráski Lilla: - Szerintem ez egy jó gyakorló meccs volt. A zóna védekezésünkkel elégedettek lehetünk, de emberfogásban sok kiállítást kaptunk, ami intő jel lehet a továbbiakra nézve. Támadásban is sok helyzet kimaradt. Figyelnünk kell nagyon, mert azok a hibák, amit a nagy gólarányú győzelmünk ellenére elkövettünk a Tatabánya ellen, már nem fér bele.
Petrovics Mátyás, a BVSC II vezetőedzője: - Ha úgy értékelném a mérkőzést, ahogy azt a lányoknak tettem közvetlenül a meccs után, akkor engem többet nem hívnának sajtótájékoztatóra. Elmondtam, hogy akik nem érzik magukénak ezt a csapatot, azokból nem lesz játékos soha. Azért vállaltuk ezt az alsóházi szereplést, hogy fiataljainknak játéklehetőséget biztosítsunk. Viszont ha nincs meg az akarat - tisztelet a kivételnek -, akkor azon nem tudunk segíteni. Elnézést kell kérjek Biros Petitől, hogy ma csak ennyire voltunk képesek.
Faragó Berta, a BVSC II csapatkapitánya: - Ez tényleg nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségünk kijavítani mindazt ami itt most ezen a meccsen nem ment.
.A mérkőzés jegyzőkönyve:
OB I., nők, alapszakasz 2., alsóház, 5. forduló ZF-Eger-EKE - BVSC II. 17:2 /4:1, 5:0, 4:0, 4:1/ Eger, Bitskey-uszoda, 50 néző. V.: Pásztor A., Besenyei Zs. EGER: Horváth - Pap/1/, Kékesi/1/, Parkes/6/, Miklós R./2/, Ráski/2/, Hornyák, Jenes, Libercz, Kocsis/2/, Szilágyi/1/, Tóth/1/
Edző Biros Péter, Kelemen Attila
BVSC II.: Trifán - Seres,Krnács, Tóth, Király, Bérczi, Lantos, Faragó/2/, Bruckner, Holub, Keresztes
Edző: Petrovics Mátyás, Gruber Laura
Gól - emberelőnyből:2/4, ill.: 0/13 Ötméteresből: 4/4, ill., 1/1 Kipontozódott: Hornyák, Libercz, Tóth. ill.: Holub
Az alsóház 5. fordulójának másik mérkőzésén:
Tatabányai Vízmű SE - UVSE II.
(FOTO: Fehér Kálmán)