Sorozatban harmadik bajnoki győzelmére készül a ZF-Eger-EKE női csapata.
OB I., NŐK, ALAPSZAKASZ 2., ALSÓHÁZ, 4. FORDULÓ
UVSE II. (3.) – ZF-EGER-EKE (1.)
BUDAPEST, HAJÓS-USZODA, JANUÁR 28., SZOMBAT, 15.30.
V.: BESENYEI ATTILA, MOHI MÁRK.
Azok után, hogy szerdai, Tatabánya elleni mérkőzésén magabiztos, ötgólos győzelmet aratott a ZF-Eger-EKE női csapata, aligha kell féltenünk a társaságot a soron következő bajnoki összecsapása miatt.
A hétközi fellépésen ugyanis az OB I-es pontvadászat alsóházának legnagyobb riválisával szemben ugrott medencébe Biros Péter és Kelemen Attila társulata, az őszi minimális különbségű vereség után pedig nem is akárhogyan sikerült visszavágni. Nos, a hétvégi feladat egy fokkal (ha nem kettővel) még könnyebbnek ígérkezik, az ellenfél legalábbis az az UVSE II. gárdája lesz, amely együttessel szemben egyszer már megmérkőzött januárban a sárga-kék alakulat.
[vc_single_image image="96503" img_size="full" onclick="link_image"]Emlékezhetünk, a 2017-es első bajnokin 12-1-re nyertek Ráski Lilláék, a Bitskey-uszodában tehát esélyt sem engedtek fővárosi riválisuknak. Értelem szerint, ezúttal is valami hasonlóban reménykedünk, még akkor is, hogyha most nem hazai környezetben kell szerepelni.
A helyszín ugyanakkor nem lehet befolyásoló tényező, mindenképpen a három pont megszerzése az elfogadható eredmény. Amennyiben egyébként ezt a meccset behúzzák a lányok, szinte biztosan az első két hely valamelyikén végezhetnek a bajnokság ezen szakaszában, ami azt jelenti, hogy kedvezőbb helyzetből várhatják a folytatást.
Az alsóház 4. fordulójának másik mérkőzésén:
2017. Január 28., szombat 15.15.: BVSC II. – Tatabányai Vízmű SE
(FOTO: Sulyok Erika, archív)